Az ifjú Weiszlovits Istvánt, a későbbi Jehuda Lahavot a jó tót atyafiak uralta szülővárosából, Eperjesről 1942-ben át kellett csempészni az 1944. március 19-ig a zsidók mentsvárának számító Magyarországra, s ezzel az általa és a fajtestvérei által gyűlölt magyarok megmentették az életét. Saját maga írja a Maccabi Kiadónál, 2003-ban napvilágot látott Sebhelyes élet című önéletrajzi könyvében azt, hogy egy budakeszi keresztény gyermekotthonban vészelte át a háborús éveket.

Jehuda Lahav többszörösen meghálálta a magyaroknak azt, hogy megmentették előbb a tótok, majd a németek kezeiből. Először azzal, hogy szinte még gyerekfejjel felajánlotta szolgálatait a Budapestet megszálló Vörös Hadseregnek. Eperjesen tanult szlovák nyelvtudása jóvoltából ugyanis szinte napok alatt belejött az oroszba, beöltözött szovjet egyenruhába és a megszálló hordák tolmácsa lett. Budapesttől a Dunántúlon keresztül egészen a Felvidékig kísérte a Vörös Hadsereget, s tolmácsként kivette részét a magyar lakosság és az elfogott katonák elleni szovjet atrocitásokból.

Jehuda Lahav

A háború után kivándorolt Izraelbe, ahol folytatta magyargyűlölő tevékenységét, majd a szovjet birodalom felbomlása körüli időktől kezdve a szlovák államiság és kultúra szentföldi szószólójának szerepében tetszelgett, sokszor emlékeztetvén a gaz magyarok szlovákellenes tetteire. Elvakult magyargyűlöletével odáig ment, hogy a Lidové Noviny című prágai lapban 2001-ben az Esterházy János tragikus sorsú felvidéki magyar politikusról folytatott vitában a magyarságot és magát Esterházyt olyan elképesztő hazugságokkal illeti, hogy azokat végül egy Bohumil Dolezal nevű, született cseh (!) volt kénytelen megcáfolni. Mint ismeretes, a pozsonyi szlovák parlamentben Esterházy János volt az egyedüli képviselő, aki a szlovákiai zsidók deportálását célzó 1942-es törvényjavaslat ellen szavazott.

Idézzük a cseh Bohumil Dolezálnak a Lidové Novinyben, 2001. április 21-én megjelent, Jehuda Lahav magyarellenes hazugságait leleplező magyar nyelvű írását:

1. Nem igaz, hogy a Horthy-korszak Magyarországán már jóval korábban hasonló zsidótörvények lettek volna, mint amiket Szlovákiában elfogadtak. A három magyar "zsidótörvény" (1938/XV "A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról", 1939/IV "A zsidók közéleti, gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" és 1941/XV "A házassági jogról szóló 1894: XXXI. tc. kiegészítéséről és módosításáról") diszkriminatívek és rasszisták voltak, de össze sem lehet őket hasonlítani a szlovák, úgynevezett Zsidó kódex-szel (a 1941-ből származó 198. számú törvény). Azok az embertelen intézkedések, melyeket Szlovákiában e törvény alapján vezettek be, Magyarországon csupán az 1944-es tavaszi német okkupáció után érvényesültek.

2. János Esterházyt, mint a harmincas évek második felétől az Egységes Magyar Párt ügyvezető elnökét, semmilyen felelősség nem terheli egykori alelnöke, Jaross Andor 1944-es tetteiért, amikor Jaross Sztójay Döme kormányában belügyminiszter volt. Az ellenkezőjét gondolni demagógia.

3. A szlovákiai magyarok Csehszlovákiában akaratuk ellenére, a nemzeti önrendelkezési jog tiszteletben nem tartásával - amelyre a győztes Antant szavakban hivatkozott- az államalkotó "csehszlovák" nemzet helyzetéhez képest másodrendű helyzettől szenvedtek, s ebben az alapvető tényben az első Csehszlovák Köztársaság fönnállása alatt semmi nem változott. Senkinek nincsen joga azt követelni, hogy eziránt az állam iránt lojálisak legyenek, sőt azzal szolidarizáljanak. Nekünk, cseheknek meg kell értenünk és tolerálnunk kell, hogy az ő viszonyuk Csehszlovákiához különbözik a miénktől.

4. Esterházy János bátran és állhatatosan védte a szlovákiai magyarok érdekeit. Ezért ítélte el 1945 után az enyhén szólva kétséges jogi normák alapján az elfogult bíróság, és utána szenvedett a kommunista börtönökben. Nem kétséges, hogy politikai hibákat követett el. Politikai hibákat T. G. Masaryk vagy Andrej Hlinka is követett el. Ennek ellenére az előbbire a csehek, utóbbira szlovákok büszkék. Ugyanolyan joggal, mint a szlovákiai magyarok Esterházy Jánosra.

Jehuda Lahav a magyarokat, s személyesen a zsidók mellett kiálló Esterházy Jánost ezután is többször igyekezett besározni. Legutóbb 2008 szeptemberében a Szombat című zsidó kulturális hetilapban antiszemitának a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető fideszes Németh Zsolttal vitázva igyekezett bemocskolni Esterházy János emlékét és bebizonyítani, hogy a felvidéki magyar politikus milyen nagy antiszemita volt.

Jehuda Lahavnak 2008 januárjában Tel-Avivban személyesen Hiller István adományozta a Pro Cultura Hungarica-emlékplakettet. A másik tel-avivi kitüntetett a magyarellenes, zsidó rasszista kitételek miatt a Fővárosi Ítélőtábla által is elmarasztalt Naftali Kraus volt.

Emlékeztetőül:

A Pro Cultura Hungarica-díj vagy emlékplakett a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett külföldi állampolgárok részére adományozható.

Jehuda Lahav, a Népszabadság és a hitgyülis Hetek tel-avivi tudósítója Morvai Krisztina személyében ezúttal a héber nyelvű Háárec című napilapban vette szájára a magyar nemzeti oldalt. Első olvasásra is úgy tűnik, hogy a Háárec-cikkben több durva hazugság és ferdítés van. Jehuda Lahav legújabb aljasságára leginkább maga az érintett, Morvai Krisztina adhatja meg a választ.