Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és a szingapúri Ifjúsági Olimpia szervezőbizottsága elfogadta Schmitt Pálnak, a magyar köztársaság elnökének az eredményhirdetés protokolljával kapcsolatos nemzetellenes javaslatait.


A Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtöki tájékoztatása szerint a játékokon részt vevő csapatok vezetőit már értesítették is arról, hogy a versenyek eredményhirdetésekor a sportolók nem vihetnek magukkal személyes tárgyakat, feliratot, kabalafigurát és (főleg:) zászlót.
Schmitt Pál a NOB magyar tagjaként az indoklás szerint "ezzel a javaslattal kívánta megóvni az Ifjúsági Olimpia eredményhirdetésének rendjét, különös tekintettel az esetleges túlzó nacionalista megnyilvánulásoktól".
A köztársasági elnök elmondta, hogy a győztesek és helyezettek nemzeti hovatartozása egyértelműen megállapítható, mert bemondják országuk nevét, tiszteletükre felvonják a nemzeti lobogót, elhangzik a nemzeti himnusz, valamint az egyenruhájukon is feltüntetik országuk címerét.
Schmitt szerint "az ifjúsági ötkarikás esemény célja nem a nemzetek vetélkedése, hanem a világ fiataljainak nemes megméretése a sporton keresztül, és hogy mindemellett egymást tiszteletben tartva, barátságokat kötve, jobban megismerjék egymást".
(MTI nyomán)
Korábban írtuk: Jó Kádár-tanítvány az elnökünk: "A versenyzőknek nem kellene túlságosan hazafiasnak lenniük"
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a sportolóknak meg kellene tiltani, hogy felvigyék országuk zászlaját a dobogóra eredményhirdetéskor, mert az túlságosan hazafias. A szingapúri ifjúsági olimpián tartózkodó korábbi NOB-elnök javaslatáról - a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség honlapja szerint - tájékoztatta Jacques Rogge-ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét is.

Ebben biztosan egyetértenek

"Az ifjúsági olimpia egy nagyon jó ötlet, szükség van fiatal hősökre és példaképekre" - idézte Schmitt Pált a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség, az AIPS honlapja.
"Beszélgettem Jacques Rogge-gal, és azt mondtam neki, meg kell hozni néhány fontos döntést, például, hogy a versenyzőknek nem kellene túlságosan hazafiasnak lenniük, ezért ne vigyék magukkal az országuk zászlaját a dobogóra. A zászló már ott van a helyszínen és az akkreditációs kártyán, a himnusz is hallható, nem szabad eltúlozni a rivalizálást. Roppant fontos, hogy az emberek közel kerüljenek egymáshoz. Éppen ezért arra kértem az elnök urat, hogy tiltsa meg ezt a dolgot" - mondta a párbajtőrben kétszeres olimpiai bajnok Schmitt - írja az Origó.
Kapcsolódó: