Nyoma veszett a kolozsvári polgármesteri hivatal udvarán a Musai–Muszáj által tavaly figyelemfelhívásképp, egy kerékpáron elhelyezett háromnyelvű helységnévtáblának. A civil akciócsoport tagjai kérdőre vonják a városházát, és rendőrségi feljelentést fontolgatnak - írja a Krónika.
Zoom
A Musai–Muszáj aktivistái 2018. február 21-én, az anyanyelv nemzetközi napján helyezték el a kerékpárra szerelt táblát (fotó: Bethlendi Tamás / Krónika)
A lap munkatársa pénteken figyelt fel arra, hogy a kincses városi polgármesteri hivatal Mócok útjai székházának udvarán hűlt helye a tavaly nagy figyelmet kapott kétkerekűnek és a helységnévtáblának. A Musai–Muszáj mozgalom aktivistái 2018. február 21-én, az anyanyelv nemzetközi napján villámcsődület keretében vonultak Kolozsvár Főteréről a városházához, ahol háromnyelvű – román, magyar, német – helységnévtáblával felszerelt kerékpárral hívták fel a figyelmet az egy évvel azelőtt meghozott bírósági ítélet hiányos végrehajtására.
Noha 2017-ben jogerős bírósági ítélet született a többnyelvű helységnévtáblák kötelező kihelyezéséről, a kincses város polgármesteri hivatala a 16-ból mindössze négy helyszínen helyezte ki a feliratokat. E téren egyébként azóta sem született előrelépés.
Annak idején a helységnévtábla egy napot sem maradhatott a helyén, mivel egy ismeretlen személy másnapra eltávolította azt a kerékpárparkolóhoz lelakatolt biciklire szerelt rúdról és vázról. A Musai–Muszáj nem hagyta annyiban a dolgot, és néhány nappal később újabb táblát szerelt fel a drótszamárra, megdöbbenésének adva hangot a „biciklis installáció megrongálása kapcsán”, melyet a szólásszabadság jogának súlyos csorbításának nevezett. Bár a mozgalom annak idején rongálás és lopás vádjával rendőrségi feljelentést tett az ügyben ismeretlen elkövető ellen, utóbbi kilétére azóta sem derült fény. Ami azért is furcsa, mivel a lakosság-nyilvántartó iroda bekamerázott, éjjel-nappal őrzött udvaráról van szó.
Szakáts István aktivista a Krónikának elmondta, ők is most észlelték a kerékpár és a helységnévtábla eltűnését, amit nem tudnak mire vélni. Hétfőn azonban ellátogat a kolozsvári városházára, és magyarázatot kér a történtekre. A többnyelvűségért síkra szálló mozgalom tagja csak találgatni tudott, és nem zárta ki, a kerékpár eltávolítása azzal is összefüggésben állhat, hogy a polgármesteri hivatal fizetős bicikliparkolókat kíván létesíteni a kincses városban működő parkolóházakban. Az erre vonatkozó határozattervezetet azonban még csak a napokban bocsátották közvitára. „Megtörténhet, hogy kitesszük a harmadik táblát is” – bocsátotta előre Szakáts István.
Zoom
Tavaly még csak a helységnévtáblának kelt lába, ezúttal a drótszamár is eltűnt (fotó: Kolozsvári Rádió)
Stanik Bence, a Musai–Muszáj másik tagja is értetlenül áll a történtek előtt, annál is inkább, mivel a háromnyelvű táblával ellátott kerékpár az ő tulajdona. Emiatt fontolgatja, hogy rendőrségi feljelentést tesz az ügyben. Stanik lapnak elmondta, bár a város négy bejáratánál kihelyezték a többnyelvű helységnévtáblákat, Kolozsváron a városháza a román és sok esetben az angol nyelven kívül a magyart már nem hajlandó használni a nyilvánosságnak szánt feliratozásoknál. Például a turistajelzések vagy a polgármesteri hivatal nevének kiírása esetében. „Mindez egyfajta régivágású hozzáállás a magyarokkal, a magyar nyelv hivatalos használatával szemben, ami sajnálatos” – jelentette ki a Krónikának a Musai–Muszáj mozgalom tagja.
A lap írásban kért magyarázatot a kerékpár és a többnyelvű helységnévtábla eltűnésére a kolozsvári polgármesteri hivatal sajtóosztályától.