Sorozatom következő részében, miután az előzőekben Felvidékkel foglalkoztunk, most kissé araszoljunk kelet felé, Kárpátalja következik. Az a magyar közösség, melyet a legtöbben a Kárpát-medence leghányatottabb nemzetrészének tartanak.
Kárpátalját szimbolikus értelemben is tekinthetjük kiemeltnek, ha figyelembe vesszük, hogy itt található az a Vereckei-hágó, ahol Árpád fejedelem vezetésével a legtöbb honfoglaló magyar megérkezett a Kárpát-medencébe.
 Kárpátaljai gyerekek (kép: Magyar Idők) |
Viszont az elmúlt 100 év alatt hat felségjelzés váltogatta egymást a fejük felett. Magyar – csehszlovák – magyar – csehszlovák – szovjet – ukrán. Érdemes azonban nagy vonalakban áttekintenünk a térséget, a 13. században indult meg nagyobb mértékben a ruszinok betelepítése, elsősorban a szomszédos Halicsból. Viszont a 16. század közepéig Kárpátalja (12 800 km²) lakosságának 65-70%-a magyar volt. De sajnos 1880-ban már csak 25%.
Az 1910-es népszámlálás szerint 185 ezren vallották magukat magyarnak, 2001-ben ez a szám 152 ezer fő volt. Ez akkor már csak 12 százaléknyinak felelt meg Kárpátalja egészéhez viszonyítva. A mai, tehát 2020-as adatok minden bizonnyal még negatívabbak, figyelembe véve a hatalmas elvándorlást is, melynek oka kettős, egyrészt sok esetben fizikailag is atrocitás éri őket magyarságuk miatt, másrészt Ukrajna egész egyszerűen képtelen megfelelő életszínvonalat biztosítani állampolgárainak. Az ország teljes lakosságához viszonyítva a magyarság részaránya nagyjából 0,3% lehet.
Bár a kárpátaljai magyarok, akik maradtak, példásan és makacsul tartják magyarságukat, az elmúlt évtizedekben gondot okozott a politikai megosztottságuk. Viszont az autonómia gondolata nem idegen tőlük. Sőt, komoly történelmi gyökerei vannak. Első alkalommal a 19. században az addigra már nemzetté formálódott többségi ruszinok kacérkodtak el az autonómia gondolatával, de ami sokkal fontosabb és a közelmúlt eseménye, hogy 1991 decemberében népszavazást tartottak Kárpátalján. A lakosság 78%-a a területi autonómiára voksolt, ezen belül pedig egy beregszászi, magyar autonóm körzet létrehozásáról is szavaztak, ott 81% szavazott igennel.
Az ENSZ emberi jogi megfigyelőinek felügyelete mellett az alábbi kérdésekről dönthettek az emberek:
Az első kérdés így szólt: „Akarja-e, hogy Ukrajna kiváljon a Szovjetunióból, és a jövőben önálló, független államként létezzen?”, a második: „Akarja-e, hogy Ukrajnán belül Kárpátalja különleges regionális státust kapjon?”, végül a mi számunkra legfontosabb harmadik: „Akarja-e, hogy Kárpátalján belül Beregszász központtal önálló magyar autonóm terület jöjjön létre?”
A kijevi vezetés természetesen hallani sem akart erről, de ami még fájóbb, az akkori magyar kormány sem. És itt nem kívánok fukarkodni a jelzőkkel, mint „vétkes mulasztás”, „szerencsétlen helyzetértékelés” és így tovább, hanem az, amit Antall József tett, történelmi bűn és hazaárulás, különösen annak tükrében, hogy mint tudjuk, „15 millió magyar miniszterelnöke” kívánt lenni. És hogyan? Úgy, hogy a népszavazás után gyorsan Kijevbe sietett és megkötötte egyébként az országgyűlés tudta nélkül az ukrán-magyar alapszerződést? Bár a szerződés kifejezetten arra utalt, hogy területi követeléseink nem lesznek Ukrajnával szemben, el lehet képzelni, milyen szimbolikus üzenettel bírt ez lényegében önkéntes felajánlkozás Antall részéről. Az alapszerződés aláírása után 1992-ben az ukrán parlament elfogadta és hatályba léptette a nemzeti kisebbségekről szóló törvényt.
Autonómiáról szó nem volt. Sőt, még a törvényben foglaltakat sem tartották be az évek alatt. Az ugyanis garantálta volna, hogy azokon a településeken, ahol a magyarok többségben élnek, hivatalos intézményekben a magyar nyelv és nemzeti szimbólumok használhatóak. A gyakorlatban igencsak szelektív módon alkalmazták ezt. Aztán persze biztosra mentek, a magyar többségű választókerületeket is felszámolták, átszabták.
Az ukrán vezetés egyébként az elmúlt 30 évben, de főként az elmúlt években a kisebbségi kérdést meglehetősen egy tömbben kezeli. Értem ez alatt, hogy a kiélezett orosz-ukrán viszony miatt, ha az ukrajnai orosz kisebbség ellen hoznak ilyen-olyan intézkedést, az minden esetben sújtja a magyarokat is. Pedig ha megnézzük, Ukrajna lakosságának mintegy 18%-a orosz ajkú, ezzel szemben, mint azt fentebb írtam, a kárpátaljai magyarság az összlakossághoz képest 0,3%-ot tesz ki…
Vajon lesz-e, reális-e a magyar autonómia kivívása Kárpátalján 2020-ban? Én hiszem, hogy igen, de ehhez két dolog mindenképpen szükséges. A kárpátaljai magyaroknak egységesen kell fellépniük, nem szabad megosztottnak lenniük, erre láttunk már egyébként pozitív példákat az elmúlt idők helyhatósági választásain. A másik pedig, hogy a mindenkori magyar vezetésnek egyöntetűen támogatnia kell e törekvéseket, éspedig nem csupán a szavak, hanem a kőkemény tettek szintjén is.
Megfogadtam, sorozatom minden egyes részét egy, a területhez köthető nagy magyar történelmi alak gondolataival zárom, mintegy reménykeltésként. Ahogyan a múlt héten Felvidék nagy szülöttjének, Prohászka Ottokárnak gondolatait idéztem, most a kárpátaljai születésű zseniális festőművészt, Munkácsy Mihályt fogom, ki egykor azt mondta:
„Sosem próbáltam isteni személyt festeni, mivel ami isteni, azt az ember nem képes megfesteni. Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni.”
 Honfoglalás (1893), Munkácsy-terem, Országház, Budapest, Magyarország - A kép Anonymusnak a Gesta Hungarorumban megírt legendájának azt a pillanatát ábrázolja, amikor Salán vezér követei tizenkét fehér lóért cserébe egy nyaláb füvet Alpár homokjáról és egy korsó Duna-vizet adnak át Árpád fejedelemnek |
Trianon 100. esztendejében gondoljunk hát Kárpátaljára is, azzal a lelkülettel, ahogyan a Magyar Királyi Honvédség katonái énekelhették az indulót, mikor 1939. március 15-én bevonultak az ősi magyar földre: „Hazánk része, Kárpátalja, köszöntünk! Újra magyar és boldog lesz a földünk.”
Lantos János – Kuruc.info
Korábbi részek:
