Május 9-én hajnalban nyolc elfedett arcú ember betört az újvidéki Crni Ovan közösségi kávézóba, ahol felforgatták az asztalokat és a székeket, s az elborított bútorokra kifeszítették Vajdaság tartomány zászlaját – szomorkodik a szélsőbalos Mérce.
Zoom
Fotó: Bojan Sovljanski
A velük szövetséges viszonyban álló Ma±ina oldal beszámolója szerint a II. világháború befejezésének, azaz
a fasizmus felett aratott győzelem napjára időzített támadás politikai jellege világos.
Zoom
Antifa pózolás
A lap felidézi, hogy az ismert kávézó, amely az antifasiszták, a progresszív politikákért, a társadalmi egyenlőségért és a kisebbségi jogokért harcolók gyülekezőhelye, s amely egyben szociális központként is működik, tehát a Crni Ovan az utóbbi időszakban már hatodjára volt célpontja a szélsőjobboldali, fasiszta támadásoknak.
A neofasiszta szervezetek nyilvánvalóan nem értenek egyet az általunk képviselt értékekkel és a fasizmus elleni küzdelemmel”
– mondta a Ma±inának Bojan Sovljanski, a Crni Ovan kávézó tulajdonosa.
Zoom
Antifa plakát a Crni Ovanban
©ovljanski kitért arra is, hogy a valahonnan elorzott vajdasági zászlóval való erőfitogtatásra azért került sor, mert a fasiszták minden antifasisztát autosovinizmussal és szeparatizmussal vádolnak. Elmondta azt is, hogy a biztonsági kamerák felvételei szerint a betörők ezután egy másik ismert újvidéki kávézó, a CK13 felé vették az irányt, ahol transzparenseket tépdestek le.
Közel másfél év alatt ez már a hatodik fenyegetés volt a Crni Ovan ellen. Az eddigi legsúlyosabb támadás 2023. január 15-én történt, amikor három álarcos, boxerrel, ütővel és késsel felfegyverzett fiatalember rontott be a bárba. A támadás során a kávézó tulajdonosa és egy vendég megsérült, a jelenlévő vendégek, köztük egy kisgyermeket váró anyuka pedig traumát szenvedett el. A kávézóra törő emberek fasiszta jelvényeket és horogkeresztet viseltek, s azzal kötöttek bele a bár tulajdonosába, hogy „Hol vannak a szerb zászlók?”.
Bár a mostani támadásról készült felvétel, ezen az elkövetők csak nehezen azonosíthatók. A Crni Ovan tulajdonosa értesítette a rendőrséget, amely azonban „elfoglalt”, hiszen a múlt héten történt, 17 személy, köztük gyermekek életét követelő kettős merénylet után a rendőrség erejét leköti, hogy az iskolákban állandóan jelen kell lenniük.
A bár tulajdonosa kizárta annak a lehetőségét, hogy a támadás összefüggésben lenne a szerbiai ellenzék országos tiltakozó megmozdulásaival. Ezekre hétfőn került sor Szerbia számos nagyvárosában, így Újvidéken is, ahol tízezren követelték a kormány lemondását a múlt heti támadássorozatok miatt.