A tótok 87 százaléka jónak tartja a "magyar kisebbséggel" való együttélést, ami nagyjából abban nyilvánul meg, hogy helyesli, hogy időnként jól végigverjék tagjait - derült ki a Synovate közvélemény-kutató ügynökség felméréséből.
A pozsonyi Új Szó című napilap csütörtöki kiadása szerint a felmérést tavaly novemberben és decemberben készítették. A magyar-szlovák viszonyról mintegy 240 személyt kérdeztek meg.
A tótok 85 százaléka elfogadna magyar nemzetiségű szomszédot (mert jól jön a csendes, kulturált szomszéd ugyebár), 83 százalékuknak pedig nem okozna problémát, ha a kollégája magyar nemzetiségű volna, viszont arra a kérdésre, hogy ha a gyermeke magyar fiatallal házasodna, már csak a megkérdezettek 65 százaléka válaszolt úgy, hogy ez nem zavarná.

A megkérdezettek 64 százaléka úgy véli, Szlovákia megfelelő mértékben biztosítja a "kisebbségi jogokat". A szlovák-magyar államközi kapcsolatokat 32 százalék jónak ítélte meg, 39 százalék semlegesnek, 29 százalék rossznak. A viszony megromlásáért a megkérdezettek 75 százaléka szerint a szélsőségesek a felelősek, 70 százalékuk azt mondja, hogy a politikusok, 53 százalékuk pedig azt, hogy a "negatív történelmi hatások állnak" a háttérben.
Minden második tót megfelelőnek minősítette a "rendőri beavatkozást" a novemberi dunaszerdahelyi futballmérkőzésen, 16 százalékuk aránytalannak, 30 százalék nem tudott véleményt mondani.
A Synovate felmérése szerint azoknak a tótoknak, akik kapcsolatban állnak magyar nemzetiségűekkel, sokkal kisebb félelmeik vannak, mint azoknak, akik nem ismernek személyesen magyarokat.
(MTI nyomán)