Erdélyben is tombol a kampány, mégpedig egyre gyomorforgatóbb módon. Az eddig nemzeti hősként tisztelt Tőkés László a román érdekeket maradéktalanul kiszolgáló RMDSZ legaljasabb nemzetárulóival kampányol, a plakátokról Markó kezét szorongatva mosolyog le, miközben azt terjesztik, hogy nemzeti összefogás történt, azt sugallva, minden rendben már az RMDSZ-szel.

Kép: Transindex
Fölösleges minden kommentár, alább a Figyelő.ro egyik híre és néhány fénykép a kampánynyitóról, illetve egy azt megelőző sajtótájékoztatóról:
50 kilós súlyt emelt Borbély Lászó és Tőkés László

A Medve tó 134-ik születésnapját ünnepelte a hétvégén Szováta. A három napos rendezvénysorozaton számos kulturális és sportrendezvény közül válogathattak az érdeklődők. A rendezvényen május 23-án, szombaton, részt vett Borbély László parlamenti képviselő és Tőkés László, az EMNT elnöke is.
A két politikus az Erős emberek vetélkedőjére is benevezett, és együttes erővel sikerült felemelniük egy 50 kilós súlyt. Borbély László megtalálta a párhuzamot eme teljesítmény és a politika között, és kifejtette, hogy összefogással a legnehezebb problémák is könnyedén megoldhatók, együttes erővel a magyarság céljai megvalósíthatóak. Ezért fogott össze a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, ezért egyeztünk meg, ezért indítunk közös listát – a Magyar Összefogás listáját – az európai parlamenti választásokon. Éppen ezért fontos, hogy minden magyar ember együtt emelje a súlyt, hiszen ami egynek lehetetlen, az egy összetartó közösség számára megoldható feladat.
A politikusok a Medve tó ünnepén találkoztak a helyi önkormányzti vezetőkkel, tanácsosokkal és megbeszéléseket folytattak a térség problémáiról és azok lehetséges megoldásairól.





A paktum aláírása után

Várjuk jobb minőségben is!
Kapcsolódó: