Novák Előd a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott: a Jobbik első alapszervezetének alapítója voltam, hadd idézzek az egykor nevében is jobboldali, a Jobboldali Ifjúsági Közösségből alakult párt Alapító nyilatkozatából: a párt elsődleges feladata „a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból”.  Ehhez képest a politikai prostitúció leggusztustalanabb perverzióit látjuk, amikor képesek Gyurcsánnyal is összefeküdni a hatalom minden áron való megszerzése érdekében.
Jó volna, ha a Jobbik eldöntené végre, hogy fiú-e, vagy lány, bár azt látjuk, hogy mindent és az ellenkezőjét is képesek képviselni. A Jobbik kiherélése után Jakab Péter elnökletével a párt politikai körülmetélése is megtörtént; egy színtelen, szagtalan, karakterét vesztő párttá váltak – na ilyen nem lesz soha a Mi Hazánk Mozgalom, hiszen mi pont azokból jöttünk létre, akik ezzel a köpönyegforgatással szembeszálltak a Jobbikban.
2016-ig én is alelnök voltam, s akkor végül a párt máig egyetlen vétózott alelnökjelöltje lettem. Vona Gábor az elvtelen néppártosodás, a minden áron való hatalomra kerülés kerékkötőjét látta bennem, s ebben igaza is volt, ezért záratott ki a frakcióból is, de az ámokfutás azóta is folytatódik, a 2018-ban 26 országgyűlési mandátumot szerzett Jobbik frakciójából két év alatt 18 képviselő távozott Vona Gábortól Sneider Tamáson át Mirkóczki Ádámig.