Egy szolnoki lakásban megszúrta áldozatát, majd elmenekült a helyszínről az a férfi, akit a rendőrök három órán belül elfogtak.
Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint 2016. május 30-án 16 óra 30 perc körül egy szolnoki lakásban megszúrtak egy 52 éves nőt, aki a helyszínen életét vesztette. Az elsődleges orvosszakértői vélemény és a rendőrök által beszerzett információk alátámasztották, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett. A "Tisza" Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai a bejelentést követő három órán belül a város területén elfogták M. János 47 éves szolnoki lakost.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Amíg tartott a hajtóvadászat nem volt ennyire szégyenlős a rendőrségi oldal, addig megosztották Mozsár János teljes nevét, és az arcképét is, kitakarás nélkül. (A tárolt változat itt érhető el.)

(Kuruc.info - Police.hu)