Újabb részletek derültek ki a múlt heti érdi halálos tömegverekedés kapcsán. Mint ismert, csütörtök este egy enyingi családból 16 férfi megjelent egy érdi benzinkúton, hogy leszámoljon a velük rokoni kapcsolatba álló érdi családdal. Sajtóhírek szerint a két család fiataljai közti házasság megromlása robbantotta ki a konfliktust. A szócsaták és egymásnak üzengetések hónapok óta zajlottak közöttük.
Az ATV Híradójának birtokába került egy rendőrségi feljelentés is, melyet a verekedésben életét vesztett férfi édesanyja tett júliusban, ismeretlen tettes ellen. A jegyzőkönyv szerint júniusban több alkalommal megjelentek ordibáló férfiak a házuk körül, azt üvöltve, hogy „cigányok, meg fogtok dögleni”.
Ezt erősítette meg az ATV Híradónak nyilatkozó érdi családtagokat védő ügyvéd is. Bangó Zoltán azt mondta tettlegesség mindezidáig csak egyszer, júniusban Siófokon történt.
Akkor az enyingi csapat „Kést tett az érdi férj torkához, levizelték, és térden állva kellett az életéért könyörgnie.” Akkor ez a konfliktus elkerülhető volt.
Az érdi család tagjait védő ügyvéd arról is beszélt, hogy egyértelműen kiderül a vallomásokból, hogy habár a sajtóhírek úgy szóltak, hogy mindkét család ásóval és vascsővel, illetve szúró-vágó eszközzel érkezett a találkozóra, az ő álláspontjuk szerint a következő történt:
Egyértelműen megállapítható volt az iratokból, az hogy ez a több hónapja húzódó szópárbaj és videoüzenetek váltása után, hogy az érdi csapatnál egyáltalán nem volt fegyver. Tehát sem fegyver, sem súlyos sérülés alkalmazására alkalmas eszköz, tehát sem kések, sem csákányok nem voltak. Szemben az enyingiekkel, akik viszont így érkeztek a helyszínre.
Állítása szerint az érdiek
békés, polgári úton (!!!!!!!!!!) szerették volna tisztázni a nézeteltérést.
Éppen ezért választották a bekamerázott benzinkutat találkozási helyszínnek. A kamerafelvételeken látszik, hogy az enyingi család tagjai az érdi család gépkocsija köré gyűltek, és kirángatták az utasait, közben pedig verekedésbe keveredtek az érdi család többi helyszínre érkező tagjával is. A helyszínre érkezett az életét vesztett férfi fia is, aki egyébként a férj volt. Ő is sérüléseket szerzett: kezét szúrták meg, a kórházból már kiengedték, jelenleg a Bűntetés- Végrehajtás Központi Kórházban tartózkodik előzetesben. Nyilván azért, mert annyira ártatlan.
Korábban írtuk: