Nekik ezzel is szabad "viccelni"
A MyVIP és más közösségi oldalak moderátorai gyakran indítanak hajtóvadászatot gárdisták, nemzeti radikálisok ellen, ám nagyvonalúan tolerálják az ott lebzselő réti négerek feneketlen magyargyûlöletét. Akik "megyünk magyart ölni," mondatokkal díszítik reglapjaikat, miközben azonnali kitiltást vonna maga után egy "megyünk cigányt/zsidót ölni" felhívás bármely magyar bemutatkozó oldalán. Több olvasónk is "megörvendeztetett" bennünket MyVIP-es képernyőfotókkal, amelyeken kolompárék kifejtik rólunk, eltartóikról vallott nézeteiket. És még csodálkozunk, ha tanárt vernek és büszkék is rá? Ez számukra apróság, amolyan levegővétel. Hamarosan lincselni fognak az iskolákban is, nem csak az olaszliszkai országúton és a falvakban, ahol nyugdíjasok lábát vágják le, miután megerőszakolták és agyonverték őket. A cigány "kultúra" ugyanis maga a bûnözés. Érték(?)rendjük szerint a gádzsók (fehérek, nem cigányok, magyarok) meglopása, kirablása, meggyilkolása nem bûn, hanem erény, a gádzsók törvényei nem számítanak, a börtön körükben az felnőtté válás bizonyítéka, nem pedig szégyen. Indiában minderre már évszázadokkal ezelőtt rájöttek, és a magaskultúrájú hinduk elûzték a gyilkos parazitákat. Nálunk pedig a zsebünkből tartják el őket és állami erőszakkal próbálják integrálni az integrálhatatlant.
1. "Üdv!
Felhivnám a figyelmeteket a tanárveréses cikkben lehozott linkek egyikére, amin a cigány p..a látható. Az ocsmány képei gyors átfutása során akadtam a következö képekre, amit csatoltam.
Szebb jövőt!
Amennyiben leközlitek, a mailcímem ne jelenjen meg. Köszi"


(Eredeti méretben ITT, ITT és ITT)
2. "Tisztelt Szerkesztő!
A MyVIP böngészése közben, véletlen akadtam erre a cigányra. Sok hozzáfûzni valóm nincs, szerintem a képek magukért beszélnek. Úgy gondoltam, ezt mindenkinek látnia kell!"




(Eredeti méretében ITT van)

Hogy kicsoda ez a cigány? Bakos János, bakonyszentkirályi lakos. ITT van az oldala eredeti méretében. Különösen ajánlott a főiskola/egyetemre adott válasza, valamint, természetesen, a mobilszáma (ami alapján remélhetőleg a pontos lakcímét is kideríthetjük). Esetleg egy kis kijózanító kirándulást lenne érdemes megejteni pár tagbaszakadt fehérnek, hogy kicsit „elbeszélgessenek“ vele arról, hogy ki fog megölni kit, ha így haladnak tovább az európai és az össztársadalmi folyamatok. Csak a miheztartás végett.
3. "Szevasztok Kurucok,

spicliskednék egy kicsit, megnéztem myVIP-en ezt a mocsok cigányt [a tanárverő Lakatos Zoltánt], és az egyik képénél a kommentekben ezt találtam. Csak azok kedvéért, akik még ma is kételkednének a cigó rasszizmusban, ami szvsz erősebb mint a magyaroké velük szemben.

Üdv, további jó újságírást"




(A kép eredeti felbontásban ITT található)

Kuruc.info: Aki hallotta az olaszliszkai lincselés után a Magyar Hírlapnak nyilatkozó cigányokat vagy olvasta a Népszava cikkét, miszerint a lincselő rétinégerek egyáltalán nem sajnálják Szögi Tanár Úr lemészárlását, és ma is az ordibálják az arra utazó nemcigányokra, hogy “Öljétek meg!”, esetleg nem hitt volna a putnoki-kurittyáni tudósításnak, az megint csak láthatja, milyen is valójában a "hátrányos" helyzetû kisebbség 99%-ának mentalitása.

A kettős mérce megvilágítására: Vajon ha egy “rasszernáci” magyar írta volna azt az iWiW-en vagy a MyVIP-en, hogy “Megyünk cigányt ölni?”, hány percen belül tiltják ki? Megússza-e a rendőrségi eljárást? Azt meg látjuk, hogy a Barbika által is bíztatott Lakatos Zolika ügyében mi történik: a teljes fajvédő sajtó próbálja tisztára mosni a tanárverő retkest. Ellenben ha fehér támadt volna, mondjuk egy zsidó tanárra, esetlegesen őt buzdító osztálytársaival együtt előzetesbe vágnák. 
Kuruc.info - Arppi S.
Frissítés (17:29) (zsIndex fórumidézet): "Hihetetlen. Megnéztem a Kurucon belinkelt Myvipes adatlapokat.

Mindegyik még ott van. Eddig, akinek ott láttam közösségi honlapos adatlapját szinte egytől-egyig leszedte (Kuruc.info: lásd pl. Klecska Ernőt). De ők nem. Az egyik még át is írta a maga szintjén provokálva. De nem szedte le.

És ez jelent valamit.

Azt, hogy ezek nem félnek, nem szégyellik magukat, nincs bennük semmiféle szégyenérzet. És ez az, ami elborzaszt." (Miért félnének, ha a magyarellenes, zsidó és cigányfajvédő hatalom jóvoltából szinte törvények felett állnak - a szerk.)

Olvasói hozzászólás:
Ti szerencsétlen, buta, sötét, tetves cigányok!

Ha minket, magyarokat kinyírtok (amit eleve nevetséges szándék), ki fog benneteket eltartani?
Kinek a vérét szívjátok majd? A zsidókét nem tudjátok! Azok is a magyarok hátán kapaszkodnak!

De ha hadat üzentek, készüljetek a legrosszabbra!!!

Cika