Ez már a sokadik Tarnabod-hírünk az utóbbi 24 órában (előző ITT), de érdemes lehozni, ugyanis a köztudottan "náci, fasiszta, rasszista" Népszava ismeri be, hogy cigányok az elkövetők (máskülönben miért lett volna szó a CKÖ-s vezetőről?), megtámadták a rendőröket, amikor be akarták gyűjteni őket, és bedrogozva lőtték, dobálták meg a fehérek házát. Valszeg azért, hogy elüldözzék az ott lakókat, és lenyúlhassák maguknak a kéglit, ahogy azt Galgagyörkön tették a férgek. Ebben a témában még egyszer felhívjuk a T. Nagyérdemű figyelmét borzimorzi kapcsolódó tanulmányára (ITT van, a második szakaszban): nagyon jó!

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy vajon miből futotta a drogra szegíny kirekesztett cigány kisebbségünknek? A segílykéből? Vagy uzsorából, lopásokból, rablásokból?! APEH vizsgálódik?! Hogy lehet az, hogy a kesznyéteni Barna bácsi családja fejenként 25 ezerből kijött és nem kellett bűnözzön (bizonyíték ITT), míg a sokszor nagyságrenddel többet kapó cigányok a pénzüket azonnal elverik a kocsmában, játékgépezésben, és utána meg bűnöznek? Ahogy azt már többször megírtuk: a cigányság azzal is bizonyítja életképtelenségét és debil voltát, hogy egyszerűen képtelen előre gondolkodni. Számukra nem létezik a jövő. De akkor mi a fészkes fenéért segílyezzük őket, miért adjuk meg nekik ugyanazokat a jogokat, mint egy felelősségteljes, ráadásul nem bűnöző kultúrájú fehérnek?! Vegyük már tudomásul, hogy – ahogy advocatusdiaboli is megírta – a cigány szocializációjú emberek nem egyenértékűek velünk és pont, ahogy egy olyan óceániai vagy afrikai “kultúra”, amelynek legnagyobb “találmánya” az emberevés és az emberáldozat, sem egyenértékű az űrkutatást, hi-tech-et feltaláló amerikaival, európaival vagy távol-keletivel... Nem egyenértékű és kész, és ennek fényében kellene kezelni a jogaikat is.

Arra meg megint csak felhívjuk a T. Olvasók figyelmét, hogy a mokkák nem csak nálunk drogoznak. A gazdag, civilizált Finnországban a cigányok 40%-a drogos; és Szlovákiában, ahol a szajhák 90%-a cigány, közöttük a legtöbb szintén az (hivatalos statisztika ITT)...

Végül megkérdezzük: tessék mondani, ez nem rasszista, fehérellenes cselekmény? Ráadásul azon a Tarnabodon, ahol a fehérek már kisebbségben vannak, mert a rákos daganatként szaporodó orkok már többségbe kerültek? Ugye jól sejtjük, hogy a deklaráltan cigányvédő RTL Klub NEM fog az esetről komolyabban forgatni, pláne nem a fehéreket sajnáltatni? Hogy a Hell István-jóbarát Néphazugság nem fog lemenni rinyálni, hanem jegelik, elhallgatják a történetet? Érdekes, ezeknek a médiumoknak csak az a hír, az az országos botrány, ha (nagyon ritkán, szökőévenként egyszer) egy fehér pofoz meg egy cigányt?!

Következzék az eredeti cikk; félkövér kiemelés tőlünk.

"Molotov-koktélt dobtak és rálőttek négy, idősek lakta házra Tarnabodon

Vétlen emberek otthonát vették célba


Idős asszonyok házára lőtt rá és dobott Molotov-koktélt feltehetően két helyi férfi Tarnabodon. Az anyagi kár nem jelentős, jobbára az ablakok sérültek meg, és a polgármester szerint komoly oka sincs a tettnek. A gyanúsítottakat a rendőrség előállította. Idén ez volt az ötödik fegyveres támadás. (Kuruc.info: már az ötödik, ahol lőfegyvert használtak a cigányok?! Vajon ezek után a rendőrség miért nem tart házkutatást mindegyiküknél, hogy begyűjtse az illegálisan tartott fegyvereiket?! A választ a szél is susogja már: a védett fajtával szemben nem akarnak / mernek fellépni. Csak a fehéreket vegzál(hat)ják.)

Idős, szerény, törvénytisztelő emberek házára lőttek rá és dobtak Molotov-koktélt tegnap kora hajnalban a Heves megyei Tarnabodon – tájékoztatta lapunkat a település polgármestere. Pető Zoltán elmondta: értetlenül áll a történtek előtt, és úgy véli, hét végi mulatozás vagy tudatmódosító szerek használata vihette erre az elkövetőket (Kuruc.info: megint megkérdezzük: honnan volt píízecske a mulatozásra? A drogokra?! A segílykéből? Köszönjük, ez is azt jelenti, hogy alaposan megnyirbálhatjuk őket, ahogy a szlovákok tették. Esetleg rablásból, uzsorából, “védelmi pénz” szedéséből?!), talán a filmekben látottakat akarták kipróbálni. A polgármester kizárja azt is, hogy uzsoraügy állna a háttérben, bár valamennyi megtámadott szűkös anyagi körülmények között él. A négy ház, amelyekben ők laknak, a falu határában, a Tarna utca végén, a folyóparton található, ahonnan könnyen el lehet menekülni – teszi hozzá. Az anyagi kár egyébként nem jelentős, a házak ablaka tört ki, illetve azok kerete, valamint egy szőnyeg égett meg. A tüzet a bennlakóknak sikerült eloltani. Az egyik épületben lakó 80 éves néni kért segítséget a helyreállításhoz az önkormányzattól, ma már intézkednek is – mondta el a polgármester. Pető Zoltán pedig a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságtól kért segítséget, hogy több járőrt küldjenek a településre, ahol egyébként egy körzeti megbízott iroda működik, de a két státusból csak egyet tudtak betölteni. (Kuruc.info: tipikus. Senki sem akar / mer odamenni dolgozni, mert fél a cigányoktól. Akárcsak Tiszabőn - legújabb cikk ITT)

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője lapunknak elmondta: két helyi férfi hozható összefüggésbe a történtekkel. Őket a polgármester és a kisebbségi referens jelenlétében házkutatás során elő­állították és a rendőrségen meghallgatták – mondta el Soltész Bálint. Az intézkedéskor többen is tartózkodtak a házban, akik ellenségesen léptek fel a rendőrökkel szemben – tette hozzá. A polgármester azt mondta el, hogy a rendőr-főkapitányság és a Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat együttműködési megállapodást kötött, és minden településen van egy romareferens, aki az ilyen ügyeknél jelen van és tanúsítja az eljárás jogszerűségét. (Kuruc.info: még egyszer megkérdezzük: ha nem cigány lett volna az elkövető, ott lett volna-e az őrizetbe vételkor a CKÖ-s fószer?!) Lapzártánkig a rendőrségi szóvivő nem tudott arról nyilatkozni, hogy a gyanúsítottak elismerték-e tettüket vagy kiderült-e ártatlanságuk."

Frissítés: a Néphazugság is lehozott egy - alább idézett - cikket. Ebből is egyértelműen kiderül, cigányokat vettek őrizetbe.

"Lövöldözés volt hajnalban Tarnabodon
Tévedésből a polgármestert is földre kényszerítették a kommandósok
NOL • Doros Judit • 2008. szeptember 29.

Káosz, riadalom, zavar - ez jellemzi a Heves megye Tarnabodot, ma hajnal óta. Kommandósok lepték el a falut, helyszínelők dolgoznak abban az utcában, ahol éjjel egy óra körül négy házba belőttek, s többre Molotov koktélokat dobtak ismeretlen tettesek.


Pisztollyal lőttek be ismeretlen tettesek mára virradóan Tarnabodon az egyik faluszéli utcában lévő négy házba. Néhány - a helybeliek szerint nemcsak a lőfegyverrel megtámadott - portákra - Molotov koktélt is dobtak a szemtanúk szerint csuklyát viselő elkövetők. Személyi sérülés nem történt.

Tarnabod arról ismert, hogy ez a település fogadott be elsőként hajléktalan családokat, s a Máltai Szeretetszolgálattal közösen próbálnak új életlehetőséget és munkát biztosítani a rászorulóknak. Az éjszaka történtek információink szerint nem hozhatók összefüggésbe a befogadófalu-programmal.

A Tarna patakhoz vezető utcában főleg idős, magányos emberek élnek, akiket halálra rémisztett az éjszakai támadás. Többen elmondták: nem értik a történteket, hiszen egyik portáról sem vittek el értékeket. Sokan csak a szerencsének köszönhették, hogy sérülés nélkül vészelték át a támadást: az egyik idős néninek a füle mellett süvített el a golyó, a másik csak annak köszönhette, hogy nem gyulladt ki az égő benzines palacktól a háza, hogy nem volt éghető anyag a verandán, csak a télire szánt krumplit tárolta ott.

Miközben ebben az utcában tartott a helyszínelés, a falu másik szélén, a Rákóczi úton újabb események történtek: kommandósok lepték el a főként romák lakta, alacsony komfortfokozatú sorházat, s két roma férfit elvittek. Őket állítólag összefüggésbe hozták a ma hajnalban történt, Tarna-utcai lövöldözéssel.

Az utcát síró, kiabáló emberek lepték el. Pusoma Szilvia, karján néhány hónapos csecsemőjével arról beszélt tudósítónknak, hogy mind őt, mind a gyerekét lefektették a földre a házba beérkező, fekete ruhás rendőrök - nagyon megrémült. Burai Lajosné azt mondta: épp hagymát pucolt, s a hangzavarra késsel a kezében rohant ki az utcára (Kuruc.info: ide a bökőt, amivel kiszaladt, hogy nem találtak volna hagymadarabokat a konyhában...Próbálna csak meg USA-ban valaki egy rendőrségi rajtaütés közben késsel kiszaladni! Ha szerencséje van, pár hét kórház után börtönben lábadozhatna - itthon viszont még ő tehet panaszt...). Őt is megállították, s “ráüvöltöttek”, hogy dobja el a kést - meséli. Sok anyuka ijedtében azonnal elszaladt az iskolába, óvodába, hogy hazavigye a gyerekét - ők azt mondták tudósítónknak, hogy a kicsiket maguk mellett tudják biztonságban. Az óvoda egy órára teljesen kiürült (Kuruc.info: gyengébbek kedvéért: ott is ma már 100% a cigány-arány az óvodákban, iskolákban, ennyire túlszaporodnak bennünket a putrisok), volt olyan kisgyerek, aki a levesét sem ehette meg, mert az anyja az asztal mellől állította fel. - Nagy volt a rémület, a szomszédos iskolából is többen beszaladtak ide sírva - mondta az egyik óvónő. Sokáig azt sem tudták, mi történt, aztán az egyik szülő mesélte el nekik, hogy a Rákóczi úti sorházból kommandósok vittek el két embert, ezért a riadalom.

Pető Zoltán, Tarnabod polgármestere dél körül ért a helyszínre - őt a Tarna utcai lövöldözés miatt nyomozó rendőrök értesítették, hogy menjen oda, s a cigány kisebbségi referenssel együtt próbálják megnyugtatni a kedélyeket. A kommandósok azonban a polgármestert és a kisebbségi referenst, Suha Lászlót is a földre fektették a nagy zűrzavarban. Amikor igazolták magukat, felállhattak ugyan, ám a helyszínt jó darabig ők sem hagyhatták el.

Pető Zoltán tudósítónknak azt mondta: egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy mi áll a történtek hátterében, ő arra gondol, hogy részeg vagy kábítószer hatása alatt lévő személyek randalíroztak.

Egy órakor tucatnyi kétségbeesett roma család kiabált, sírt a Rákóczi úton, miközben a kommandósok újabb házba hatoltak be. A fejleményekről később még beszámolunk.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közleményében úgy fogalmazott: hétfő hajnalban Tarnabod egyik utcájában ismeretlen személyek családi házakat támadtak meg. A házakra több lövést leadtak, valamint azokra több Molotov-koktélt dobtak. A cselekmény következtében személyi sérülés nem történt.

Tarnabodon a rendőri intézkedés kora délután fejeződött be. Megtudtuk: a kommandós akció miatt ügyészségi feljelentést tesz Suha László. Magyar Elemér, a feljelentő jogi képviselője tudósítónkkal közölte: nem a bevetési osztály akciójának jogszerűségét, hanem annak módját kifogásolják, hiszen a fekete ruhás rendőrök nőket és gyerekeket is letérdepeltettek, s rémületet okoztak, amikor a hajnali lövöldözés feltételezett elkövetőit keresték a falu romák lakta utcájának sorházában.

Információink szerint a kommandós akció során előállított két férfi - P. Lajost és N. Renató - kihallgatását megkezdték a rendőrségen. Úgy tudjuk, jelenleg még nem gyanúsítottak. Sára Péter, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője tudósítónknak elmondta: az intézkedés szerinte jogszerű és arányos volt, az akció miatt felmerült panaszokat pedig soron kívül kivizsgálják.

Közben Tarnabodon elterjedt a hír, hogy uzsorakamat-ügy áll a lövöldözés hátterében, vagyis kamatos kamatra adott kölcsönökkel tartoztak a megtámadott házak lakói. Ezt mind ők, mint Pető Zoltán polgármester cáfolta. Egyedül élő idős asszonyok, leszázalékolt házaspár, illetve egy fiával lakó, hatvankilenc éves asszony voltak a támadás áldozatai, akik szerény, de tisztes körülmények között élnek. A megtámadott családok tagjai közül többen azt mondták: fogalmuk sincs, miért pont az ő házuk volt a célpont, hiszen nincsenek haragosaik, nem tartoznak senkinek pénzzel.

Egyelőre a rendőrség is keresi a támadások indítékait. Az előállított két férfi kihallgatása után talán többet tudnak mondani erről is - mondta kérdésünkre Soltész Bálint, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője."
2. frissítés: azóta a NOL-on még újabb verzió látott napvilágot (az előző cikk tegnapi; az alább idézettet, amely a tegnapi átirata, most publikálták). Belőle kiderül, hogy egyes cigók kapásból gárdistáknak nézték a rendőröket (persze, mindenhol a Gárda támad... legalábbis szerintük). Az is kiderült, hogy a cigányok az egyik házat elég keményen megrongálták, olyannyira, hogy lakójának máshova kellett költöznie. Nem csodálkoznék, ha egy pillanat alatt elfoglalnák a kéróját a cigányok...

"Hajnali lövöldözés Tarnabodon
Szerény, de tisztes körülmények között élő idős emberek otthonai voltak a célpontok
Népszabadság • Doros Judit   • 2008. szeptember 30.
       
Pisztollyal lőttek be ismeretlen tettesek hétfő hajnalban Tarnabodon az egyik faluszéli utca négy házába. Személyi sérülés nem történt. Néhány udvarra Molotov-koktélt is dobtak a szemtanúk szerint csuklyát viselő elkövetők. Délelőtt kommandósok szállták meg az egyik, főként romák lakta utcát, két férfit előállítottak.

Tarnabod eddig a toleranciájáról volt ismert: ez a település fogadott be elsőként hajléktalan családokat, hogy a Máltai Szeretetszolgálattal közösen próbáljanak új életlehetőséget és munkát biztosítani a rászorulóknak. Tegnap azonban káosz, félelem és rettegés uralkodott az alig nyolcszáz lelkes, kétharmadrészt romák lakta településen. Információink szerint a fegyveres támadások nem hozhatók összefüggésbe a befogadóprogrammal.

- Éjjel egy órakor költögetett a fiam, hogy baj van, füstöl a veranda - mondja a botjára támaszkodó, hatvankilenc éves Nagy Jánosné, a Tarna utca egyik lakója. Hozzáteszi: a házát ért lövés az utcafrontra nyíló nagyszoba falába csapódott be, itt szerencsére nem alszik senki.

Tarnabodon tegnap elterjedt, hogy uzsorakamatügy áll a lövöldözés hátterében, vagyis kamatos kamatra adott kölcsönökkel tartoztak a megtámadott házak lakói. Ezt mind ők, mind Pető Zoltán polgármester cáfolta. Egyedül élő idős asszonyok, leszázalékolt házaspár, illetve egy fiával lakó, hatvankilenc éves asszony voltak a célpontnak kiszemelt házak lakói, akik szerény, de tisztes körülmények között élnek. A megtámadott családok tagjai közül többen azt mondták: fogalmuk sincs, miért épp az ő házukra lőttek a tettesek, hiszen nincsenek haragosaik, nem tartoznak senkinek pénzzel. Többen hozzátették: egyik portáról sem vittek el értékeket.

Sokan csak a szerencsének köszönhették, hogy sérülés nélkül úszták meg a történteket: az egyik idős asszonynak a füle mellett süvített el a golyó, a másiknak csak azért nem gyulladt ki az égő benzines palacktól a háza, mert nem volt éghető anyag a verandán. Az egyik ház azonban kigyulladt, és átmenetileg lakhatatlanná vált. Az ott lakó idős asszony egy időre a rokonaihoz költözik, a háza felújításában az önkormányzattól kap majd segítséget - ígérte Pető Zoltán polgármester.

A falu első embere arról is beszámolt: rendőrök értesítették, hogy a nyomozással összefüggésben előállítanak majd embereket a Rákóczi utca végén lévő, főleg romák lakta házakból.

- Megkértek engem és Suha László cigány kisebbségi referenst - fogalmazott a polgármester -, jöjjünk ide, próbáljuk nyugtatni a kedélyeket. Kint álltunk az utcán, amikor a kommandósok minket is felszólítottak: térdeljünk le. Csak akkor engedtek felállni, amikor igazoltuk magunkat.

A kommandósok megjelenése káoszt okozott a faluban. Volt olyan idős roma, aki a rendőrök fekete egyenruhája alapján úgy vélte, a Magyar Gárda érkezett a helyszínre. Az utcákat síró, kiabáló emberek lepték el. Voltak szülők, akik ijedtükben azonnal az iskolába, óvodába szaladtak, hogy hazavigyék a gyereküket. Pusoma Szilvia, karján néhány hónapos csecsemőjével arról beszélt tudósítónknak, hogy mind őt, mind a gyerekét lefektették a földre, amíg a rendőrök kutattak a lakásban.

- Vajon ez elfogadott módja a házkutatásnak? - kérdeztük a helyszínre érkező Sára Pétert, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetőjét, aki azt válaszolta: az intézkedés jogszerű és arányos volt, az akció miatt felmerült panaszokat pedig soron kívül kivizsgálják. A gyerekek esetében is azért kellett keményen intézkedni, mert egy rossz mozdulat is bajt okozhat ilyen feszült helyzetben. Hozzátette: a kommandósokat a jelenlévők kiabálással, fenyegetésekkel is akadályozták.

A tarnabodi kommandósakció miatt Suha László tegnap ügyészségi feljelentést tett. Magyar Elemér, a feljelentő jogi képviselője közölte: nem a bevetési osztály akciójának jogszerűségét, hanem annak módját kifogásolják, hiszen a fekete ruhás rendőrök nőket és gyerekeket is letérdepeltettek, rémületet okoztak.

Két férfit - P. Lajost és N. Renatót - a rendőrök előállítottak, és megkezdték a kihallgatásukat. "
3. frissítés: Az MNO friss cikkének már a címe is közli, hogy cigányok támadtak fehér nyugdíjasokra:

"Nyugdíjasok házaira támadtak cigány fiatalok Tarnabodon
2008. szeptember 30. 13:43
Pálffy Lajos
Idős, törvénytisztelő emberek házaira támadtak cigány fiatalok Tarnabodon. A hevesi falu központjától távolabbra eső épületekre Molotov-koktélokat dobtak és pisztolylövéseket adtak le vasárnap éjszaka. A rendőrség három fiatal férfit vett őrizetbe, a népes családok heves tiltakozása közepette.
A fővárosi hajléktalanok befogadásáról híressé vált település szélén, a Tarna utca legvégén történt az eset vasárnap éjszaka. A lövedékek sérülést nem okoztak, a benzinespalackok nyomán is csak kisebb károk keletkeztek. A bevetési alosztály rendőrei hétfőn délelőtt őrizetbe is vették a támadás elkövetésével gyanúsítható fiatalokat a helyi cigánysoron.
Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta az MNO-nak, hogy a hírekben szereplő kettő helyett már három fiatal van őrizetben. Őket több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják, és kihallgatásuk most is tart. A három fiatal életkoráról és arról, hogy megtalálták-e a támadásnál használt lőfegyvert, a szóvivő a nyomozás érdekében nem kívánt nyilatkozni.
A rendőri intézkedéseknél történtekről viszont a folyamatban lévő vizsgálat miatt nem tudott nyilatkozni Soltész, de sajtóhírek szerint a fiatalokat családi házakból kellett kihozni, az ott lakó népes famíliák heves fenyegetőzése mellett. A nagyobb botrányt elkerülendő a rendőrség a polgármestert és a falu cigány kisebbségi referensét kérte fel a közreműködésre.
Soltész Bálint is cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy uzsorakamatügy állna a merényletek hátterében. A szóvivő azt megerősítette, hogy olyan szerény körülmények között élő idős emberek házaira támadtak, akiknek még nem volt dolga a törvénnyel. Azt is elmondta, hogy visszavonásig a rendőrség fokozott jelenlétére lehet számítani a hevesi településen."
Egy helyi hozzászólása a zsIndex Polidilijéből:

"Én hevesi vagyok,de ami itt és a közelünkbe megy az már sok!
Van nyomozó ismerősöm,hajnali 3-kor ébresztik ezek miatt.És ők tesznek a rendőrök ellen feljelentést,hogy megalázták őket,mert letérdepeltették és megmotozták őket.
Erre rengeteget balhéznak és lopnak
,de már egymást írtanák inkább!
Hol van ilyenkor a Gárda.
A rendőrök is félnek,igaz a kezük is meg van kötve,de akkor is csak az autósokat b@szogatják."
Kuruc.info: Valószínűleg ebben az elkeseredett cselekedetben manifesztálódott a többszörösen szegregált kisebbség befogadás utáni vágya, mintegy utolsó és kétségbeesett segélykiáltásként fogható ez fel. Mivel az előítéletes és kirekesztő többség ingerküszöbe rasszista elfogultsága okán igen magas, ezért a szép és a többségieket is gazdagító másság nem tudott mit tenni, egy elkeseredett akcióval felhívta az érzéketlen és szegregáló többségiek figyelmét tarthatatlan helyzetére.

Ez a tett egy sajátos élethelyzetre adott adekvát válasz, mibe önhibáján kívül került a cigányság, hisz a súlyosan előítéletes fehérek taszító rasszizmusa nem hagyott számukra más cselekvési utat.
(gy.k. ez vicc)

Kapcsolódó: Újból halállal fenyegették a Temes megyei prefektust a cigányok: ebben a mai hírben egyértelműsíti az újságíró, hogy azért terrorizálják a cigányok az őslakosokat, hogy azokat elüldözzék, és megszerezzék ingatlanjaikat. Talán nem írt hülyeséget borzimorzi, ugye, fajvédők?!
Olvasó: "Sziasztok!

A tegnapi tarnabodi esettel kapcsolatban egy helyi ismerősöm azt mondta, hogy a három cigány talpig feketében és házi készítésű "maszkban" molotovoztak, az volt a nagy ötletük, hogy így a "gárdistásokra" terelik a gyanút. A házkutatások során a rendőröknek válogatott trágárságokat kiabáltak ezek a törvénytisztelő "állampolgárok", és olyan agresszíven viselkedtek, hogy örülhetnek, hogy örülhetnek, hogy térdepeltetéssel megúszták. Persze, egyiket sem vonják majd felelőségre rendőri intézkedés során való ellenszegülésért.

A kérdésem az lenne így hirtelen, miért nem szólalt fel még a Charta, és hol van Kolor és Kende? Ja, hogy ők nem a magyarokért vannak?!

Szebb jövőt! Centurio"

+ a HEOL cikkénél is van pár érdekes hozzászólás
Frissítés (2009. máj. 31. 18.47):

1.) az ITTENI  3. hozzászólását egy cigány írta. (Idézzük: "Kedves Dodi jólhallotad [Már olyat is hallottam, hogy nem cigányok házáról van szó.], nem cigányok házárólvolt szó a hirekben, szerintem ennél részletesebben már nem is adhatták volna le mint ahogy a tévében is vólt.Szegény öregeket támadtak meg és ami a lényeg hogy nem is romák voltak,nem mindig azok csinálnak randalirozást mint ahogy az a köztudatban elterjedt.Minket romákat is megdöbentett ez a hir.Csak ennyit szerettem volna hozzá szólni.") Bár azt mondja, az elkövetők sem voltak cigányok (ami, természetesen, nem igaz - csak a saját fajtáját védi), azt is elismeri, hogy a megtámadott házak fehér magyaroké.

2.) Lássuk a Népszabadságban megjelent képet (forrás: a Hajnali lövöldözés Tarnabodon - Szerény, de tisztes körülmények között élő idős emberek otthonai voltak a célpontok (al)című cikk; Google seperc alatt megtalálja) az egyik áldozatról:




Tessék mondani, cigánynak néz ki az asszony, vagy akár a falon látható esküvői képeken szereplő emberek?