Emeljük ki az alább teljességében olvasható, a Népszavában megjelent Bolgár György-cikk legfontosabb megállapítását:
"Mások a normáik, mások a szokásaik, nagyobb és hangosabb a családjuk, a civilizáció alsóbb fokán, gyakran megütközést keltően élik általában nyomorúságos életüket"
Vajon Bolgárnak miért szabad azt állítani, hogy a cigók civilizáltsági foka a miénk alatt van? Az esetében ez miért nem rászízmus? A Jobbik meg, ha ilyet merészelne állítani, miért kerülne azonnal a támadások középpontjába New York-tól Brüsszelig? Vagy ezentúl nekik is szabad – ha már az MSZP-szócső Népszavának az?
Függelék: az eredeti cikk:
Bolgár György: "ez volna maga a látszólag alulról szerveződő fasizmus"
Az őrület csendben készülődik
Elszomorító levelet kaptam a napokban Békés megyéből. Egy 69 éves férfi arról írt nekem, hogy mindig szocialista szavazó volt, folyamatosan nézi és nézni is fogja a tévében az Újságíróklubot, de az európai választásokon a Jobbikra szavazott, és legközelebb is így tesz. Az ok egyszerű. Egy hangos, kellemetlen és kellemetlenkedő, őket folyamatosan zaklató cigány család költözött a szomszédjába, és azóta nem volt nyugta. Mint írja, legalább száz pontban tudná felsorolni (össze is írt nekem tizenötöt), hogy mennyi gondot és bajt okoztak neki a hangoskodó, senkire tekintettel nem lévő, az együttélés legelemibb szabályait be nem tartó cigányok, a hatóságok pedig vagy tehetetlenek, vagy az őt feljelentő cigányoknak adtak igazat, végül pedig azt tanácsolták neki, hogy inkább költözzön el. Meg is tette, több millió forint veszteséggel volt kénytelen eladni a házát, de most végre Gyulán él nyugalomban. Az ellenségeinek ellensége, vagyis a Jobbik azonban bírja a bizalmát, annyira, hogy ha fiatalabb volna, csatlakozna is hozzájuk. Az MSZP, a Fidesz és a többi párt nem védi meg őt semmitől, de a Jobbik igen. Ezért kapott szerinte a párt annyi szavazatot, és jövő tavasszal még többet fog, írja.
Lehet. A levél ugyanis tisztességesen, intelligensen megírt, érezhetően őszinte, és ezért különösen lesújtó. Hogy száz százalékig megfelel-e a valóságnak, vagy csak részben, azt persze nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy vajon a levélíró a maga részéről nem sértette-e meg az emberi normákat, úgy viselkedett-e szomszédaival, ahogy az elvárható és tolerálható, és nem öntött-e olajat a tűzre, amikor vizet kellett volna. Mégis az az érzésem, hogy sok ilyen eset, sok hasonló konfliktus van, hiszen tudjuk, hogy a cigányok jelentős része valóban másképp, más módon, gyakran a környezet számára nehezen elfogadhatóan és elviselhetően él. Mások a normáik, mások a szokásaik, nagyobb és hangosabb a családjuk, a civilizáció alsóbb fokán, gyakran megütközést keltően élik általában nyomorúságos életüket, még akkor is, ha nem jutnak el a bűnözésig. Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, tehát a nyomorúságos élet-e, és abból következik a kulturáltság alacsony foka, vagy éppen fordítva, a civilizálatlanságból vezethető-e le a szegénység és a nyomorúság, az valószínűleg mindegy, mert egymást erősítő folyamatokról van szó. Olyan helyzet alakult ki, amelyben a cigányság nagy része nem dolgozik, ha akar, sem tud munkát szerezni, ebből következően a többség számára felháborítóan segélyekből kényszerül élni, ezt azonban gyakran nem csendesen, szerényen, hanem hangosan és megbotránkoztatóan teszi. Sokszor – számos beszámoló szerint – inkább követelőzve, hogy tudniillik a segély jár neki, és nem a minimális hálával azért, hogy a társadalom nem hagyja őt és családját éhen halni.
Ha ehhez a kilátástalan helyzet nyomán még társul bizonyos, a cigányokra talán inkább jellemző bűncselekmények elszaporodása is, akkor érthető (bár el nem fogadható), hogy egyszerű, de becsületes emberek is a cigányok ellen fordulnak, mert úgy érzik, hogy nem hagyják őket békében és nyugalomban élni, és ha ez így van, akkor a cigányokat erővel kell a normák betartására kényszeríteni. Vagyis a válasz az erőszak, vagy legalábbis az erőszakkal való fenyegetés. Tragédia. Nem is az, hogy sokan ebben az egyszerű reakcióban vélik megtalálni a megoldást. Hanem az, hogy szinte lehetetlen lesz elmagyarázni nekik – mint ennek a levélírónak is –, hogy mennyire nincs igazuk, hogy az ő ösztönös reakciójukat mennyire tudatosan és aljasul manipulálva használják ki a szélsőjobboldalon, és hogy amennyiben netán sikerrel járnának, szörnyű világ elé nézünk.
Megpróbálom megindokolni, miért. Tegyük fel – természetesen csak gondolatkísérletként –, hogy a jövő évi választáson a Jobbik győz, és olyan Magyar Gárdát hoz létre, amelybe százezrével sorozzák be az igaz magyar ifjakat és öregeket. Tegyük fel azt is, hogy ezek a gárdisták minden településen jelen lesznek, és nemcsak fel-alá vonulnak az utcán, hanem be is mennek azokra a portákra, ahonnét hangosabb zeneszó, kiabálás szűrődik ki, ahol nincs rendben a kert, kosz és rendetlenség van, vagy ahonnét nem járnak dolgozni a munkaképesek, ellenben otthon lógatják a lábukat. Tegyük fel, hogy nem fizikai erőszakkal, csupán szép, bár határozott szóval szólítják fel a normákat be nem tartókat a rendes viselkedésre. De még ha feltesszük is, hogy a gárda soha nem lépi túl a fizikai kényszerítés határait, akkor is nyilvánvaló, hogy egy félkatonai rendben működő szervezet határozná meg, hogyan éljen a társadalom. Nem a törvények, nem a hatóságok, hanem valakiknek az ereje és szervezettsége, ráadásul olyanoké, akik egy számukra kevéssé tolerálható népcsoport megrendszabályozására jöttek létre. Ez volna maga a látszólag alulról szerveződő fasizmus, amelyet persze felülről szerveznének és mozgatnának. A megfélemlítéstől azonban a cigányoknak nem lenne munkájuk, nem olvasnának, tanulnának többet, nem alkalmazkodnának jobban a többségi társadalomhoz, hanem csupán állandó fizikai és lelki félelemben élnének, egészen addig, amíg meg nem próbálnák megszervezni magukat a fizikai önvédelemre, mert számukra is csak ez lenne az egyetlen kínálkozó válasz. A vége pedig a háború. Amit egyetlen épeszű ember sem akarhat.
A baj az, hogy a háború – a szörnyű gyilkosságsorozattal – már elkezdődött. Hogy kik kezdték el és miért, milyen megfontolásból, azt még nem tudni, de a célpont (a cigányság) és a cél (a megfélemlítés, a gyűlöletvírus elterjesztése) már nyilvánvaló. Ám éppen a józan, de már a jogállami demokráciától elforduló emberek (meg persze a normális polgári demokrácia) érdekében bal- és jobboldali összefogással változtatni kéne a mindennapi, sokszor formális gyakorlaton. Nem szabad a gárdától megoldást váró embereket magukra hagyni, hanem emberi, hivatalnoki segítséget kell nekik adni. Nem szabad a rendőrségnek csakis bűnüldöző szervként működnie, az együttélésre is figyelniük kell. Nem szabad az apróbb konfliktusokat, együttélési összetűzéseket lesöpörni a hivatalok asztaláról. És nem szabad lemondani arról, hogy megpróbálják kezelni a mindennapi súrlódásokat, amelyek a bűnözésig is elvezethetnek. A szocializmusban, amikor a cigányoknak is volt munkahelye, könnyebb volt. Amikor a cigány fiúkat két évre elvitték katonának, könnyebb volt. De most is kellene valamilyen rendet, normát, civilizációt tanítani, betartatni a mindennapokban, mégpedig semmiképp sem gárdákkal. Hanem pénzzel, önfeláldozó munkával, összefogással, és annak tudatában, hogy évtizedes, évszázados beidegződéseket, szokásokat nem lesz könnyű megváltoztatni. Másképp azonban nem megy, különben jön a kis hazai fasizmus nagy tragédiákkal. Ne várjuk meg.
"Mások a normáik, mások a szokásaik, nagyobb és hangosabb a családjuk, a civilizáció alsóbb fokán, gyakran megütközést keltően élik általában nyomorúságos életüket"
Vajon Bolgárnak miért szabad azt állítani, hogy a cigók civilizáltsági foka a miénk alatt van? Az esetében ez miért nem rászízmus? A Jobbik meg, ha ilyet merészelne állítani, miért kerülne azonnal a támadások középpontjába New York-tól Brüsszelig? Vagy ezentúl nekik is szabad – ha már az MSZP-szócső Népszavának az?
Függelék: az eredeti cikk:
Bolgár György: "ez volna maga a látszólag alulról szerveződő fasizmus"
Az őrület csendben készülődik
Elszomorító levelet kaptam a napokban Békés megyéből. Egy 69 éves férfi arról írt nekem, hogy mindig szocialista szavazó volt, folyamatosan nézi és nézni is fogja a tévében az Újságíróklubot, de az európai választásokon a Jobbikra szavazott, és legközelebb is így tesz. Az ok egyszerű. Egy hangos, kellemetlen és kellemetlenkedő, őket folyamatosan zaklató cigány család költözött a szomszédjába, és azóta nem volt nyugta. Mint írja, legalább száz pontban tudná felsorolni (össze is írt nekem tizenötöt), hogy mennyi gondot és bajt okoztak neki a hangoskodó, senkire tekintettel nem lévő, az együttélés legelemibb szabályait be nem tartó cigányok, a hatóságok pedig vagy tehetetlenek, vagy az őt feljelentő cigányoknak adtak igazat, végül pedig azt tanácsolták neki, hogy inkább költözzön el. Meg is tette, több millió forint veszteséggel volt kénytelen eladni a házát, de most végre Gyulán él nyugalomban. Az ellenségeinek ellensége, vagyis a Jobbik azonban bírja a bizalmát, annyira, hogy ha fiatalabb volna, csatlakozna is hozzájuk. Az MSZP, a Fidesz és a többi párt nem védi meg őt semmitől, de a Jobbik igen. Ezért kapott szerinte a párt annyi szavazatot, és jövő tavasszal még többet fog, írja.
Lehet. A levél ugyanis tisztességesen, intelligensen megírt, érezhetően őszinte, és ezért különösen lesújtó. Hogy száz százalékig megfelel-e a valóságnak, vagy csak részben, azt persze nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy vajon a levélíró a maga részéről nem sértette-e meg az emberi normákat, úgy viselkedett-e szomszédaival, ahogy az elvárható és tolerálható, és nem öntött-e olajat a tűzre, amikor vizet kellett volna. Mégis az az érzésem, hogy sok ilyen eset, sok hasonló konfliktus van, hiszen tudjuk, hogy a cigányok jelentős része valóban másképp, más módon, gyakran a környezet számára nehezen elfogadhatóan és elviselhetően él. Mások a normáik, mások a szokásaik, nagyobb és hangosabb a családjuk, a civilizáció alsóbb fokán, gyakran megütközést keltően élik általában nyomorúságos életüket, még akkor is, ha nem jutnak el a bűnözésig. Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, tehát a nyomorúságos élet-e, és abból következik a kulturáltság alacsony foka, vagy éppen fordítva, a civilizálatlanságból vezethető-e le a szegénység és a nyomorúság, az valószínűleg mindegy, mert egymást erősítő folyamatokról van szó. Olyan helyzet alakult ki, amelyben a cigányság nagy része nem dolgozik, ha akar, sem tud munkát szerezni, ebből következően a többség számára felháborítóan segélyekből kényszerül élni, ezt azonban gyakran nem csendesen, szerényen, hanem hangosan és megbotránkoztatóan teszi. Sokszor – számos beszámoló szerint – inkább követelőzve, hogy tudniillik a segély jár neki, és nem a minimális hálával azért, hogy a társadalom nem hagyja őt és családját éhen halni.
Ha ehhez a kilátástalan helyzet nyomán még társul bizonyos, a cigányokra talán inkább jellemző bűncselekmények elszaporodása is, akkor érthető (bár el nem fogadható), hogy egyszerű, de becsületes emberek is a cigányok ellen fordulnak, mert úgy érzik, hogy nem hagyják őket békében és nyugalomban élni, és ha ez így van, akkor a cigányokat erővel kell a normák betartására kényszeríteni. Vagyis a válasz az erőszak, vagy legalábbis az erőszakkal való fenyegetés. Tragédia. Nem is az, hogy sokan ebben az egyszerű reakcióban vélik megtalálni a megoldást. Hanem az, hogy szinte lehetetlen lesz elmagyarázni nekik – mint ennek a levélírónak is –, hogy mennyire nincs igazuk, hogy az ő ösztönös reakciójukat mennyire tudatosan és aljasul manipulálva használják ki a szélsőjobboldalon, és hogy amennyiben netán sikerrel járnának, szörnyű világ elé nézünk.
Megpróbálom megindokolni, miért. Tegyük fel – természetesen csak gondolatkísérletként –, hogy a jövő évi választáson a Jobbik győz, és olyan Magyar Gárdát hoz létre, amelybe százezrével sorozzák be az igaz magyar ifjakat és öregeket. Tegyük fel azt is, hogy ezek a gárdisták minden településen jelen lesznek, és nemcsak fel-alá vonulnak az utcán, hanem be is mennek azokra a portákra, ahonnét hangosabb zeneszó, kiabálás szűrődik ki, ahol nincs rendben a kert, kosz és rendetlenség van, vagy ahonnét nem járnak dolgozni a munkaképesek, ellenben otthon lógatják a lábukat. Tegyük fel, hogy nem fizikai erőszakkal, csupán szép, bár határozott szóval szólítják fel a normákat be nem tartókat a rendes viselkedésre. De még ha feltesszük is, hogy a gárda soha nem lépi túl a fizikai kényszerítés határait, akkor is nyilvánvaló, hogy egy félkatonai rendben működő szervezet határozná meg, hogyan éljen a társadalom. Nem a törvények, nem a hatóságok, hanem valakiknek az ereje és szervezettsége, ráadásul olyanoké, akik egy számukra kevéssé tolerálható népcsoport megrendszabályozására jöttek létre. Ez volna maga a látszólag alulról szerveződő fasizmus, amelyet persze felülről szerveznének és mozgatnának. A megfélemlítéstől azonban a cigányoknak nem lenne munkájuk, nem olvasnának, tanulnának többet, nem alkalmazkodnának jobban a többségi társadalomhoz, hanem csupán állandó fizikai és lelki félelemben élnének, egészen addig, amíg meg nem próbálnák megszervezni magukat a fizikai önvédelemre, mert számukra is csak ez lenne az egyetlen kínálkozó válasz. A vége pedig a háború. Amit egyetlen épeszű ember sem akarhat.
A baj az, hogy a háború – a szörnyű gyilkosságsorozattal – már elkezdődött. Hogy kik kezdték el és miért, milyen megfontolásból, azt még nem tudni, de a célpont (a cigányság) és a cél (a megfélemlítés, a gyűlöletvírus elterjesztése) már nyilvánvaló. Ám éppen a józan, de már a jogállami demokráciától elforduló emberek (meg persze a normális polgári demokrácia) érdekében bal- és jobboldali összefogással változtatni kéne a mindennapi, sokszor formális gyakorlaton. Nem szabad a gárdától megoldást váró embereket magukra hagyni, hanem emberi, hivatalnoki segítséget kell nekik adni. Nem szabad a rendőrségnek csakis bűnüldöző szervként működnie, az együttélésre is figyelniük kell. Nem szabad az apróbb konfliktusokat, együttélési összetűzéseket lesöpörni a hivatalok asztaláról. És nem szabad lemondani arról, hogy megpróbálják kezelni a mindennapi súrlódásokat, amelyek a bűnözésig is elvezethetnek. A szocializmusban, amikor a cigányoknak is volt munkahelye, könnyebb volt. Amikor a cigány fiúkat két évre elvitték katonának, könnyebb volt. De most is kellene valamilyen rendet, normát, civilizációt tanítani, betartatni a mindennapokban, mégpedig semmiképp sem gárdákkal. Hanem pénzzel, önfeláldozó munkával, összefogással, és annak tudatában, hogy évtizedes, évszázados beidegződéseket, szokásokat nem lesz könnyű megváltoztatni. Másképp azonban nem megy, különben jön a kis hazai fasizmus nagy tragédiákkal. Ne várjuk meg.
