Stuart Seldowitz, korábban öt amerikai elnök idején is vezető beosztású zsidó kormányzati tisztségviselő a Hamász és Izrael közti háborút ürügyként használva New Yorkban két héten keresztül zaklatott egy arab élelmiszerárust. A zaklatást rögzítő videón az hallható, hogy Seldowitz az egyébként már Amerikában született árust leterroristázza, s többi között azt mondja neki: az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben megölt négyezer palesztin gyermek még nem elég – írja a New York Post. (Azóta ezt már túl is teljesítették a sztahanovista mészárosok: mára közel ötezerre emelkedett a Gázai övezetben megölt gyermekek száma, és rengetegen vannak még a romok alatt, többnyire holtan - a szerk.)
Zoom
Stuart Seldowitz az arab árus bódéja előtt
Az izraeli hászbárá-propaganda előszeretettel szokta állítani, hogy a korábbi amerikai elnök, a demokrata párti Barack Obama Izrael-ellenes, mi több, antiszemita politikát folytatott. Hogy ez mennyire nem igaz, arra jó példa Stuart Seldowitz két héttel ezelőtti New York-i esete. Pontosabban az, hogy a zsidó Seldowitz Obama elnöksége idején a Nemzetbiztonsági Tanács Dél-Ázsiai részlegének ügyvezető igazgatója, s 1999 és 2003 között pedig a Külügyminisztérium Izraeli és Palesztin Ügyek Hivatalának igazgatóhelyettese lehetett. Magyarán, az „antiszemita” Obama is, mint minden eddigi amerikai elnök, Seldowitz esetében is kecskére bízta a káposztát.
Zoom
Seldowitz mint az El Al Izraeli légiforgalmi Társaság arca (fotó: Fb)
Nos, ez a derék Seldowitz két héttel ezelőtt New York Manhattan kerületében, az utcán kiszúrt magának egy láthatóan arab kinézetű mozgó élelmiszerárust, s a mellékelt videó tanúsága szerint többször is visszatért hozzá, és különféle témákat felemlítve folyamatosan provokálta.
Az egyiptomi bevándorló szülők már Amerikában született gyermekét a zsidó elkezdte terroristázni, szidalmazni, s egy ízben telefonjával le is fényképezte, majd ez a beszélgetés zajlott le köztük:
– Az egyiptomi muhábárátnak (titkosszolgálat - H. J. ) kell a fényképed. Tudod, mi az a muhábárát?
– Nem tudom, nem beszélek angolul.
– Az egyiptomi muhábárát lefogja majd a szüleidet. Apád örül annak, hogy vannak körmei? Nos, a muhábárát egyenként tépkedi majd le az apád körmeit. (Nálunk is volt egy ilyen körömletépő, ávós zsidó, a „körmös Bauer” – H. J.).
Majd áttérve az izraeli hadsereg jelenleg is zajló Gázai övezetbeli irtóhadjáratára, az Obama-kormány által magas lóra ültetett zsidó és az élelmiszerárus között ez a párbeszéd hangzott el:
– Te is támogatod a kisgyermekek megölését – célzott Seldowitz a Hamász október 7-ei behatolásakor megölt izraeli gyermekek esetére.
– Te ölsz gyermekeket, nem én. Menj innen! – mondta az árus.
– Én nem öltem gyermekeket. De ha megöltünk is négyezer palesztin gyermeket, ez még mindig nem elég – mondta az Obama-kormányzat egykori magas beosztású zsidó tisztviselője.
A Gotham Government Relations nevű cég, ahol Seldowitz egészen mostanáig tanácsadóként dolgozott, bejelentette, hogy az alkalmazottjuk megdöbbentő viselkedéséről készült videófelvételek elterjedése után többet nem tartanak igényt a munkájára.
„A videón hallható aljas, rasszista megnyilatkozásai nem egyeztethetők össze a cégünknél alkalmazott normák méltóságával” – áll a cég közleményében.
Az ír katolikus felmenőkkel bíró Kathy Hochul, New York állam kormányzója pedig így vélekedett Seldowitzról: „Ez a megnyilvánulás gyűlölködő, undorító és elfogadhatatlan. Az ilyen aljas retorikának nincs helye New Yorkban, és a leghatározottabban elítéljük.”
Hering J. – Kuruc.info