Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elfogadta az orosz meghívást, hogy májusban vegyen részt Moszkvában a "náci" Németország felett aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából tartandó ünnepségen - jelentette kedden a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A hírügynökség megjegyzése szerint "a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság meg akarja erősíteni viszonyát diplomáciai és gazdasági téren Oroszországgal, miközben továbbra is hűvösek maradnak politikai kapcsolatai Kínával".
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő tavaly december 19-én a TASZSZ hírügynökségnek megerősítette, hogy a Kreml meghívót küldött Kim Dzsong Unnak. Három nappal később Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadója arról számolt be újságíróknak, hogy olyan jelzések érkeztek hozzájuk, amelyek szerint az észak-koreai vezető Moszkvába szándékozik utazni a győzelem napi rendezvényekre. Tájékoztatása szerint Kim Dzsong Unon kívül az eseményre meghívták a Németország elleni koalíció országait, valamint sok más állam vezetőjét.
Oroszország idén május 9-én ünnepli az Európa felett aratott győzelem 70. évfordulóját. Tíz éve, a 60. évfordulós ünnepségen részt vettek többek között az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kína és Németország vezetői. Kim Dzsong Un még nem járt külföldi látogatáson azóta, hogy 2011-ben országa élére került.
(MTI nyomán)