Csaknem hetven évvel Bergen-Belsen elfoglalása után eddig ismeretlen tömegsírra bukkantak holland kutatók az egykori német munkatábor területén. A sírt mindazonáltal kegyeleti okokból nem tárják fel.
A Nieuwsuur holland televízió péntek esti adása szerint a tömegsírra egy nagyapja nyughelyét kereső holland férfi, Paul Verschure révén bukkantak. A férfi túlélőkkel beszélt, hogy segítsenek megtalálni az ellenállásban való részvételéért elhurcolt Jan Verschure sírját. "Egyikük adott nekem egy térképet, és megjelölte rajta, hol temették el a nagyapámat" - részletezte Paul Verschure.
Sértené a (holo)vallási előírásokat
Régészek ez alapján végzett mérési végül azt igazolták, hogy az egykori láger főutcájának végén elterülő rét alatt valójában tömegsír található. Feltárni viszont nem fogják, és további vizsgálatokat sem végeznek - mondta Jens-Christian Wagner, a koncentrációs tábor helyén működő emlékhely vezetője. Az alsó-szászországi zsidó közösség szerint ugyanis mindez "sértené a vallási előírásokat".
Zoom
A bergen-belseni lágerben 1941 és 1945 között a hivatalos holodogmatika szerint 70 ezren vesztették életüket, ott halt meg a hamisított naplójáról elhíresült Anne Frank is. A tábort 1945. április 15-én foglalták el a britek. A legtöbb barakkot röviddel azután felperzselték, hogy így akadályozzák meg a betegségek terjedését.
(MTI korrigálva)
Kapcsolódó: