Az elítélt férfi azzal követte el a „gondolatbűnt”, hogy az egykori mauthauseni láger helyén létesített emlékhely vezetőinek, valamint a lakóhelye szerint illetékes helyi önkormányzatnak küldött levelében az alábbi véleményt fogalmazta meg: gázkamrák nem léteztek, és nem volt terv a németek részéről a zsidóság tömeges megsemmisítésére vonatkozóan.

A felső-ausztriai Mühlviertel régióban élő férfi levelében bevallotta: a mauthauseni emlékhely meglátogatása után jutott arra a következtetésre, hogy a „gázkamrák sohasem léteztek”. Következésképpen a holokauszt „egészen bizonyosan hazugság, amit a cionista bankárok találtak ki, akik bármiféle gaztettet készek elkövetni” – fejtette ki. A bátor orvos szerint Hitlert illetve Németországot nem lehet felelőssé tenni a második világháborúért. Ausztria az idők végezetéig fog szenvedni a „holokauszt husángja” alatt – írta levelében a nem csekély civil kurázsiról tanúbizonyságot tévő orvos.

A férfi ügyvédje a tárgyaláson azzal védekezett, hogy a vádlott „nem náci”, csupán egy „bajkeverő”, akinek „különleges karaktere van”, továbbá jellemző rá, hogy „igyekszik a dolgok mélyére nézni”. (Magyarán: aki manapság a „dolgok mélyére igyekszik nézni”, vagyis gondolkodik és összefüggéseket keres, az „bajkeverő” és „különleges karakter”.)

A „veszedelmes eretnek” a bíróságon ártatlannak vallotta magát. Célja az „igazság kiderítése” volt – jelentette ki. Mint elmondta, amikor Mauthausenben járt, feltűnt neki, hogy „nem vezet semmiféle gázvezeték a feltételezett gázkamrákhoz, és erre a hiányosságra semmiféle magyarázatot nem kapott”.

A Mauthauseni Emlékhely vezetője – aki tanúként jelent meg a teljesen abszurd tárgyaláson – azt állította, hogy az SS-katonák a láger felszabadulása előtt eltávolították a gázvezetéket. Minderre nézve történelmi dokumentumok is vannak, ezenkívül még ma is világosan látszik, hogy az egykori gázvezetékeket befalazták – jelentette ki eskü alatt tett vallomásában az emlékhely igazgatója.

A vádlott erre azt válaszolta, hogy „amennyiben ez a helyzet, akkor én a magyarázatot elfogadom, de amikor ott jártam, erről senki sem beszélt nekem”.

A tárgyaláson felvonultatott pszichológus szerint a 71 éves orvos „normális”, csakhogy - tette hozzá -, amikor meg van győződve valamiről, vehemensen ragaszkodik álláspontjához, „függetlenül attól, hogy másokat ezzel felháborít vagy felzaklat”. Láthatóan ezen a tárgyalásnak nevezett képtelen bohózaton az igazság egyáltalán nem számított.

Az ügyész végül közölte: azért javasolja a vádlott „bűnösségének” kimondását, mert „jelezni kell, hogy az ilyesfajta kijelentéseket, mint amelyet a 71 éves orvos levelében tett, komolyan kell venni”.

Ez az egész orwelli eljárás annál is különösebb, mivel a napjainkban érvényes hivatalos holokausztdogmatika szerint csakis az alábbi hat, úgynevezett „haláltáborban” voltak gázkamrák: Chelmnóban, Belzecben, Treblinkában, Majdanekben, Auschwizban és Sobiborban. Mauthusenben (és pl. Bergen-Belsenben, Dacahauban és a régi Reich területén felállított más lágerekben) azonban gázkamrák nem voltak. Vagy mégis voltak? Igaz, 1960 előtt a propagandisták azt állították, hogy minden németországi lágerben működtek gázkamrák. A nürnbergi perben a brit fővádló, Sir Hartley Shawcross például kijelentette: „A gyilkosságokat tömeges méretekben hajtották végre Auschwitz, Dachau, Treblinka, Buchenwald, Mauthausen, Majdanek és Oranienburg gázkamráiban és kemencéiben.” Számos „szemtanú” beszélt és írt a háború után a különböző németországi lágerek állítólagos gázkamráiról.

Azonban 1960. augusztus 19-én alapvető fordulat történt a holokauszt történetében. Ezen a napon jelent meg ugyanis Martin Broszatnak, a müncheni Jelenkorkutató Intézet munkatársának (későbbi igazgatójának) levele a Die Zeit című német lapban. A tekintélyesnek mondott holokausztkutató a következő nagy jelentőségű mondatokat vetette papírra: „Sem Dachauban, sem Bergen-Belsenben, sem Buchenwaldban nem gázosítottak el sem zsidókat, sem más foglyokat... A zsidók gázzal történő tömeges megsemmisítése 1941-42-ben kezdődött, és kizárólag néhány, gondosan kiválasztott, a megfelelő technikai berendezésekkel felszerelt helyen történt elsősorban a megszállt Lengyelország területén (de sehol a Német Birodalomban), mégpedig Auschwitzban, a Bug melletti Sobiborban, Treblinkában, Chelmnoban és Belzecben.” (Majdanekről Martin Broszat valamiért bűnös módon hallgatott.)

15 évnek kellett eltelnie, amíg Simon Wiesenthal holokausztpápa is áldását adta a dogmatika változására. A szélhámos a Books and Bookmen című angol folyóiratban megjelent levelében a leírta: „Nem volt megsemmisítő tábor Németország területén”. Mauthausen persze a korábbi (és a mai) Ausztria területén volt, csakhogy 1938 és 1945 között ugyebár Ausztria a Német Birodalom része volt.

Jó ideig úgy tűnt, hogy a mauthauseni (és dachaui, bergen-belseni, buchenwaldi stb.) gázkamrákat a holokausztiparosok szép csendben átadták a feledésnek. A linzi bíróság ítélete viszont arra utal, hogy ismét változott a holodogma. A holokauszt cáfolását tiltó törvényre tekintettel azonban feltétlenül szükséges lenne világos útmutatással szolgálni arra vonatkozóan, mi is a hivatalos irányvonal. Hogy fognak ítélkezni a „független” bírók, ha maguk sem tudják, mi is pontosan a holokauszt?

Perge Ottó - The Local nyomán