Az ENSZ megerősítette, hogy valódi az a lista, amelyik már egy fél éve terjed az interneten arról, hogy mennyiért árul szexrabszolgákat az Iszlám Állam. Az „áru” akár egyéves gyermek is lehet.
A lista novemberben jelent meg az interneten, de az ENSZ áprilisban egy eredeti példányt is megszerzett belőle, most pedig Zainab Bangura, a világszervezet főtitkárának különmegbízottja megerősítette a dokumentum hitelességét.
Zoom
„A lányokat úgy adják-veszik, mint egy hordó olajat. Akár öt-hat férfi is megvásárolja ugyanazt a lányt, akit aztán esetleg több ezer dolláros váltságdíj fejében küldenek vissza a családjának” – mondta a Bloombergnek adott interjúban.
Bangura a konfliktusok idején elkövetett erőszakot méri fel, és járt Irakban, ahol megszerezte a pamfletet, valamint Jordániában és Törökországban is.
A dzsihadisták már egyéves gyerekeket is árulnak szexrabszolgának, és minél fiatalabb valaki, annál magasabb az ára: az 1-9 éves kislányok és kisfiúk 165 dollárnak (47 ezer forint) megfelelő összegbe kerülnek.
A kamaszlányokért 124 dollárt kérnek, egy húsz évnél idősebb nő pedig még ennél is kevesebbe kerül.
Zoom
A katonai vezetők választanak elsőként a foglyul ejtettek közül, aztán gazdag helybéliek vásárolhatnak. A maradékot vehetik meg a harcosok a listán szereplő árért.
Bangura, aki maga is muszlim, és korábban Sierra Leone külügyminisztere volt, hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam ezen a téren is teljesen más, mint a hagyományos fegyveres lázadócsoportok.
Kézikönyvet adtak ki azzal kapcsolatban, hogyan kell bánni a szexrabszolgákkal, külön hivatal foglalkozik az eladásukkal, valamint a kényszerházasságokkal.
Az emberkereskedelem 2014 augusztusától indult be, amikor mintegy 2000 jazidit ejtett túszul az Iszlám Állam.
(Origo - VICE News nyomán)
Frissítés: Tizenkilenc nőt végeztek ki az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet fanatikusai az iraki Moszulban, mert nem voltak hajlandók a dzsihadisták szexrabszolgáivá válni - derült ki az iraki Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) sajtófelelősének közléséből.
A kurd sajtóilletékes az IraqiNews.com hírportál beszámolója szerint azt mondta, azért szabták ki a nőkre a büntetést, mert nem voltak hajlandó részt venni a "szexuális dzsihádban". Ez a vahhábita csoportoknál bevett gyakorlat: a nők állítólag önként jelentkeznek az iszlám uralmáért harcoló férfiak kielégítésére.
A feltehetően néhány napja meggyilkolt nőkről nem lehet tudni, hogy a jazidi kisebbséghez tartoztak volna, akik közül az IÁ fegyveresei több száz nőt és lányt raboltak el, hogy szexrabszolgasorsba taszítsák őket. Az IÁ szunnita szélsőségesei "sátánimádóknak" tartják a jazidikat, akiket szerintük el kell pusztítani, a nemzetiség nő tagjaival pedig kedvük szerint lehet tenni.
Azok, akiknek sikerült elszökniük rabszolgatartóiktól, szörnyű történeteket mesélnek arról, hogy miken mentek keresztül. Sokukat közülük annyira megviselték a velük történtek, hogy öngyilkosságba menekültek - közölte Donatella Rovera, az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet munkatársa.
Az Amnesty szerint az IÁ emberei több száz, de az is lehet, hogy több ezer nőt kényszerítettek házasságra a dzsihadistákkal, adtak el, vagy adták "ajándékba" egymás között.
Az iraki emberi jogok minisztériuma 2014 decemberében arról számolt be, hogy az IÁ legalább 150 nőt végzett ki, köztük várandósokat is, amiért nem voltak hajlandók házasságra lépni a dzsihadista harcosokkal.
(MTI nyomán)