Százharmincegyre nőtt a mekkai zarándoklaton történt tülekedés iráni halálos áldozatainak a száma és 150-en iráni sérült meg - közölte Szaíd Ohadi, a zarándoklattal foglalkozó teheráni hivatal vezetője pénteken.
A mekkai zarándoklat alatt csütörtökön történt tülekedésben 717 embert tapostak halálra. A muszlim szent várostól, Mekkától néhány kilométerre keletre fekvő Minában történt balesetnek 863 sérültje van. Az eddigi hírek arról szóltak, hogy 43 iráni állampolgár van a halálos áldozatok között.
Ohadi az IRNA iráni hírügynökségnek elmondta, a szaúdi kórházaknak nehézségeket okoz a sok sérült ellátása, sokan - túlélők és holtak egyaránt - még mindig az utcán hevernek. A szaúdi kórházak azonban nem engedik az iráni orvosokat az Iránból érkezett sérült zarándokokhoz - hangsúlyozta.
Haszan Róháni iráni elnök pénteken elrendelte egy különleges csoport létrehozását, amely a baleset körülményeinek kivizsgálásáról tájékoztatja az iráni lakosságot, mentőalakulatokat vezényel az arab monarchiába, illetve repülőjáratokat küld a sérültek és a halottak hazavitele céljából.
Háromnapos gyász Iránban
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője háromnapos gyászt rendelt el a tragédia nyomán.
Eközben India jelezte, hogy 14 állampolgára halt meg a tragédiában, és 13-at ápolnak a kórházakban. Pranab Mukherdzsi indiai köztársasági elnök részvétét nyilvánította a halálos áldozatok hozzátartozóinak.
A szaúdi belügyminisztérium szerint a tragédia azért következett be, mert zarándokok két nagy csoportja összetalálkozott egy kereszteződésben. Az AP amerikai hírügynökség által megszólaltatott egyik túlélő szerint a zarándokok két hulláma egymással szemben haladt, és amikor ezt érzékelték, felfordulás tört ki.
(MTI)