Az orosz légierő Szíriában pontosan célzott csapásokat hajt végre, amelyek csak az Iszlám Állam (IÁ) szervezetének állásai ellen irányulnak - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, miután amerikai kollégájával, John Kerryvel tárgyalt New Yorkban.
Lavrov megalapozatlannak nevezte azokat az állításokat, miszerint az orosz légierő más célpontokat is támadott volna szíriai beavatkozásának első napján. Szavai szerint John Kerryvel tárgyalva is leszögezte, hogy a kiválasztott célpontok "kizárólag az IÁ elleni harcot szolgálják".
Az orosz diplomácia vezetője szerint előre, nyíltan megmondták - Vlagyimir Putyin elnök nem is egyszer -, hogy a szíriai vezetés kérésére "kizárólag az Iszlám Állam és más hasonló terrorista csoportok elleni harcot" segítik. Ha az Egyesült Államok részéről olyan aggodalmak vannak, hogy "a célpontok esetleg nem ezek voltak ... akkor ezt nyilván bizonyítani tudják" - tette hozzá.
Lavrov ugyanakkor kifejtette, hogy Moszkvának is vannak aggodalmai az Egyesült Államok vezette katonai koalíció szíriai légicsapásaival kapcsolatban. Mégpedig az, hogy John Kerry szerint az ENSZ Alapokmányának 51. cikke alapján hajtják végre támadásaikat, holott ez a cikk kizárólag az olyan esetekre vonatkozik - hangsúlyozta -, amikor egy adott állam kéri, hogy védjék meg. "Ilyen kérést Szíria a koalícióhoz nem intézett, Oroszországhoz viszont igen" - hangsúlyozta.
Találkozót szerveznek a katonáknak
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai üléséről távozóban mindkét külügyminiszter megerősítette: megállapodásra jutottak, hogy a lehető leghamarabb találkozót szerveznek katonáik között annak érdekében, hogy "elkerüljenek minden incidenst" a Szíria légterében egymástól függetlenül tevékenykedő harci gépeik között.
Josh Earnest fehér házi szóvivő szerdán - az első orosz légicsapásokat követően - szintén hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak és Oroszországnak fel kell oldania a szíriai műveleteik közötti konfliktust. Az elnöki szóvivő ugyanakkor hozzátette, hogy "az amerikai katonai vezetők máris kapcsolatba léptek orosz partnereikkel, hogy megszervezzék a szükséges megbeszéléseket".
Moszkva: leromboltunk egy IÁ-parancsnokságot
Az orosz légierő gépei szerdán az ország középső részén fekvő Homsz és Hama tartományban hajtották végre első szíriai bevetéseiket, néhány órával az után, hogy az orosz felsőház szerdán felhatalmazást adott Vlagyimir Putyin elnöknek a légierő szíriai bevetésére.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint húsz felszállást hajtottak végre, "nyolc, az Iszlám Államhoz tartozó célpontra" mérve csapást, köztük a dzsihadista terrorszervezet egy hegyvidéki parancsnoki posztja ellen, amelyet teljesen leromboltak.
A tárca közzétett egy 46 másodperces videofelvételt is, amelyen tucatnyi földi célpont látszik, amint éppen találat éri őket. Igor Konasenkov, a védelmi minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy a csapásokat alapos felderítést követően hajtották végre, s a kiválasztott célpontok közelében nem voltak polgári létesítmények.
(MTI)