Az Egyesült Államok katonai szállítógépei hétfőre virradó éjjel jelentős mennyiségű lőszert juttattak el az Észak-Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen harcoló felkelőkhöz - jelentette katonai és kormányzati forrásokra hivatkozva az amerikai média hétfőn.
A CNN hírtelevízió értesülései szerint a C-17-es típusú gépek összesen 50 tonnányi utánpótlást dobtak le az éj leple alatt a Szíria északi részén fekvő Haszaka tartományban, az Egyesült Államok által korábban már "átvilágított" Szíriai Arab Koalíció nevű "mérsékelt felkelőszövetség" harcosai számára.
Az amerikai hírcsatorna kormányzati forrására hivatkozva azt közölte, hogy a "mérsékelt felkelők" sikeresen összegyűjtötték az amerikai gépek által ledobott összes utánpótlást, amely kis kaliberű fegyverekbe való lőszerből és más harci eszközökből, köztük kézigránátokból állt. A szállítógépeket vadászrepülők kísérték a bevetés során - jelentette a CNN.
A lőszerszállítást a Reutersnek egy katonai forrás is megerősítette. Mind a CNN, mind a Reuters úgy vélte, hogy az akció a szíriai "mérsékelt ellenzék" támogatását célzó, a Pentagon által a múlt héten átalakított új amerikai stratégia első lépése volt.
Egyes sajtójelentések szerint az utóbbi időben az orosz légierő több csapást mért olyan, az IÁ mellett a Moszkva által támogatott Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen is küzdő terrorista csoportokra, amelyeket az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) képzett ki és fegyverezett fel.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: