Drámai helyzet alakult ki hétfőre virradóra a horvát-szlovén határon, miután Szlovénia bejelentette, hogy egyelőre nem tud több "menekültet" fogadni - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT) hétfőn.
Zoom
Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter vasárnap késő este arról tájékoztatta horvát kollégáját, Ranko Ostojicot, hogy Szlovénia egyelőre nem tud több menekültet fogadni. Még a közlés előtt elindult egy 1800 főt szállító vonat a kelet-szlavóniai Tovarnikból a szlovén határ felé, ahová valamivel hajnali két óra után meg is érkezett. A horvát hatóságok ezután a "menekülteket" a muraszerdahelyi határátkelő felé irányították, és közölték velük, hogy "saját felelősségükre" megpróbálkozhatnak az átjutással a szlovén határon, ahol viszont készenléti rendőrök, kutyák és drótkerítés várta őket.
A migránsok, akik között sok nő és gyerek volt, könyörögtek a szlovén rendőröknek, hogy engedjék be őket az országba, de a szlovén hatóságok nem tettek eleget ennek - számolt be a HRT helyszíni tudósítója. Hozzátette, hogy akik nem találtak rést a kerítésen, még kora reggel is horvát területen várakoztak, sárosan és vizesen, de voltak köztük néhányan, akik a közeli patakon próbáltak meg átúszni. "It's not your land, go back" (Ez nem a ti országotok, menjetek vissza!) - kiabálta egy rendőr angolul a hangosbeszélőből, miközben a háttérből kutyák ugatása hallatszott - jellemezte a riporter a helyzetet.
Egy körülbelül 300 fős csoportnak mégis sikerült bejutnia Szlovéniába. Őket buszokkal szállították a horvát hatóságok Bánfihegy körzetébe, amely közvetlenül a szlovéniai Lendva szomszédságában van. Mivel ott nem volt megerősítve a határőrizet, a migránsok gond nélkül átjutottak a határon - közölte a HRT.
Szlovénia azután döntött úgy, hogy egyelőre nem fogad több menedékkérőt, miután - a szlovén belügyi tárca közleménye szerint - Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon értesítette szlovén kollégáját, Vesna Györkös Znidart a "menekültek" fogadásának leállításáról. Ezt azzal indokolta, hogy Ausztriának nehézségeket okoz az érkezők elszállásolása és ellátása. Az osztrák tárca szóvivője viszont azt közölte, hogy a "status quo nem változik", és csupán azt a kérést utasították el, hogy az eddiginél több migránst fogadjanak naponta.
A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta 197 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt. Horvátország területére - a kelet-szlavóniai Babska és Tovarnik körzetébe - vasárnap 4218 migráns érkezett. A horvát hatóságok péntek éjszaka óta megpróbálják lassítani a migránsáradatot, aminek következtében az illegális bevándorlók most a horvát-szerb határ szerb oldalán is feltorlódtak.
Frissítés: az az 1900 még belefér
Szlovénia beengedi területére azt az 1900 menedékkérőt, akiket Horvátország hétfő reggel indított útnak vonattal a kelet-horvátországi Tovarnikból – közölte a szlovén belügyminiszter. Vesna Györkös Znidar előző este még arról tájékoztatta horvát kollégáját, Ranko Ostojicot, hogy Szlovénia egyelőre nem tud több menekültet fogadni.
A szlovén belügyminiszter hétfőn felrótta a horvát kormánynak, hogy nem válaszol a telefonhívásokra, és nem tartja be azt az egyezséget, amely szerint Szlovénia határozza meg a migránsok befogadásának ütemét. Vesna Györkös Znidar szerint a horvátok arra korlátozzák tevékenységüket, hogy továbbszállítják a hozzájuk érkezett menedékkérőket.
A Vecer című szlovén napilap hétfőn arról írt: Ausztria kisebb csoportokban újra elkezdte fogadni a migránsokat, de nem határozták meg, pontosan hányat.
Szlovénia vasárnap úgy döntött, hogy egyelőre nem fogad több menedékkérőt, miután Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon értesítette szlovén kollégáját, Vesna Györkös Znidart a "menekültek" fogadásának leállításáról.
A szlovén tárca szerint ezt azzal indokolta, hogy Ausztriának nehézségeket okoz az érkezők elszállásolása és ellátása. Az osztrák tárca szóvivője viszont azt közölte: csak azt a kérést utasították el, hogy az eddiginél több migránst fogadjanak naponta, minden más marad a régiben.
Korábbi közlések szerint Szlovénia 2500, Ausztria 1500 főt hajlandó fogadni naponta, míg Horvátországba a migránsáradat lassítása óta is naponta 5-6 ezer illegális bevándorló érkezik a zöldhatáron át Szerbiából.
2. frissítés: a baloldali horvát kormány folytatja az ámokfutást
Horvátország beengedi területére, és Szlovénia felé irányítja a migránsokat - nyilatkozott egybehangzóan Zoran Milanovic horvát miniszterelnök és Ranko Ostojic belügyminiszter hétfőn újságíróknak. Zoran Milanovic kijelentette: a migránsokat továbbra is a horvát-szlovén határra szállítják.
"Szlovénia jól szervezett ország, ezért meg fogják érteni, hogy fogadniuk kell az embereket, különben ellenőrizetlenül fognak beáramlani az országba" - hangsúlyozta.
A kormányfő megismételte korábbi nyilatkozatát, amely szerint Horvátország nem lesz gyűjtőközpont, és kerítést sem fog építeni határán a migránsáradat feltartóztatására.
Ranko Ostojic a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy Horvátországnak "nincs más választása", minthogy a migránsokat a schengeni övezet határára, horvát-szlovén határra szállítsa.
"Első nap azt mondták, 8 ezer embert fogadnak. Egy nap alatt ebből már csak 5 ezer lett, majd 2,5 ezer, két nap alatt pedig eljutottunk a 0-i" - mondta Ostojic arra reagálva, hogy Szlovénia megvádolta a horvát kormányt, nem tartja be azt az egyezséget, amely szerint Szlovénia határozza meg a migránsok befogadásának ütemét.
Szlovénia vasárnap úgy döntött, hogy egyelőre nem fogad több menedékkérőt, miután - a szlovén belügyi tárca közleménye szerint - Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon értesítette szlovén kollégáját, Vesna Györkös Znidart a "menekültek" fogadásának leállításáról. A szlovén tárca szerint ezt azzal indokolta, hogy Ausztriának nehézségeket okoz az érkezők elszállásolása és ellátása. Az osztrák tárca szóvivője viszont azt közölte, hogy a "status quo nem változik", csupán azt a kérést utasították el, hogy az eddiginél több migránst fogadjanak naponta.
A belügyminiszter arról is beszélt: ahhoz, hogy fal épüljön a horvát határon, az Európai Uniónak kell döntést hoznia.
"Akkor beismernénk, hogy Görögország nem alkalmas arra, hogy ellássa a schengeni feladatokat és betartsa az uniós szabályokat" - mondta.
"Eddig egyetlen drótkerítés sem mutatkozott hatékonynak" - hazudta.
(MTI nyomán)