/Bővített hír./
Binjámin Netanjáhu kinevezte a Miniszterelnökségi Hivatal égisze alatt működő, mintegy két esztendővel ezelőtt létrehozott Nemzeti Tájékoztatási Rendszer új vezetőjét, aki korábban leantiszemitázta Barack Obama amerikai elnököt, megalázóan vélekedett John Kerry külügyminiszterről, és jelentéktelen személynek nevezte Ruvi Rivlin izraeli államelnököt. Az új propagandafőnök, Rán Baratz szerint John Kerry egy 12 éves gyermek szellemi képességével bír.
Zoom
Rán Baratz, az új hászbárá-főnök
Rán Baratz 2015. március 3-án ezt a bejegyzést írta a Facebook-oldalán:
„Engedjétek meg, hogy az amúgy mérsékelt viselkedésem ellenére most egy kicsit kemény legyek: amiképpen Obama reagált Netanjáhu beszédére (az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának két háza előtt 2015. március 3-án – H. J.) - a nyugati liberális országokban pontosan ilyen a modern antiszemitizmus. S ez a fajta antiszemitizmus természetesen együtt jár a muszlim antiszemitizmussal szemben tanúsított nagyfokú toleranciával és megértéssel; olyan nagyfokú toleranciával jár ez együtt, hogy még atomot is hajlandók nekik adni” - írta a Netanjáhu által a napokban kinevezett Rán Baratz.
Zoom
Rán Baratz bejegyzése Barack Obama „modern antiszemitizmusáról”
Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a hivatali elődjeihez hasonlóan dollármilliárdok átutalásával, katonai, gazdasági és diplomáciai támogatással járult hozzá ahhoz, hogy Izrael azt műveljen a Közel-Keleten és az általa megszállt területeken, amit csak akar, s ezért köszönetképpen Rán Baratz, Binjámin Netanjáhu zsidó kormányfő propaganda-, vagy másképpen tájékoztatási főnöke egyszerűen leantiszemitázta. Igaz, hogy a Netanjáhu Washingtonban elmondott beszédét kifogásoló Obama „antiszemitizmusát” Baratz a „modern” jelzővel illette, s ezzel annak élét némileg tompította.
Zoom
A modern antiszemita kérőcédulát dug a Siratófalba
Netanjáhu frissen kinevezett propaganda (hászbárá)-főnöke, a 42 éves Rán Baratz a Jeruzsálemi Héber Egyetemen filozófia tanszékén diplomázott, majd doktorált, s egészen mostanáig alapító szerkesztője volt a Jobbikkal, a Kuruc.infóval és e sorok írójával előszeretettel foglalkozó Mida.com.il című izraeli héber nyelvű nacionalista hírportálnak. Rán Baratz egyébként zsidó telepes, aki a ciszjordániai K'fár Ádumim nevű kolónián lakik, s a sorkatonai szolgálatot a légierő hírszerző osztályán teljesítette. A Miniszterelnöki Hivatalon belül működő Nemzeti Tájékoztatási (héberül: Hászbárá – הסברה) Rendszer, amelynek élére Netanjáhu kinevezte Baratzot, hangolja össze Izrael minden hivatalos szóvivőjének a munkáját, az egységes, a zsidó állam érdekeinek megfelelő tájékoztatási politikáját.
A következő zsidó (igaz, hogy kitért), akiről Rán Baratz még kinevezése előtt lekicsinylő megjegyzéseket írt le a fentebb említett Mida.com.il hírportálon közzétett írásában, nem más, mint John Kerry amerikai külügyminiszter. Baratz a többi között azt írta, hogy Kerry szellemi képessége nem több egy 12 éves gyermek szellemi képességénél, de komikus tehetséggel bír. „De Kerry javára legyen mondva, hogy mindezt nálánál tökéletesebben egyetlen Miss America sem tudná kifejezésre juttatni”, írta Netanjáhu új propagandafőnöke.
Zoom
John Kerry – egy 12 éves gyermek szellemi szintjén
Ruvi Rivlin izraeli államelnök (aki még házelnök korában kitiltotta Kövér Lászlót Izraelből – H. J.) ellenzi Rán Baratz kinevezését, és azt is kilátásba helyezte, hogy nem írja alá a kinevezését. Baratz erre föl az államelnököt is kezelésbe vette a Facebook-oldalán 2015. október 25-én:
„Gondolom sokat mondó tény az, hogy az államelnök (Ruvi Rivlin – H. J.) turistaosztályon repült, s a gépen térült-fordult, mindenkivel kezet rázott (Rivlin nemrégiben Prágából tért haza Izraelbe menetrendszerű járaton – H. J.) Számomra mindez azt sugallja: az államelnök annyira marginális alak, hogy egyáltalán nem kell aggódni a testi épségéért. Úgy látom, hogy őt még a szíriai Golán-fennsík Iszlám Állam ellenőrizte részébe is nyugodtan el lehetne engedni siklóernyővel. Másnap úgyis visszaadnák nekünk azzal a céllal, hogy kezdeményezésére kezdődjenek tárgyalások az Irakba történő azonnali visszatérésükről. Itt van nektek, izraeliek, Ruvi Rivlin, az elnökötök, aki a mi katonai táborunkban mindenkivel kezet ráz, s habár nem tud, de igyekszik arabul beszélni”, írta a zsidó államelnökről a Netanjáhu által most kinevezett propagandafőnök.
Hering J. - Kuruc.info