A NATO külügyminiszterei nyilatkozatban biztosították Törökországot szolidaritásukról, melynek értelmében segítséget nyújtanak az országot érő kihívások leküzdéséhez, beleértve a terrorizmus ellen vállalt harcot is - tájékoztatott közleményében az észak-atlanti szövetség kedden, a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos brüsszeli értekezletének nyitó napján.
A Törökország közelében egyre növekvő erőszakhullám a védelem és a stabilitás további erősítését követeli meg. A NATO hosszú távú tervet dolgoz ki Törökország védelmére, melynek egyik eleme, hogy a szövetség segítséget nyújt a török légierő fejlesztéséhez - tájékoztatott a nyilatkozat.
A miniszterek döntést hoztak arról, hogy a NATO repülőgépeket és helikoptereket telepít Törökországba, és további intézkedéseket hoznak szükség esetén.
A külügyminiszterek nyilatkozatban rögzítették azt is, hogy továbbra is behatóan figyelni fogják a NATO délkeleti határán zajló fejleményeket, különös tekintettel a szíriai konfliktusra. Ez utóbbival kapcsolatban azt fogalmazták meg a politikusok, hogy közös, nemzetközi és hatékony eszközök kellenek a harcok befejezéséhez.
Végezetül a nyilatkozatban hangsúlyozták az ülésen részt vevő miniszterek és diplomaták, hogy kiállnak minden tagállam területi integritása mellett, ugyanakkor nyugalomra, diplomáciai megoldások keresésére és a kockázatcsökkentés fontosságára hívták fel a figyelmet.
(MTI)