Ezrek menekültek el a délkelet-törökországi Diyarbakir városból a biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei között zajló összecsapások elől.
Több mint 10 ezer lakos hagyta el a kurd nagyváros, Szur kerületét - mondta az Emberi Jogi Egyesület (IHD) szóvivője. A több mint egy hete elrendelt kijárási tilalom még mindig érvényben van, és a harcok azóta is folytatódtak.
A török média is menekülők ezreiről beszél. A környékbeli házak a képek tanúsága szerint súlyosan megrongálódtak. Egy helybeli telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a kerületben napok óta nincs víz és villany, élelmiszer is csak alig.
A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) tiltakozó felvonulást jelentett be hétfőre a kijárási tilalom miatt.
A PKK és a török kormány között július óta nő a feszültség, amely elsősorban Délkelet-Törökországban torkollik fegyveres összecsapásokba.
(MTI)