NATO-csapatok három napja járőröznek az égei-tengeri vízi útvonalon, ahol az embercsempészek csónakokban küldik a "menekülteket" a görög partokhoz – írja az n-tv.de. Az útközben kimentett menedékkérőket a megállapodás szerint Törökországba viszik vissza. Ankara azonban azt hazudja, ilyen egyezségről nem tud.
Ursula von der Leyen német védelmi miniszter nem érti Törökország ellenállását. Angela Merkel német kancellár két héttel korábban egyeztetett többek között a török kormánnyal NATO-egységek bevetéséről az Égei-tengeren, a törököknek akkor még semmilyen problémájuk nem volt a határsértők visszavételével.
Merkel a görög–török határon virágzó embercsempészet megfékezésére kezdeményezte a vízi útvonal ellenőrzésének megerősítését még február elején.
A rossz idő ellenére egyedül februárban 33 ezer betolakodó érkezett csónakokkal Görögországba. Az év eleje óta már 94 ezren keltek útra Törökországból az Égei-tengeren keresztül. Tavaly júniusban a kedvezőbb időjárási körülmények ellenére is ez a szám mindössze 31 ezer volt.
Érezhetően megugrott a Nyugatra igyekvők száma: csak az elmúlt 72 órában 1600 embert menekített ki a tengerből a görög parti őrség.
A német kancellár nehéz helyzetben van. (Amit persze kizárólag magának köszönhet.) Épp a Törökországgal való együttműködéstől várta a menekültválság kezelésének megoldását. Merkel még a decemberi pártkongresszuson tett ígéretet arra, hogy érezhetően csökkenteni fogja az Európába érkező menekültszámot. Törökországra emiatt valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag még mindig stratégiai partnerként tekint.
Ankarától 3 milliárd euró fejében azt várja, hogy segít az országban tartani a "menekülteket", és megerősíti a határvédelmét. Nem így lesz.
(Origó nyomán)