Rasszistának nevezte és Adolf Hitler "náci diktátor" módszereihez hasonlította az amerikai elnökségre pályázó Donald Trump választási kampányát Felipe Calderón korábbi mexikói elnök szombaton, s ezzel csatlakozott elődjéhez, Vicente Foxhoz, aki néhány nappal korábban úgy vélte, hogy az amerikai milliárdos "őrült" és "saját pártjának is kínos".
A 2006 és 2012 között hatalmon lévő Calderón pártja, az ellenzéki konzervatív Nemzeti Akciópárt (PAN) gyűlése után újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a republikánus elnökjelölt-aspiráns illegális bevándorlással kapcsolatos nézetei világszerte Amerika-ellenes hangulatot szítanak.
A fehér felsőbbrendűségről vallott nézetei nem a bevándorlás ellen irányulnak - hiszen Trump is migránsok leszármazottja -, hanem sokkal inkább a más bőrszínű bevándorlók ellen, ami egyenesen rasszista jelleget ad nekik, és valamelyest a társadalomban felgyülemlett feszültségek kihasználásához hasonlít, ahogy ezt a maga idejében Hitler tette - jegyezte meg Calderón.

Néhány nappal korábban a mexikói média arról adott hírt, hogy az elnöki tisztet 2000 és 2006 között betöltő, ugyancsak konzervatív Vicente Fox "őrültnek" és "hamis prófétának" nevezte Trumpot, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kifejtette, hogy Mexikó nem fog fizetni a Trump által felvázolt, amerikai-mexikói határra tervezett falért.
Korábban a milliárdos azt hangoztatta, elnökként kötelezné Mexikót arra, hogy megfizesse a mintegy ezer mérföld hosszúságú, 10-12 milliárd dollárba kerülő kerítés költségeit.
Trump később azt mondta, hogy Foxnak "szégyellnie kellene magát" közönséges szavaiért.
A republikánus elnökjelölt-aspiráns számos mexikóit felbőszített azzal, hogy "erőszaktevőknek" bélyegezte a déli határ felől érkező bevándorlókat, akik szerinte "kábítószert és bűnözést hurcolnak be az Egyesült Államokba".
Joe Biden amerikai alelnök csütörtöki mexikói látogatásán elnézést kért az amerikai elnökválasztási kampányban tapasztalható, Mexikó ellen lázító retorika miatt. "Veszélyes, káros és hihetetlenül meggondolatlan az a retorika, amelyet néhány jelölt megenged magának" - jegyezte meg a demokrata Biden, és nyomatékosította, hogy ezek nem az amerikaiak többségének nézeteit képviselik.
(MTI nyomán)