Kétszázezer ember elindulásával számol a következő hónapokban a líbiai partoktól Olaszországba a római belügyminisztérium a migráció balkáni útvonalának lezárása után - jelentette a La Repubblica olasz napilap szombaton.
Az újság értesülései szerint a német titkosszolgálat is arra figyelmeztette az olasz hatóságokat, hogy júliusig kétszázezres tömeg kelhet át a Földközi-tenger észak-afrikai és dél-olaszországi partjai közötti szakaszon. Római belügyi forrásokat idézve a La Repubblica azt írta, "a balkáni zárás pofon Olaszországnak".
Carlotta Sami az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNCHR) dél-európai szóvivője úgy fogalmazott, a migráció balkáni útvonalának lezárása "robbanásszerűen" hathat a földközi-tengeri átkelésekre.
Zoom
Az olasz belügyminisztérium pénteki adatai szerint az idei évben 12 623 migráns érkezett a dél-olaszországi partokra. Harminchat százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Az érkezőkből több mint 9500 Líbiából indult el, többségük Nigériából, Gambiából és Szenegálból származott. A balkáni útvonal lezárásának bejelentésével egy időben az utóbbi napokban felerősödött a Líbiából az olasz partokra érkező bevándorlók száma, és módosult a nemzetiségük is: pár nap alatt egyszerre négyezren érkeztek, és közöttük - tavaly nyár óta először - szíriai menekültek is voltak. Az olasz hatóságok hangsúlyozták, hogy "szervezett migrációról" van szó: az emberekkel teli gumicsónakok mind egyforma gyártmányúak, és a líbiai partok ugyanazon pontjáról kelnek útra.

A Politico amerikai magazin európai kiadása úgy tudja, Federica Mogherini az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője levelet küldött az unió külügyminisztereinek a bizonytalan líbiai helyzetre figyelmeztetve, amelynek következtében 450 ezer menekült érkezhet Európába. Mogherini a pénteki uniós csúcstalálkozón a német, francia, brit, olasz, spanyol és máltai kormány vezetővel egyeztetett az EuNavforMed2 európai katonai műveletről. A Földközi-tenger nyugati medencéjét ellenőrző EuNavforMed tavaly nyáron indult el és októberben lépett a második fázisába. A líbiai helyzet és a migráció hatására a művelet újabb fázisa indulhat el, amelynek keretében az olasz parancsnokságú EuNavforMed tengeri egységei Líbia felségvizein és kikötőiben is feltartóztathatnák az emberkereskedőket, ehhez azonban a líbiai hatóságok felhatalmazása szükséges.
Időközben Dél-Olaszországban péntektől már négy regisztrációs központ (hot spot) operatív: egy Lampedusa szigetén, kettő Szicíliában, egy pedig a pugliai Tarantóban.
Nincs más hátra, mint Líbiával is megegyezni, hogy a minket elárasztó tömegeket másikra cserélhessük ki, ahogy azt az Európát hősiesen védelmező kontinensvezetők kivívták.
(MTI nyomán)