Az unió csak azzal van elfoglalva, hogy a nacionalista egoizmust kivédje - hangoztatta Heinz Fischer osztrák államfő a Die Presse című osztrák lap vasárnapi interjújában.
Fischer úgy vélte, hogy Európa előtt jobb jövő áll, amennyiben a tagállamok hazafiként, és nem önző módon viselkednek. Az államfő kifejtette: a jelenlegi "menekültügyi" vitának nagy a tétje, azonban az európai "menekültpolitika" nem volt átgondolt és jelenleg sem az. Meglátása szerint a dublini egyezmény nem jelent megoldást a helyzetre.
Még Fischer szerint sem működhet az EU-török megállapodás
A Törökországgal való megegyezés sikerességéről szkeptikusan nyilatkozott, úgy vélte fele, vagy még annál is kevesebb esély van arra, hogy működni fog a megállapodás.

Az osztrák politikus szerint nem lehet eltekinteni attól, hogy a 28 uniós tagállam közül nagyon sokan "elfordítják a fejüket", ha a "menekültkérdésről" van szó.
Az államfő hangsúlyozta, hogy egyetért azzal az osztrák döntéssel, amely a befogadható "menekültek" számát határozza meg, azonban a felső korlát megnevezést kerülné, hiszen az nem összeegyeztethető a menekültjoggal és Ausztria alkotmányával.
Fischer szerint a jelen helyzetben "nem következetes" Angela Merkel német kancellár bírálata az ausztriai migránsbefogadás korlátozásáról.
A januárban meghozott osztrák intézkedés szerint naponta legfeljebb 3200 migráns léphet be Ausztriába, és a déli határnál legfeljebb 80 menedékkérelem nyújtható be. Egy korábbi döntés szerint idén legfeljebb 37 500, 2019-ig összesen mintegy 130 ezer migránst engednek be az országba.
Fischer úgy vélte, a "menekültügyi" kérdésben korábban akár sokkal határozottabban is állást foglalhatott volna, hogy az embertelen, az egoista és az európaisághoz nem méltó helyzetekre rámutasson, azonban államfőként ezt nem tehette meg. Aki az államfői tisztséget önmegvalósításként értelmezi, és azt akarja megmutatni, hogy mekkora hatalmat birtokol a miniszterekkel szemben, az az államfő pártok felett álló szerepét rombolhatja le - fogalmazott.
Mindenki jöhessen!
A Die Presse című lap vasárnapi számának nyilatkozó Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter annak a véleményének adott hangot, hogy nem szabad engedni, hogy az erősebb joga érvényesüljön, azaz nem megengedhető, hogy fiatal férfiak átkelhessenek a határon, míg a nők, a gyerekek, az öregek és a gyengék ne tehessék meg ugyanezt. Meglátása szerint ezért a határnál kell segíteni a "menekülteken". Ahhoz, hogy ne legyenek belső uniós határok, a külső határok védelmére van szükség - jelentette ki a tárcavezető.
Michael Landau, a Caritas osztrák segélyszervezet vezetője a tárcavezetővel készült közös interjúban kifejtette: a menedékjog emberi jog, ezért mindenkinek biztosítani kell a gyors és igazságos eljárást, és ehhez "több Európára" és nem több határra van szükség.
(MTI nyomán)