Törökország minden szegletéből több mint száz tábornokot vettek őrizetbe a sikertelen puccs után. Tizenhárom katona már bíróság elé került. Ankarai források szerint a légierő egykori vezetője lehetett a puccsisták parancsnoka. A tisztogatások a rendőrségnél is nagy ütemben folynak, a testülettől nyolcezer ember bocsátottak el. A görög hatóságok még nem határoztak a hozzájuk menekült török katonák sorsáról. A törökországi puccskísérlet alatt két vadászgép is célkeresztbe vette a nyaralásáról visszatérő Recep Tayyip Erdogan gépét pénteken, ám rejtélyes okokból nem likvidálták a török elnököt. Kuruc.info-összefoglaló.
Összesen 103 török tábornokot és admirálist vettek őrizetbe a pénteki sikertelen puccskísérletet követő nyomozásban – jelentette hétfőn az Anadolu török állami hírügynökség.
A hírügynökség szerint az ország minden szegletéből vettek őrizetbe magas rangú tiszteket, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek az államcsíny megszervezésében.
A török külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy a hatalomátvételi kísérletben a legfrissebb adatok szerint 294-en vesztették életüket, és több mint 1400-an sebesültek meg. A halottak között 190 civil és 104 puccsista katona van.
A légierő egykori vezetője lehetett a puccsisták parancsnoka
Ankarai kormánykörökből származó információ szerint a légierő volt parancsnoka, Akin Öztürk vezethette a puccsistákat a Recep Tayyip Erdogan török elnök hatalmának megdöntésére tett pénteki éjjeli kísérletben – írta a dpa német hírügynökség hétfőn.
Zoom
2013. december 13-án készült kép Akin Öztürk tábornokról, a török légierő egykori parancsnokáról, aki a legmagasabb rangú katonai vezető az államcsínykísérlet nyomán őrizetbe vettek között. A tábornokot hazaárulás vádjával perbe fogják (MTI/EPA)
Öztürk eddig a legfelsőbb katonai tanács tagja volt.
Az Anadolu török állami hírügynökség jelentette, hogy összesen 103 tábornokot és admirálist vettek őrizetbe hétfőn a puccskísérlettel kapcsolatban.
Erdogan egykori mentorát, az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muszlim hitszónokot gyanítja a sikertelen államcsíny mögött.
Nyolcezer rendőrt kirúgtak
Nyolcezer rendőrt bocsátottak el Törökországban a múlt pénteken meghiúsított katonai puccskísérlettel kapcsolatban.
A Reuters hírügynökség erről egy magas rangú biztonsági tisztségviselőre hivatkozva számolt be hétfő reggel, utalva arra, hogy az elbocsátások helyszínei között van Ankara, Isztambul, valamin több más török város
A TASZSZ hírügynökség a Hürriyet című lapra hivatkozva számolt be az elbocsátásokról.
Értesülések szerint az elbocsátottak között több magas rangú rendőri vezető is van. Azzal vádolják őket, hogy kapcsolatban álltak a puccskísérlet szervezőivel.
A hét végén arról érkezett hír, hogy Törökországban hasonló váddal több ezer katonát börtönöztek be.
Tizenhárom katona már a bíróság előtt
Néhány nappal a pénteken kezdődött sikertelen puccskísérlet után már bíróság elé is állítottak 13 katonát a törökországi Marmarisban, akit azzal vádolnak, hogy részt vettek a hatalomátvételi kísérletben. Ebben a városban volt a puccs idején Erdogan elnök, és a vád szerint a most bíróság elé állítottak az ő életére törtek. A CNN Turk televízió úgy tudja, a hatalomátvételi kísérlet első óráiban egy katonai helikopter jelent meg az elnök nyaralója felett, és mintegy 20 katona köteleken ereszkedett le, hogy elfogja az elnököt, akit addigra már kimenekítettek onnan. A bíróság előtt a tömeg a katonák felelősségre vonását, sokan halálbüntetés kiszabását követelték.
Zoom
Isztambul, 2016. július 17. Recep Tayyip Erdogan elnök a puccskísérlet egyik áldozatának, Erol Olcoknak a temetési szertartásán (MTI/EPA/Sedat Suna)
Őrizetben a kuvaiti török attasé is
Több mint 6000-nél jár a puccskísérlet miatt letartóztatottak száma. A kuvaiti török katonai attasét is őrizetbe vették Szaúd-Arábiában. Azt pontosan nem közölték, hogy miért, de vélhetően a péntek éjjel lezajlott puccskísérlettel van ez is összefüggésben.
Mégsem küldik vissza a török puccsistákat a görögök
Görögország a korábbi értesülések ellenére egyelőre nem döntött a területére menekült nyolc török puccsista katona sorsáról – derült ki görög kormányzati forrásokból.
A katonák a sikertelen puccskísérlet után szombaton egy helikopterrel Észak-Görögországba menekültek.
A puccsisták menedékkérelmét “a nemzetközi és az emberi jogok legteljesebb tiszteletben tartása mellett fogják megvizsgálni” – mondta el Alekszisz Ciprasz görög kormányfő török kollégájának, Binali Yildirimnek egy szombat esti telefonbeszélgetés során a görög média értesülése szerint. Görög jogászok szerint a folyamat több hétig eltarthat.
Yildirim vasárnap este azt állította: Ciprasz azt mondta neki, hogy Görögország megkezdte a nyolc török katona kiadatási eljárását. Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap hasonlóról számolt be: neki a görög miniszterelnök állítólag telefonon azt mondta, hogy 10-15 napon belül átadják a puccsistákat Törökországnak.
Görög igazságügyi források szerint egyelőre nem tudni, mi lesz a menedékkérők sorsa. A nyolc férfinak hétfőn Alekszandropolisz görög határváros bírósága előtt kell megjelennie, amely illegális beutazással vádolják őket. Menedékkérelmük elbírálása ettől az eljárástól függetlenül zajlik.
Rejtély, miért nem lőtték le Erdogan gépét
A törökországi puccskísérlet alatt két vadászgép is célkeresztbe vette a nyaralásáról visszatérő Recep Tayyip Erdogan gépét pénteken, ám rejtélyes okokból nem likvidálták a török elnököt.
Könnyedén likvidálhatta volna pénteken Erdogan török elnököt a lázadók két vadászgépe – mondta egy magas rangú török tisztviselő a Reuters hírügynökségnek.
Zoom
Az elnöki Gulfstream IV útvonala
Az elnöki Gulfstream IV épp Marmarisról tért vissza Isztambulba az elnökkel a fedélzetén, két vadászgép kíséretében.
Az említett török tisztviselő szerint a lázadók által irányított két vadászgép bemérte az elnöki gépet és kísérőit is, de valamiért nem lőttek rájuk.
Egy másik tisztviselő is megerősítette, hogy az elnöki gép valóban “bajban volt a levegőben”, de több részletet nem árult el.
A pénteki incidens után sokak fejében megfordult a kérdés az államcsíny valódi szervezőivel kapcsolatban, egyesek még odáig is elmerészkedtek, hogy magát az elnököt vádolták az “álpuccs” megszervezésével, hatalmának megerősítéséért és a tisztogatás legitimizálásáért.
(Kuruc.info - Híradó - MTI nyomán)
Kapcsolódó: