A pápa kifizeti az egyik Lengyelországban menekültstátusért folyamodó szír keresztény menekült szállását - jelentette be csütörtökön a lengyelországi zarándoklaton részt vevő vatikáni főalamizsnás, Konrad Krajewski érsek.
A segítségben részesülő 26 éves szíriai menedékkérő Aleppóból származik. Lengyelországba egy hete érkezett, a napokban a legismertebb lengyelországi kegyhelyre, Czestochowába zarándokol egy lengyel csoporttal.
A zarándoklaton szintén részt vevő Krajewski érseket a csoport egyik tagja tájékoztatta a menekült lakásgondjairól, a magas rangú vatikáni tisztségviselő erre azonnal segítséget ajánlott fel - számol be róla a PAP hírügynökség. A Vatikán a lengyel menekültügyi eljárás befejezéséig téríti meg a fiatal szíriai keresztény albérleti díját. Lengyelországban a menedékkérelem felülbírálása átlagosan fél évig tart.
A szíriai menedékkérőről eddig a közép-lengyelországi Lódz városban működő Domus Orientalis nevű egyházi alapítvány gondoskodott. Az ennek élén álló Przemyslaw Szewczak lelkész a PAP-nak nyilatkozva Ferenc pápa szavait emelte ki, miszerint a menekülteknek egyéni, a konkrét személy szükségleteihez mért segítséget kell nyújtani.
A lengyel sajtó ezzel összefüggésben idézte a pápa szavait, amelyek a júliusi krakkói zarándoklata elején hangzottak el, amikor a lengyel püspöki kar tagjaival találkozott a waweli székesegyházban tartott zártkörű találkozón. A menekülteknek nyújtandó segítség lehetséges formái felől tudakozódó kérdésre válaszolva a pápa elmondta: "nem minden ország helyzete egyforma, nem minden ország rendelkezik ugyanolyan lehetőségekkel."
(MTI)