Az Obama-kormányzat bonyolítja az amerikai-szaúdi kapcsolatok 71 éves történetének legnagyobb értékű fegyverkereskedelmét: 2009 óta Washington több mint 115 milliárd dollár értékben ajánlott fegyvereket és más katonai felszereléseket Rijádnak - áll a Johns Hopkins Egyetem egyik kutatóintézetének friss jelentésében.
William Hartung, a Központ a Nemzetközi Politikáért (CIP) nevű washingtoni kutatóintézet programigazgatója Fegyvereladások Szaúd-Arábiának és a jemeni háború című elemző tanulmánya szerint Washington 42 különböző fegyvereladási megállapodást kötött Rijáddal, és a fegyverek nagy részét még nem szállította le.
Az amerikai elnök 2009-es hivatalba lépése óta az amerikaiak mindent szállítottak Rijádnak: tankokat, támadó helikoptereket, föld-levegő rakétákat, rakétavédelmi rendszereket, hadihajókat, emellett Washington támogatást nyújt a karbantartásban és a kiképzésben is.
Zoom
Obama a jól megérdemelt Nobel-békedíjjal
Az elemzés kitér arra, hogy nemrégiben emberi jogi csoportok és az amerikai kongresszus politikusai körében is aggodalmat keltett, hogy a jemeni háborúban folyamatosan emelkedik a civil áldozatok száma, akiknek a haláláért az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség felel.
Jogvédő szervezetek szerint a szaúdi légi támadások során amerikai fürtös (kazettás) bombákat használtak. Ezeket a fegyvereket egy 2008-as nemzetközi egyezmény betiltotta, de a fegyverexportőr nagyhatalmak, az Egyesült Államok és Oroszország nem írták alá a dokumentumot.
Az ENSZ adatai szerint a polgárháborúnak már legalább tízezer civil halálos áldozata van.
A fegyverkereskedelem szigorúbb szabályozását szorgalmazó, Control Arms nevű nemzetközi szervezet szerint az Egyesült Államok semmibe veszi azt a 2014-ben kötött nemzetközi egyezményt, amely azt hivatott megakadályozni, hogy a hagyományos fegyverek kereskedelme az emberi jogok megsértését vagy háborús bűnök elkövetését szolgálja.
Zoom
Obama és Szalmán szaúdi király elvihognak, amíg a fegyvereikkel civileket irtanak (Reuters/J. Bourg)
Jemenben tömeges emberijog-sértésekről érkeznek jelentések, Szaúd-Arábiát több nemzetközi szervezet is háborús bűncselekmények elkövetésével vádolja.
Az Obama-kormányzat az említett egyezmény ellenére a múlt hónapban is jóváhagyott egy 1,15 milliárd dolláros fegyvereladási ügyletet Szaúd-Arábiával.
A kutatóintézet vezetője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva leszögezi: itt az ideje, hogy az Obama-kormány felhasználja befolyását - azt, hogy Szaúd-Arábia az amerikai fegyverektől és támogatástól függ - annak érdekében, hogy megelőzzék a további civil áldozatokat.
(MTI)