A török csapatok a szíriai felforgató erők és amerikai katonai szakértők segítségével megtisztították az Iszlám Állam fegyvereseitől a török-szíriai határ utolsó olyan szakaszát, ahol még jelen voltak - közölte a Pentagon egyik szóvivője.
Adrian J.T. Rankine-Galloway hozzátette azonban, hogy a határ közelében van még néhány olyan terület, ahonnan ki kell söpörni őket, hogy megnehezítsék a mozgásukat a térségben.
A dzsihadisták számára stratégiai fontosságú volt a török határhoz való hozzáférés, például az Európa és Egyesült Államok ellen tervezett támadásaik kivitelezése miatt.
A határtérségből való kiűzéssel elvágják őket rendkívül fontos utánpótlási útvonalaiktól, és még jobban elszigetelik a „kalifátusuk” fővárosát, Rakkát.
Rankine-Galloway szerint az amerikaiak olyan segítséget fognak nyújtani a törököknek, mint amilyet már korábban is megadtak Szíriában az Iszlám Állam ellen harcoló partnereknek: kiképezik és tanácsokkal látják el őket. Hírügynökségek szerint a szóvivő szavaiból arra lehet következtetni, hogy az amerikai katonák közvetlenül a harcokban nem fognak részt venni.
(MTI nyomán)