Az észak-szíriai Aleppó város keleti részét eddig az iszlamista terroristák uralták, míg a nyugati kerületeit Bassár el-Ászád elnök kormánycsapai és a velük szövetséges Kurd Népvédelmi Egységek ellenőrzik. Az elmúlt 24 óra folyamán azonban drámai fordulat következett be a történelmi város felszabadításáért folytatott harcokban: a szíriai kormányerők, pontosabban a Szíriai Arab Hadsereg Kelet-Aleppóban visszafoglalta a terroristáktól az Esz-Száhúr és az El-Hájdárijjá nevű városnegyedet, amelynek következményeképpen elvágták egymástól az iszlamisták ottani erőit. A Kurd Népvédelmi Egységek is derekasan kiveszik részüket a terroristák elleni küzdelemből – írja többi között az Alhadathnews és az El-Kudsz el-’Árábi hírportál.
Zoom
Bassár el-Ászád felszabadító katonái Aleppóban (fotó: SZANA)
A nyugati világ, s vele együtt Izrael az elmúlt hetekben, napokban azon siránkozik, hogy a szíriai kormányerők légiereje kíméletlenül bombázza (az orosz légierőt is Aleppó bombázásával vádolják, ám ez nem igaz – J. K.), a tüzérség pedig lövi a terroristák állásait Aleppó keleti negyedeiben, s ezzel valóban sok ártatlan polgári személy is életét veszíti, megsebesül. De az álszent, hazug nyugati híradások – beleértve a „mienket” is – arról már nem beszélnek, hogy Nyugat által „mérsékeltnek” mondott (tehát támogatásra méltó – H. J.) iszlamisták gyakorlatilag élő pajzsként használják Aleppóban (amiképpen Moszulban is) a polgári lakosságot, a sűrűn lakott városrészekben fészkelték be magukat.
Zoom
Menekül a polgári lakosság Kelet-Aleppóból (fotó: Alhadathnews)
Az ENSZ és a szíriai harcokból részét derekasan kivevő két nagyhatalom időnkénti kezdeményezésére hiába nyitnak, úgynevezett „humanitárius folyosókat” az ostromlott aleppói városrészek irányába, az iszlamisták nem engedik kimenekülni onnan a polgári lakosságot. Mert, ha hagynák őket távozni, az ostromlók keze még kevésbé lenne megkötve a terroristák elleni légi- és szárazföldi támadások kivitelezésében, s a Nyugat kedvencei akkor nem női ruhába bújva, hanem csak fakabátban hagyhatnák el Aleppó még megszállt keleti városrészeit.
Zoom
A kormányerők Kelet-Aleppóban (fotó: AFP)
A Bassár el-Ászád katonáinak, valamint a velük együtt harcoló kurd fegyvereseknek az elmúlt hetekben, napokban Aleppóban és környékén aratott harci sikereit, a történelmi város teljes felszabadítását kívánják megakasztani most a polgári lakosság veszteségein Nyugaton és másutt siránkozók. Érdekes módon nem nagyon volt siránkozás az Iszlám Állam és a hozzá hasonló terrorszervezetek által kivitelezett tömeges barbár lefejezések, az élve elégetések láttán, hallatán. Bassár el-Ászád hadserege és a kurdok éppen ezért nagyon helyesen teszik, hogy nem fogják vissza a lendületben levő katonai egységeiket, s nem hajlandók valamiféle alkudozásba vagy állóháborúba bocsátkozni a „mérsékeltekkel”, mert ez kizárólag a jelenleg egyértelműen vesztésre álló, a világ szinte minden tájáról összecsődült iszlamista terroristáknak kedvezne.
Zoom
Aleppói kislány menekül a város nyugati részébe (fotó: El-Kudsz el-Árábi)
A Nyugat és a vele egy húron pendülő cionisták eddigi hazudozásait megcáfolva a legutóbbi órákban az arab hírportálok arról közölnek helyszíni beszámolókat, hogy a fentebb említett két kelet-aleppói városnegyed felszabadításának, az imitt-amott megnyíló menekülési folyosók megnyílásának köszönhetően, ezrek, de lehet, hogy tízezrek menekültek át a terroristák ellenőrizte kerületekből a már felszabadított, Bassár el-Ászád hadserege által ellenőrzött nyugati részekbe. Meg kell jegyezni azonban, hogy Aleppó keleti kerületeiben a terroristák fogságában még mindig mintegy 230-250 ezer polgári lakos van. Arról szintén hallgat a nyugati hírközlés, hogy az időnként megnyitott „humanitárius folyosón” keresztül Aleppó keleti kerületeibe bejuttatott nemzetközi élelmiszer- és gyógyszerszállítmánynak csak kis része jut el a polgári lakossághoz, mert a többségére a terroristák ráteszik a kezüket.
Zoom
Bassár el-Ászád tankja Kelet-Aleppóban (fotó: rcarabic.com)
A Szíriai Televízió műholdról is fogható híradása az elmúlt órákban rendszeresen beszámól arról is, hogy a Szíriai Arab Hadsereg tűzszerészei a felszabadított kerületekben szinte szakmányban hatástalanítják és szedik fel a megfutamodott iszlamisták által telepített, hátrahagyott pokolgépeket, aknákat. Közben az Aleppó város Es-Sejh Makszúd nevű negyedét uraló Kurd Népvédelmi Egységek is támadásba lendültek a Hallák, El-Fokáni, Hallák et-Tahtáni és a Busztán el-Básá nevű negyedek elfoglalására. A Bassár el-Ászád kormánycsapait támogató, Szíriában élő palesztinokból verbuvált Livá’ el-Kudsz (Jeruzsálem Brigád) is támadásba lendült, hogy elfoglalja Aleppó Inzarát nevű városrészét az iszlamistáktól.
El-Kudszi – Kuruc.info