/Bővített hír/
A szigorú biztonsági intézkedések ellenére is voltak szexuális bűncselekmények Kölnben, ezen a szilveszteren is – hangzott el az M1 vasárnap reggeli Híradójában. A kölni rendőrség szóvivője hajnalban jelentette, hogy migránsok zaklatták az ünneplőket.
Kölnben 1800 rendőr, 350 közterület-felügyelő és egy magán biztonsági szolgálat 250 munkatársa ügyelt a rendre, hogy elkerüljék az egy évvel ezelőtti eseményeket.
Tavaly szilveszterkor észak-afrikai, illetve "arab kinézetű" emberek nők ellen több száz szexuális támadást követtek el, és sokat közülük is kiraboltak az észak-rajna-vesztfáliai városban. A gyanúsítottak többsége Németországban tartózkodó Merkel-meghívott volt.
A hatóságok ezúttal rendkívüli ellenőrzésekkel igyekeztek elejét venni az egy évvel ezelőtti események megismétlődésének. A dpa német hírügynökség jelentése szerint a kölni főpályaudvarnál több száz (a Híradó reggeli tudósítása szerint több mint ezer), gyanúsnak vélt kontinensfoglalót őrizetbe vettek, többségükben észak-afrikaiakat. Hivatalos közlés szerint ellenőrizték – illetve ellenőrzik – személyazonosságukat, továbbá tartózkodási papírjaikat. Egy másik kölni pályaudvarnál hasonló célból mintegy 300 vadat szállítottak le a vonatról.
Zoom
Zoom
Zoom
Eddig 20 szexuális zaklatásról történt bejelentés
Vasárnap reggel a rendőrség két szexuális bűncselekményről számolt be, mindkét esetben nőket zaklattak. Egy gyanúsítottat őrizetbe vettek, több embert köröznek. Húsz szexuális zaklatásról történt hatósági bejelentés más észak-rajna-vesztfáliai városokból is.
Jürgen Mathias, a kölni rendőrség vezetője vasárnap reggeli nyilatkozatában a rendkívüli biztonsági intézkedéseket szükségesnek és helyénvalónak nevezte. Utalt arra, hogy a szilveszter éjszakai “hatósági mérleg” későbbre várható.
A Berlin központját átszelő Június 17. sugárútnak a Brandenburgi kapu és a Tiergarten parkban álló Győzelmi oszlop közötti két kilométeres szakaszán 22. alkalommal rendeztek évbúcsúztatót. Több százezren vettek részt a rendezvényen, incidens nem történt.
A német fővárásban a karácsony előtt elkövetett iszlamista terrormerénylet miatt minden eddiginél szigorúbb óvintézkedéseket vezettek be.
(Híradó nyomán; képek: Twitter)