A Der Spiegel német hetilap címlapján Donald Trump látható, amint éppen lefejezi az amerikai Szabadság-szobrot. Az "alkotás" erős kritikát váltott ki világszerte.
Zoom
Klaus Brinkbaumer, a lap szerkesztője véleménycikket is közöl, amelyben kifejti, hogy Trump "felülről akar puccsot végrehajtani, és illiberális demokráciát akar kiépíteni" - írja a HVG.
A Der Spiegel nem most kezdi, korábbi trumpos borítói:
Zoom
Zoom
Frissítés: a sajtó egy részének ez azért már sok volt
Heves sajtóreagálásokat váltott ki szombaton a Der Spiegel című német hírmagazin Donald Trumpot ábrázoló címlapja, amelyen az Egyesült Államok új elnöke lefejezi az amerikai Szabadság-szobrot. A képen Trump a jobb kezében a világszerte ismert Szabadság-szobor vértől csöpögő, levágott fejét tartja magasra, míg a bal kezében véres kés van. A címlapon a felirat pedig Trump egyik jelmondata: Amerika az első.
A Die Welt című konzervatív német lap fő hírei között szerepelt, hogy “ez a Spiegel-borító leértékeli az újságírást”. A hírmagazin címlapját bíráló cikk szerint Trumpot az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik dzsihadistájához hasonlították. A Die Welt szerint a Der Spiegel nyilvánvalóan döbbenetet akart kelteni, amivel magára akarta vonni az olvasók figyelmét.
A Bild című napilap is kétségbe vonta, hogy helyénvaló-e az ábrázolás. “Megengedett-e Trumpot az Iszlám Állam mészárosához, Dzsihád Johnhoz hasonlítani?” – írta a lap internetes kiadásában.
A The Washington Post című amerikai lap megdöbbentőnek nevezte a Spiegel-címlapot.
Klaus Brinkbäumer, a Der Spiegel főszerkesztője szerint a hírmagazin címlapja azt mutatja, hogy Trump a szabadság egyik jelképére támad. “A borítónkon látható képen az amerikai elnök lefejezi azt a jelképet, amely 1886 óta üdvözölte az Egyesült Államokba érkező bevándorlókat és menekülteket, a demokrácia és a szabadság szimbólumát” – mondta Brinkbäumer a dpa német hírügynökségnek.
Brinkbäumer kijelentései visszhangozzák Edel Rodriguez kubai származású amerikai művészét, aki az illusztrációt készítette.
“Ez a demokrácia, egy szent jelkép lefejezése” – mondta Rodriguez a The Washington Postnak az ábrázoláshoz fűzött magyarázatában.
A Spiegel a Twitter-oldalán is közzétett egy “átdolgozott” képet Trumpról a Fehér Házban: ezen az amerikai elnök egyik rendelete helyett a német hírmagazin új számát tartja fel az újságírók előtt.
A német lap az amerikai sajtóban megjelent ábrázolások sorát követi, amelyeken az új elnök hivatali idejének első két hetében hozott döntéseit bírálják: a The New Yorker címlapján például a Szabadság-szobor híres fáklyája kialudt. A brit The Economist Trumpot kezében Molotov-koktélt tartó huligánként ábrázolta Felkelő a Fehér Házban felirattal.
Zoom
(MTI nyomán)