Az Iszlám Államot fokozatosan szorítják vissza, azonban a terrorszervezet még mindig nagy területeket tart az ellenőrzése alatt. A területein pedig mindennapos a nők megerőszakolása, illetve az emberkereskedelem is.
Az Iszlám Állam egykori harcosa, Amar Husszein azt mondta, hogy egész nap a börtöncellájában a Koránt olvassa, amitől majd még jobb ember lesz. De azt is elmondta, hogy az ISIS kötelékében több mint 200 nőt erőszakoltak meg – írja a Reuters.
A kurd hatóságok jóváhagyásával a Reuters munkatársai találkozhattak az általuk elfogott terroristákkal, akik tavaly októberben Kirkuk városában többek között 99 civilt öltek meg.
Husszein elmondta, hogy a tömeges erőszakhoz közvetlenül a terrorszervezet vezetőitől kaptak felhatalmazást.
Fiatal férfiaknak szükségük van erre – mondta Husszein. A terrorista azt is mondta, hogy az ISIS terjeszkedése alatt természetes volt, hogy a leigázott területeken házról házra járva a helyi kisebbségek nő tagjait megerőszakolták.
Zoom
Csak remélni tudjuk, hogy Husszeint egy európai integrációs tanfolyamra ítélik (fotó: Reuters/Zohra Bensemra)
A kurd biztonsági erők azt mondták, hogy vannak bizonyítékaik a Husszein által is elkövetett gyilkosságokról és erőszakról, azonban pontos számot szinte lehetetlen megállapítani.
Az elrabolt nők rokonai azt mondák, hogy több csoportos nemi erőszak is történt 2014-ben Észak-Irakban. Itt főleg a jezidi kisebbség tagjai élnek. A beszámolók szerint az ISIS terroristái a környék falvaiból a nőket elrabolták, majd megerőszakolták, és eladták rabszolgának, vagy egyszerűen megölték őket.
Husszein szerint 2013 óta, amióta csatlakozott az Iszlám Államhoz körülbelül 500 embert ölt meg.
Mi lelőttünk bárkit, amikor szükséges volt, és lefejeztünk bárkit, ha meg arra volt szükség” – mondta Husszein.
Visszaemlékezett arra is, ahogy az emírek megtanították őket gyilkolni, ami napról napra könnyebbé vált. "Hét, nyolc, tíz egyszerre. Harminc vagy negyven ember. Kivittük őket a sivatagba, és megöltük őket" - büszkélkedett a barbár.
Végül nagyon hatékonnyá vált, aki sosem hezitál, ha gyilkolásról van szó.
"Leültettem őket, bekötöttem a szemüket, és golyót röpítettem a fejükbe" - mondta. "Ez normális volt."
Zoom
Nem voltak barátai, kézenfekvő volt, hogy erőszaktevővé és tömeggyilkossá válik szegény (fotó: Reuters/Zohra Bensemra)
Husszein azonban a gyilkosságai ellenére áldozatként tekint magára, ezt azzal magyarázza, hogy mindvégig harcolnia kellett az iraki erőkkel szemben, amikor Moszult, a terrorszervezet egyik utolsó iraki bástyáját védte.
„Nem volt pénzem, senki sem szólt hozzám, ez a legrosszabb dolog. Ez az igazság. Nincs munkahely, se barátok, se senki, aki tanácsot adhatna” – magyarázta a férfi.
Husszein 14 éves korában csatlakozott az al-Kaidához, azt mondta, hogy mindig is vonzotta a dzsihád. Jelenleg a jogi eljárást várja a börtönében, mindösszesen egy pokróc és egy korán van a tulajdonában. Most 21 éves.
Több fogoly is várja itt a büntetését, például a 31 éves Abdel Rahman, aki az újságíróknak azt állította, hogy a razziák alatt tüzet nyitott a kurdokra, de soha nem ölt meg senkit. Rahman azt is elmondta, hogy testvérével együtt csatlakoztak az Iszlám Államhoz, de magyarázata szerint csak azért, mert állami alkalmazottakként enélkül kivégezték volna őket.
(Reuters - Origó nyomán)