Kilenc egy családba tartozó migráns támadt meg egy ittas nőt 2015 szilveszter éjjelén Bécs városában. A 28 éves tanárnő bíróság elé vitte az ügyet, a csoportos erőszak elkövetőit kedden szembesítették bűneikkel.
Zoom
A 28 éves Sabine erősen ittas állapotban volt, amikor a bevándorló család egyik tagja felhívta magához a lakására, ahol kilenc férfi egymás után megerőszakolta, egyikük még közös képet is készített vele a vécében. Az elkövetők közül senki sem tett vallomást a keddi tárgyaláson, de a szövettani jelentések szerint hatuk DNS-ét megtalálták a nő testén.
Két férfi vitte el a bárból
Az áldozat december 28-án érkezett Bécsbe egy barátnőjéhez, hogy együtt köszöntsék az újévet. Szilveszter estéjén nem sokkal éjfél előtt nekivágtak a városnak, és elvegyültek az ünneplő tömegben. Nem sokkal hajlani 3 óra előtt Sabine barátnője észrevette, hogy mialatt mással beszélgetett, Sabin eltűnt a bárból. Még a helyszínen azt mondták neki, hogy barátnője két férfivel beszélgetett, akik elvitték magukkal.
A két férfiról akkortájt csak annyi derült ki, hogy 20 és 45 év közöttiek, 2015 májusa és decembere között érkeztek Ausztriába a balkáni útvonalon. A támadás idején a kilencfős családból öten rendelkeztek menedékjoggal, négyük kérelme viszont elbírálás alatt állt.
Zoom
Négyen vonszolták, öt másik a lakásban várta őket
A nő a bíróságon elmesélte, hogy négy férfi vonszolta fel egy lakásra, ahol másik öt ember várakozott. Mindegyikük sötétben bántalmazta, így nem tudta felidézni az arcukat.
A több óráig tartó bántalmazás után kórházba került, még most is pszichiátriai kezelés alatt áll. A tárgyalást is el kellett halasztani, mert a nő nem tartotta magát elég erősnek ahhoz, hogy támadói szemébe nézzen, és felidézze a történteket.
Sírva fakadt szegény erőszaktevő, ő nem is tehet róla
A tárgyaláson csak egyetlen támadó vallotta be, hogy megerőszakolta a nőt. Ő sírva mesélte el, hogy rengeteg vodkát ivott, és ittas állapotban volt. Elmondta, hogy az iszlám szabályai szerint nem iszik alkoholt, de szilveszterkor kivételt tett, és vodkázott. “Ez bűnnek számít Irakban” – tette hozzá.
Az áldozat angolul és németül is kérlelte a férfiakat, hogy ne bántsák, de nem figyeltek rá. A támadást bevalló erőszakoló még a vécécsészéhez is kirángatta, hogy közös szelfit készítsen vele.
Miután végeztek vele, két férfi lekísérte a nőt a villamosmegállóhoz. Mint kiderült, ekkor már jól értették az angolt.
“Ne sírj!” – szólították fel, de a nő egyenesen a rendőrségre ment. Telefonja segítségével megtalálták a bűncselekmény helyszínét, a lakást, ahol megerőszakolták. Az applikáció szerint reggel 4:20 és 6:20 között bántalmazták a lakásban.
Ajándék volt
A vádlottak közül egy személy kivételével mindegyik letagadta az erőszakot, még akkor is, mikor szembesítették őket a terhelő bizonyítékul szolgáló DNS-mintákkal. Egyikük azt mondta, hogy a nőt az egyik családtagja “ajándékként ajánlotta fel” a társaságnak, és hogy a nő önként vett részt a csoportos erőszakban.
A tárgyalás csütörtökön folytatódik, de a bíró szemlátomást dühösnek tűnt a folyamatosan változó történetek hallatán. Március 6-án hirdetik ki az ítéletet, amely fejenként 15 év börtönt is jelenthet az erőszakoló család számára. De valószínűbb a lehető legenyhébb büntetés az eddigi gyakorlat alapján.
(Híradó nyomán)