Igen, a 83 éves Joachim Meisnert tényleg lehetett támadni a konzervatív nézetei miatt, de így? Legalább a Jóistent nem lehetett volna kihagyni az egészből? És a legközhelyszerűbb kérdést már inkább föl sem teszem, azaz hogy Németország és Európa egyik legtekintélyesebb lapjában egy ilyen rajz megjelenhetett volna-e bármelyik másik vallás vezetőjének halálakor? - teszi fel a kérdést az esettel foglalkozó Válasz.hu. Ők hívják fel a figyelmet az alábbiakra is.

Ha egy katolikus egyházi vezető haláláról van szó, akkor tehát jöhet az obszcén karikatúra, hiszen miért is ne lehetne kimondani valamit akkor is, ha azzal megbántunk másokat. Világos: nem lehet helye cenzúrának!

Aztán meg van, amikor mégis. Amikor közbe kell lépni, be kell avatkozni, tagadni és törölni kell.

A Der Spiegel sok más funkciója mellett minden héten lehozza a legjobban fogyó könyvek listáját. A bestsellerek két kategóriában versenyeznek, szépirodalom és tényirodalom (hívhatjuk ismeretterjesztőnek, vagy non-fictionnek is). Nos, a második listára került fel egy tavaly meghalt német történésznek, Rolf Peter Sieferlének a posztumusz könyve. A Finis Germania a húszas lista hatodik helyéig jutott, hogy aztán egy héttel később nyomtalanul eltűnjön. Mint a lapvezetés később bevallotta, ők döntöttek úgy, hogy megteszik azt, amit csak kivételes esetben szoktak, és leveszik a könyvet a listáról, mert antiszemitának tartják, és nem szeretnének a mű sikeréhez hozzájárulni.

Amivel több probléma is van.

Például nem egyértelmű, hogy a könyv (vagy szerzője) antiszemita volna. (És ha az volna, akkor mi van? El kell tüntetni számos nagy gondolkodó művét, csak mert az érintetteknek nem tetszik? - a szerk.) Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni az egyik legjobb és legtekintélyesebb amerikai konzervatív közírónak, Christopher Caldwellnek a balliberális The New York Timesban megjelent sorait. Sieferle konzervatív történész volt, de olyannyira nem szélsőséges őrült, hogy egy időben még Angela Merkel kancellárnak is dolgozott tanácsadóként. Kétségkívül igaz, hogy a migrációs válság ügyében aztán gyökeresen ellentétes álláspontot foglalt el, mint a német elit szinte mindegyik tagja – amint arról egy másik posztumusz és szintén jól fogyó könyve tanúskodik.

A Finis Germania amúgy nem is igazi könyv, hanem inkább jegyzetek, szerteágazó gondolatok halmaza, ahol közös elem a német hanyatlás miatti aggódás. És persze a legkevésbé sem uszító pamflet. Sieferle egyáltalán nem cáfolja az ún. holokausztot, sőt "szörnyű bűnnek" tartja, ám bírálja a német emlékezéspolitikát, amely kvázi vallás rangjára emeli azt. Sieferle megkérdőjelezi az azóta megszületett német nemzedékek "örökölt bűnösségét". Sőt, párhuzamot von e között az örökös német bűnösség és a zsidók által évszázadokon át betöltött örökös "bűnbaki szerep" között.

A listáról való leszedés azonban visszafelé sült el, ugyanis bizonyítottan csak további reklámot csinált a könyvnek. Ez ugyanis már a második bestsellerlistás botrány a mű körül. Létezik ugyanis egy A hónap ténykönyve nevű lista is, amelyet az egyik közszolgálati tévécsatorna és a legfontosabb balliberális napilap, a Süddeutsche Zeitung állít össze, mégpedig egy zsűri segítségével, amelynek tagjai pontozással dönthetnek arról, hogy abban a hónapban szerintük melyek a megjelent legfontosabb könyvek. Erre a listára került fel a Finis Germania, méghozzá – mint utólag kiderült – pont a Spiegel egyik zsűritag szerkesztőjének köszönhetően, aki a maximum pontot adta a könyvnek, mert ugyan nagyon provokatívnak, de éppen ezért nagyon fontosnak tartotta. Később persze hiába bizonygatta, hogy nem ért egyet a könyvvel és csak hasznos társadalmi vitát akart generálni, nem volt kegyelem, annyi támadás érte saját kollégái részéről, hogy ki kellett lépnie a zsűriből. A könyv aztán ennek a botránynak a hatására kezdett el először szárnyalni...