A 93 éves elnök immár több mint harminc éve irányítja az országot, és nem igazán szokás a liberális demokrácia élharcosaiként emlegetni. A hadsereg mostani beavatkozását mégsem a politikai szabadságjogok tisztelete, mint inkább kőkemény hatalmi érdekek szülték. Az elnök ugyanis a jövő évi választásokon állítólag az 53 éves feleségét juttatta volna az ország államfői székébe. Ennyi idősen ugyanis Mugabe értelemszerűen már nem a jövő embere, hiszen bár nemrégiben kijelentette, hogy minden rendben az egészségével, rengeteg felvétel készült arról, hogy az elnök éppen melyik hivatalos ülésen szenderül álomba.

Grace Mugabe megválasztását hónapok óta készítik elő, mégpedig sok esetben a hadsereg által támogatott politikusok kárára. A világ legidősebb államfőjeként hivatalban lévő Mugabe ugyanis nemrég kirúgta az ország alelnökét, Emmerson Mnangagwát, akit viszont rengetegen az agg államfő legesélyesebb utódjának tartottak, és nem mellesleg évezte a katonaság támogatását is. Csakhogy – vesztére – összeveszett Mugabe feleségével, ezért még inkább fenyegetésnek tűnt a Mugabe família számára.

Megelőző csapás – talán ez a legjobb kifejezés arra, ami most történik. Úgy tűnik, a fegyveresek mindenképp bele akartak szólni az ország vezetésébe, mielőtt még a Mugabe vezette ZANU-PF párt idei kongresszusán tovább szilárdítják Grace Mugabe „trónörökösi” pozícióját.

Merthogy a hadsereg befolyásos tábornokai számára igencsak rossz forgatókönyv lenne Mugabe feleségének hatalomra jutása. Amellett ugyanis, hogy korruptnak, inkompetensnek és bosszúszomjasnak tartják, még a vele és a klikkjével ápolt személyes viszonyuk is pocsék. Az 54 éves politikus körül állók ugyanis a fiatalabb korosztályból kerültek ki, és mivel a függetlenségi mozgalomban annak idején még nemigen vehettek részt, a hadsereggel sem ápolnak szoros viszonyt.

Grace Mugabét egyébként a pletykák szerint tényleg nehéz kedvelni extravagáns személyisége, erőszakos dühkitörései miatt. Augusztusban egy fiatal dél-afrikai modell azzal vádolta meg, hogy egy hosszabbítóval ütötte meg többször is a fejét. Ráadásul, miközben az ország pocsék helyzetben van (a lakosság 72 százaléka szegény, ötöde súlyosan szegény, szakértők pedig az év végi 20 százalékos inflációt sem zárják ki), a first ladytől egyáltalán nem áll messze az eszeveszett pénzszórás sem – huszadik házassági évfordulójukra Grace Mugabe egy százkarátos, 1,35 millió dolláros gyémántgyűrűt vett meg, amit azonban azóta sem szállítottak le neki.

A hadsereg magas rangú – és nem mellesleg, dúsgazdag – vezetői ráadásul a további gazdasági vesszőfutástól is féltik az országot, de leginkább magukat. Az infláció és a zimbabwei valuta elgyengülése anyagi szempontból komoly érvágást jelentett számukra, sőt az állami alkalmazottak – mint a katonák, rendőrök vagy köztisztviselők – sok esetben meg sem kapják a fizetésüket. Éppen ezért lehetséges, hogy a lakosság egy része nemcsak, hogy nem nézi rossz szemmel a hatalomátvételt, de akár még sorsának jobbra fordulását is várja tőle.

A hadsereg beavatkozásának gyújtópontja Emmerson Mnangagwa kirúgása volt. Mnangagwa és a hadsereg között jó viszony van, ám csak azért, mert most éppen ő van kitaszított helyzetben, hiba lenne rögtön áldozatként kezelni. A nem túl hízelgő „Krokodil” becenévre hallgató férfi a hatvanas években bandájával, részt vállalva a kisebbségi fehér uralom elleni harcban, több vonatot is felrobbantott, majd Mugabe közeli szövetségeseként az immár független zimbabwei kormány egyik kulcsszereplője volt, ha az ellenzék megfélemlítésében kellett részt venni.

És hogy mi következik ezután? Ezt igencsak nehéz megjósolni. Elképzelhető, hogy a hadsereg afféle „kirakatemberként” visszahelyezi Mugabét, de a tényleges hatalmat Mnangagwa gyakorolja majd – némileg jelzésértékű, hogy a politikus a hírek szerint már vissza is tért az országba. Ám ennél még talán valószínűbb, hogy Mugabe (és feleségének) politikai karrierje itt véget ért. Az viszont meglepő lenne, hogy ha az esetleges hatalomváltás teljesen zökkenőmentesen menne végbe, hiszen a több mint három évtizede az országot vezető Mugabét átmenet nélkül nagyon nehéz lesz leválasztani az országtól. És azt sem lehet még tudni, mit szól majd az eseményekhez a Zimbabwéban jelentős gazdasági érdekeltségekkel rendelkező Kína.

Az ellenzék mindenesetre az alkotmányos demokráciához való békés visszatérést szorgalmazta szerdán. Igaz, aligha valószínű, hogy nekik lapot osztanak a hatalmi rendezésben.

Az országot lényegében – kezdetben miniszterelnökként – 1980 óta irányító Robert Mugabe 1924-ben született az ország fővárosától nem messze, egy kis faluban. Lényegében egy apartheidszerű, fehér kisebbség irányította politikai rendszerben nőtt fel, amikor Zimbabwe (Dél-Rodézia néven) még brit gyarmat volt.

A vallásos nevelést kapó Mugabe Dél-Afrikában járt egyetemre, majd belépett a Nemzeti Demokratikus Pártba, innen három év után, 1963-ban a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unióba, melynek máig a vezetője. A pártban keveredett a nemzeti liberalizmus a kommunista eszmékkel, maga Mugabe pedig gyújtó hangú beszédekben ostorozta a gyarmati hatalmat. Ennek megfelelően 1964-ben tíz évre börtönbe vetették. Börtönéveit tanulással töltötte, a külföldi nyomásra 1980-ban megtartott – viszonylag – szabad választásokon Mugabe és pártja abszolút többséget szerzett.

1980-ban egyrészt kikiáltották az ország függetlenségét, másrészt az északon élő népesség támogatását bíró Mugabe koalíciós kormányt alakított, megnyerve ezzel a déliek és a fehér kisebbség támogatását is. Az etnikumok közötti béke persze nem volt mindig idilli, 1983 és 1985 között a hadsereg húszezer délit gyilkolt le.

2000-ben aztán a Mugabe-rezsim erőszakos földosztása során elvette a fehér farmerek földjeit, akik ellenálltak, azoktól erőszakosan kaparintották meg a tulajdonukat: legalább 7 birtokos és több tucat földműves halt meg. Több mint négyezren veszítették el földjeiket mindenféle kompenzáció nélkül. Részben emiatt, aligha meglepő módon óriási botrányt okozott, hogy idén Mugabét felkérték az ENSZ jószolgálati nagykövetének.

Ruzsbaczky Zoltán - Magyar Nemzet