Május végén az összes amerikai üzletét bezárja egy délutánra a Starbucks nemzetközi kávéházlánc, hogy „antirasszista képzést” tartson mintegy 175 ezer alkalmazottjának, miután hatalmas botrány kerekedett abból, hogy a cég egyik philadelphiai kávézójában letartóztattak két néger férfit a múlt héten.
Zoom
Négerek tiltakoznak a Starbucks üzlete előtt (fotó: Bastiaan Slabbers/EPA)
Az amerikai vállalat kedden jelentette be, hogy május 29-e délutánján az Egyesült Államokban működő több mint nyolcezer kávézója bezár a dolgozók „továbbképzése” miatt. A lépés előzménye, hogy múlt csütörtökön letartóztattak két fekete bőrű férfit egy philadelphiai Starbucksban, miután nem voltak hajlandók elhagyni a kávézót.
A rendőrség szerint a kávézó munkatársai nem engedték meg a két férfinak, hogy használják a mellékhelyiséget, mert nem fogyasztottak. Amikor pedig továbbra is a kávézóban maradtak, az üzlet vezetősége kihívta a rendőrséget.
Az esetről több felvétel is készült, az egyiken az látszik, ahogy a rendőrök bilincsbe verve elvezetik a két négert, miközben a vendégek a háttérből azt mondják, hogy nem csináltak semmi rosszat. Egy férfi azt mondta, hogy találkozója lett volna a két négerrel, akik az ő érkezésére vártak.
A felvételeket több millióan nézték meg az interneten. Philadelphia polgármestere aggodalmát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban. A Starbucks vezetője, Kevin Johnson bocsánatot kért, és ígéretet tett rá, hogy a cég felülvizsgálja belső szabályzatát annak érdekében, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő többé.
(MTI nyomán)