Donald Trump amerikai elnök „erős”, „jópofa” és „okos” emberként" dicsérte kedden este a Fox televíziónak adott interjújában Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort.
Az interjút még Szingapúrban készítették, de kedden este került adásba.
Donald Trump „nagyszerű tárgyalónak” minősítette az észak-koreai vezetőt és azon meggyőződésének adott hangot, hogy az ő Kim Dzsongunnak címzett korábbi retorikája vezetett el ahhoz, hogy létrejöhetett a csúcstalálkozó.
„Nagyon jó egyéniség, mókás és nagyon, nagyon okos” – fogalmazott Trump Kimről. Hangsúlyozta azt is, hogy az észak-koreai vezető „stratégiai gondolkodású pasas”. Hozzátette: „nagyon jól kijöttünk egymással, már a csúcstalálkozó kezdetén”.
Amikor a riporter filmbejátszások felidézésével is emlékeztette az elnököt arra, hogy alig néhány hónappal ezelőtt még „rakétás kis embernek” titulálta Kim Dzsongunt, Trump azzal felelt: ezzel a szándékosan kemény stílussal kövezte ki az utat a csúcstalálkozóhoz. „Ebben tényleg hiszek” – szögezte le.
Az elnök az interjúban megismételte, hogy mindaddig, amíg „jóhiszemű tárgyalások folynak” Phenjannal, Washington felfüggeszti a Szöullal tartott közös hadgyakorlatokat. De azt is megismételte, hogy Észak-Koreának atomfegyvermentessé kell válnia, és, mint fogalmazott, Kim Dzsongun ezt „teljes mértékben megértette, és nem is harcolt ellene”.
Trump megerősítette, hogy az amerikai kormány célja a Koreai-félsziget egészének teljes atomfegyver-mentesítése. Sean Hannity kérdésére válaszolva pedig azt is megerősítette, hogy Kim Dzsong Un „a megfelelő időben eljön a Fehér Házba”.
(MTI)