Az alkotmánybíróság határozatának eleget téve Klaus Iohannis román államfő felmentette tisztségéből hétfőn Laura Codruta Kövesit, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjét – jelentette be a román elnöki hivatal szóvivője.
Zoom
Iohannis és Kövesi a főügyész kinevezésekor
Iohannis az alkotmánybírósági határozat hatályba lépése után több mint egy hónapos halogatás után szánta rá magát erre a döntésre, amit tavasszal még megtagadott. Kövesi leváltását a szociálliberális kormánykoalíció követelte, mert szerintük visszaélt hatalmával, a múlt héten pedig már felfüggesztéssel fenyegették meg az elnököt.
Madalina Dobrovolschi szóvivő hangsúlyozta: az elnök fontosnak tartja, hogy Romániában érvényesüljön a jogállam, a korrupcióellenes harc ne akadjon el, az alkotmánybíróság döntéseit pedig nemcsak az államfőnek, hanem a parlamenti többségnek is tiszteletben kell tartania, amikor a jogállamiságot megrengető törvénymódosításokról dönt.
A román alkotmánybíróság még májusban szavazattöbbséggel megállapította: Klaus Iohannis alkotmányos természetű jogi konfliktust okozott azzal, hogy megtagadta Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes (DNA) főügyész leváltását, amelyet Tudorel Toader igazságügy-miniszter kezdeményezett. Még februárban vélte úgy a szociáldemokrata kormány minisztere, hogy a főügyész önkényesen, hatáskörét túllépve, alkotmánysértő és törvénytelen módon vezeti a DNA-t.
(MTI)
Frissítés: "nincs politikai akarat a független igazságszolgáltatás biztosítására"
Jelenleg nincs politikai akarat a független igazságszolgáltatás biztosítására – nyilatkozta hétfőn Laura Codruţa Kövesi, miután Klaus Iohannis államfő aláírta a korrupcióellenes főügyészi tisztségéből való menesztésről szóló rendeletet.
„Jóérzés kérdése belátni, hogy jelen pillanatban nincs politikai akarat a független igazságszolgáltatás biztosítására, a cél a nyomozások és az egész igazságszolgáltatás akadályozása” – mondta sajtóértekezletén az Agerpres szerint Kövesi.
A DNA volt főügyésze az ügyészek függetlenségét szavatoló törvények mellett foglalt állást. „Mi, ügyészek, nem szállhatunk be a politikai harcba, ezt tiltja a törvény. Kiállunk azonban a stabil törvényi keret, az ügyészek függetlensége mellett. Az ügyészek függetlenség olyan érték, amelyet nem lehet megvásárolni” – szögezte le.
"A Románia elnöke által kibocsátott rendelet megválaszolatlanul hagy egy nagy kérdést. Ezután a főügyészek az igazságügyi miniszter önkényes alárendeltségében tevékenykednek?” – tette fel a kérdést Kövesi, hozzátéve, nem kommentálja az alkotmánybíróság döntését, ennek indoklásában azonban véleménye szerint azt sugallják, hogy a jövőben az ügyészek az igazságügyi miniszter alárendeltségébe fognak tartozni. „Ennek a kérdésnek a tisztázására továbbra is szükség van” – nyomatékosította.
„Bebizonyítottuk, hogy a romániai intézmények hatékonyak, törvényesen működnek, és ami a legfontosabb, hogy a korrupciót le lehet győzni” – tette hozzá sajtóértekezletén Kövesi.
(Krónika nyomán)