A szeptemberben kezdődő tanévben az ontariói kisdiákoknak nem tartanak oktatást a genderelméletről és a szexuális másságról. A most hatalomra került konzervatív tartományi miniszterelnök ugyanis választási ígéretei között a 2015-ös, liberális elődje által bevezetett, világszerte felháborodást keltett tananyag visszavonására tett ígéretet, amelyet be is tartott.
A szóban forgó tananyag Ontarióban és Kanadában se volt általánosan elfogadott, ám mégis bevezették 2015-ben, hogy most visszatérjenek az 1998-ban megszövegezett régi változathoz.
A három évig oktatott tananyagban jóval hangsúlyosabb szerepet kapott a modern világ hozta szexuális viselkedésformák széles skálája, így a tanárok beszéltek az általános iskolásoknak az azonos nemű "párokról", a közöttük levő szexuális kapcsolatokról, valamint a genderelméletről, amely szerint nem mindenkinek megfelelő az a test, amelybe született.
Zoom
Nincs min csodálkozni, amíg ilyen kis buzi vezeti Kanadát
A tananyag védelmezői szerint a világ hatalmasat változott 1998 óta, így fel kell világosítani a gyerekeket. Számos szülői csoport viszont épp azt sérelmezte, hogy ezzel a szülők nevelési elveit kérdőjelezik meg, ugyanis nem mindenki tartja követendőnek a genderelméletet és annak taglalását az iskolában.
„A liberálisokkal ellentétben én tudom, hogy a szülők a gyerekek első számú tanítói, nem a kormányzat. A szexuális oktatási anyagnak tényekről kellene szólnia, s nem a liberális elméletek népszerűsítéséről” – írta a választások előtt Doug Ford, a Haladó Konzervatív párt tartományi kormányfőjelöltje, aki később győzött is a voksoláson.
Zoom
Hozzá hasonlóan több oktatási szakember is rámutatott, Ontario diákjai az országos átlag hatvan százalékát érik el matematikában, így sokkal fontosabb volna ezzel foglalkozni, s nem szexuális félrevezetéssel.
A választáson a kormányzó liberálisok olyan súlyos vereséget szenvedtek, hogy még az Andrea Horwath vezette Új Demokrata Párt is megelőzte őket, s lett hivatalos ellenzéke a Doug Ford vezette konzervatívoknak. A liberálisok fennállásuk 161 éve alatt soha nem jártak ilyen rosszul, öt egymást követő győzelem után húsz százalékot se elérve lettek kispárt a tartományban.
Ez pedig hosszú távon aggaszthatja az ország vezetését is: Kanadát jelenleg a Liberális Párt vezeti, élén Justin Trudeau miniszterelnökkel, az országos választásokat pedig egy év múlva tartják. A felmérések szerint megkopott a fiatalos és aktív liberális ikon, Trudeau imázsa. Személyes népszerűsége egy év alatt 11 százalékpontot csökkent, pártja pedig fej-fej mellett áll a konzervatívokkal, 34-35 százalékos támogatottsággal.
(Magyar Idők nyomán)
Kapcsolódó: