Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Washingtonban letartóztatott orosz Marija Butina mielőbbi szabadon engedését követelte szombaton az amerikai kollégájával, Mike Pompeóval folytatott telefonbeszélgetésen – közölte a moszkvai külügyi tárca.
„Lavrov hangsúlyozta, hogy az amerikai hatóságok elfogadhatatlan módon cselekedtek, amikor az orosz állampolgárságú Butinát mondvacsinált vádakkal őrizetbe vették az Egyesült Államokban, s követelte mielőbbi szabadlábra helyezését” – olvasható a minisztérium közleményében.
Zoom
A 29 éves orosz nő letartóztatását hétfőn, a Trump-Putyin találkozó napján jelentették be Washingtonban. Marija Butinát az Egyesült Államok kormánya elleni összeesküvéssel vádolják, s azzal, hogy nem jegyeztette be magát idegen ország ügynökeként.
A tárca szerint a két diplomata az orosz nő ügyén túl megvitatta az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatai normalizálásának kilátásait is. A július 16-i helsinki orosz-amerikai csúcstalálkozó nyomán a külügyminiszterek véleménycserét folytattak a kapcsolatok jövőbeli kiépítéséről azzal a céllal, hogy a két ország közötti viszonyt kölcsönösen előnyös, egyenrangú alapon állítsák helyre – tette hozzá a moszkvai minisztérium.
Pompeo és Lavrov beszélgetésük során a szíriai humanitárius válság rendezésében való együttműködést is megvitatták, akárcsak a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésére történő erőfeszítések támogatását.
Nem kerülhet szabadlábra
A Washingtonban letartóztatott 29 éves orosz nő republikánus körökben forgolódott. Ez derült ki a bíróságra benyújtott, az amerikai sajtóban nyilvánosságra hozott dokumentumokból.
Deborah Robinson bírónő közölte: nem kerülhet szabadlábra, mert nincs garancia rá, hogy nem hagyja el az Egyesült Államokat.
Zoom
Vádat nem kémkedés, hanem a kormány elleni összeesküvésért és azért emelnek ellene, mert nem jegyeztette be magát idegen ország ügynökeként. Az amerikai sajtóban a bíróságra benyújtott dokumentumokra hivatkozva egymás után jelennek meg részletek a vádiratból. Ezek szerint a nő egy meg nem nevezett 56 éves amerikai férfival élt együtt, akihez különleges viszony fűzte.
A vád szerint szexuális ajánlatot tett, hogy a fegyverlobbistáknak dolgozhasson
Közösségi portálokon megjelent néhány fotó, amelyen Paul Erickson 56 éves dél-dakotai konzervatív aktivistával látható együtt. Ebből néhány amerikai médium arra következtetett, hogy a nő vele élhet.
Az ügyészek szerint a kapcsolat nem jelenthet szoros kötődést, mert Marija Butina legalább egyszer szexuális viszonyt kínált egy másik férfinak, ha segíti őt álláshoz juttatni egy meg nem nevezett fontos amerikai szervezetnél.
A szervezetet a vádirat nem nevezi meg, de minden arra utal, hogy az Országos Fegyverszövetségről (NRA) van szó.
Butina Oroszországban is a szabad fegyverviselés aktivistája volt, az amerikaihoz hasonló orosz szervezet létrehozását szorgalmazta.
Készen állt a parancsokra
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint az orosz nő – aki 2016-ban diákvízummal érkezett az Egyesült Államokba – egy meg nem nevezett orosz tisztségviselő irányítása, ellenőrzése alatt tevékenykedett. A bíróságra benyújtott dokumentumok szerint elektronikus levelekben és Twitteren tartották a kapcsolatot.
Zoom
Az amerikai sajtó közzétett két ilyen üzenetet is. Az egyik szerint Marija Butina a 2016-os amerikai elnökválasztás előtt egy hónappal azt írta az összekötőjének: "most mindennek nyugodtnak és óvatosnak kell lennie".
Az elnökválasztás éjszakáján közölte: "megyek aludni. Itt hajnali három óra van. Készen állok a további parancsokra".
Amerikai sajtóban megjelent információk szerint az összekötő Alekszandr Torsin, az orosz törvényhozás egyik volt tagja, az orosz jegybank magas rangú tisztségviselője lehet.
Az igazságügyi tárca szerint Butina mindent megtett, hogy bejusson az amerikai döntéshozók köreibe, kapcsolatokat épített ki fegyverviselést támogató csoportokkal, 2016-ban pedig Donald Trump legidősebb fiával is találkozott az NRA egyik rendezvényén.
A Facebookon közzétett fényképek tanúsága szerint részt vett olyan rendezvényeken is, ahol jól ismert politikusokkal, például Scott Walker wisconsini republikánus kormányzóval fotóztatta magát.
Zaharova: ruszofób politikai megrendelés
Az orosz külügyi szóvivő szerint teljesen indokolatlan volt a 29 éves orosz nő őrizetbe vétele.
Az a benyomás, hogy az FBI (amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda) ahelyett, hogy fő feladatával, a bűnüldözéssel foglalkozna, nyilvánvaló politikai megrendelést teljesít. Szerintünk ez a ruszofób hisztériát gerjesztő erőktől ered, amelyek időnként újabb kitalált szenzációkat dobnak be az amerikai belső folyamatokba történő állítólagos orosz beavatkozásokról – közölte Marija Zaharova. Szerinte az akció időzített lehetett, azért vehették őrizetbe Marija Butinát, hogy zátonyra futtassák az orosz és az amerikai elnök csúcstalálkozóját. A külügyi szóvivő szerint Oroszország mindent meg fog tenni Butina érdekében.
(MTI nyomán)