Dél-Korea ötvenezer tonna rizst küld Észak-Koreának az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) közvetítésével, hogy enyhítse a súlyosbodó élelmiszerválságot – jelentette be a szöuli országegyesítési minisztérium szerdán.
Dél-Korea utoljára 2010-ben küldött rizst Észak-Koreának, mintegy 5 ezer tonnányit, az árvizek következtében keletkezett élelmiszerválság enyhítésére. A minisztérium közleménye hozzáteszi, hogy a segély kiosztásával és a felügyeletével a WFP-t bízta meg.
Kim Jon Csul, az országegyesítési miniszter korábban már bejelentette azt is, hogy Szöul 8 millió dollárral támogatja az WFP és a világszervezet Gyermekalapjának (UNICEF) Észak-Koreát segítő programjait.
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség szerint Észak-Koreát az elmúlt évtizedek legsúlyosabb aszálya sújtja. A WFP szóvivője, Herve Verhoosel május elején közölte, hogy a több mint 25 millió lakosú országban 10,1 millióan szembesülnek súlyos élelmiszerhiánnyal, miután az országban tavaly az évtized legrosszabb termését takarították be.
Ennek következtében Észak-Korea május elején fejenként 300 grammra csökkentette a jegyekre vásárolható élelmiszeradagokat. Az ENSZ szerint eddig még nem volt ilyen alacsony a fejadag az évnek ebben az időszakában.
Észak-Koreában legutóbb a 90-es évek közepén volt hatalmas éhínség, amelynek következtében százezrek haltak meg.
Kína "megingathatatlanul támogathatja Kim Dzsong Unt a gazdaság fejlesztésében"
Kína megingathatatlanul támogatni fogja Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt Észak-Korea gazdaságának fejlesztésében és az emberek megélhetési körülményeinek javításában – írta Hszi Csin-ping kínai elnök az észak-koreai állampárt lapjában, a Rodong Szinmunban szerdán megjelent cikkében.
A csütörtökön kétnapos állami látogatásra Phenjanba utazó kínai elnök cikkében – amelyet a Hszinhua hírügynökség idézett – hangsúlyozta: látogatása erősíteni fogja a két ország stratégiai kapcsolatát.
Tizennégy éve nem járt kínai elnök a világtól elzárt kommunista országban, és egyes elemzők szerint Hszi találkozója Kim Dzsong Unnal előmozdíthatja a Koreai-félsziget teljes atommentesítését.
Donald Trump amerikai elnök februárban Hanoiban találkozott ennek érdekében az észak-koreai vezetővel, de csúcstalálkozójuk eredménytelenül zárult.
Lu Kang kínai külügyi szóvivő ennek kapcsán úgy fogalmazott: a hanoi csúcs végkifejlete váratlan volt ugyan, de minden fél várja a jó irányba tartó párbeszéd folytatását, és a kínai elnök látogatásának célja, hogy új lendületet adjon az idén 70. évfordulóját ünneplő bilaterális kapcsolatoknak, valamint újraindítsa az atommentesítést célzó tárgyalásokat. „Kína támogatja, hogy Észak-Korea és az Egyesült Államok folytassa az erről szóló egyeztetéseket” – mondta a szóvivő.
Hszi elnök útjának időzítése azért is bírhat különös jelentőséggel, mert a jövő héten Oszakában találkozik majd Donald Trumppal a G20-as országcsoport csúcstalálkozóján. A két elnök találkozóját amerikai részről már rég beharangozták, de a kínai fél csak kedden erősítette meg az értesülést, miután Trump és Hszi telefonon egyeztetett egymással.
Elemzők szerint az észak-koreai látogatás egyik célja az lehet, hogy Hszi megerősítse Peking befolyását Észak-Koreában, és ebből előnyt kovácsoljon az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások további szakaszaiban.
A Koreai-félsziget atommentesítéséről szóló tárgyalások azt követően torpantak meg, hogy az amerikai fél beszámolója szerint a februárban megrendezett hanoi csúcson az észak-koreaiak túlzott követelésekkel álltak elő a szankciók enyhítésére vonatkozóan, amiért cserébe csupán részleges atommentesítést ígértek volna. Peking szintén támogatja ugyan a teljes atommentesítést, de több alkalommal érvelt a szankciók enyhítése mellett arra hivatkozva, hogy a túl szigorú szankciók az észak-koreaiak megélhetését veszélyeztetik – írja a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap.
Washington ezzel szemben azzal vádolja Pekinget, hogy titokban megszegi a szankciókat, és egyebek mellett olajat szállít Észak-Koreának.
Kína Észak-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere, az ország Kínába irányuló exportja azonban a tavalyi évben a szankciók hatására 87 százalékkal esett vissza 2017-hez viszonyítva – mutat rá az SCMP.
A lap diplomáciai forrásra hivatkozva azt is írta, hogy Kína nagy mennyiségű humanitárius segítséget ajánlhat fel szomszédjának, a többi között élelmiszert és műtrágyát, hogy enyhítse a szankciók hatását.
Peking a nemzetközi színtéren is latba veti befolyását Észak-Koreához fűződő kapcsolatának erősítésére. Szerdán Kína és Oroszország megakadályozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciós bizottság úgy foglaljon állást, hogy Phenjan túllépte a finomított kőolajszármazékokra vonatkozó éves keretet.
(MTI)