Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelöltet javasolta kompromisszumos megoldásként az Európai Bizottság élére Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az európai parlamenti (EP-) frakciók vezetőivel folytatott vasárnapi egyeztetésén – közölte egy bennfentes illetékes.
Zoom
Timmermans a hazai csodacsapattal (Fotók: Mohai Balázs / MTI)
Tobias Teuscher német EP-tisztségviselő, aki részt vett az ülésen, arról számolt be sajtójelentések szerint, hogy a Tusk által javasolt megállapodás alapján a májusi választást megnyerő Európai Néppárt adná az Európai Parlament elnökét, illetve az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, az Újítsuk meg Európát – Renew Europe – névre keresztelt centrista-liberális frakció pedig az Európai Tanács elnökét.
Zoom
Tájékoztatása szerint az Európai Központi Bank elnöki posztjáról nem esett szó. A tagországok állam- és kormányfői vasárnap este rendkívüli csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben, egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.
A Financial Times brit napilap pár napja arról írt, hogy egy pártcsaládok közötti kompromisszum keretében Timmermans kerülhet előtérbe, de arra is rámutattak, hogy ez könnyen elbukhat egyes kelet- és közép-európai államok ellenállásán.
Frissítések: a V4-ek egyöntetűen ellenzik
Mind a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – V4 – ellenzi, hogy Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelölt kerüljön az Európai Bizottság (EB) élére – értesült a PAP lengyel hírügynökség.
Amennyiben a vasárnapi brüsszeli európai uniós csúcsértekezleten előterjesztik Timmermans jelöltségét az EB élére, a V4 tagországainak mindegyike ellene fog szavazni – írja a PAP meg nem nevezett diplomáciai forrásra hivatkozva.
A V4 kormányfői a csúcstalálkozót megelőzően egyeztettek a lehetséges jelöltekről, találkoztak Angela Merkel német kancellárral is, és tervek szerint megbeszélést tartanak még Emmanuele Macron francia elnökkel. Mindkét politikust feltehetőleg arról tájékoztatják, hogy Timmermans ellen szavaznak majd – értesült a PAP.
Emmanuel Macron francia elnökkel is találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnök a visegrádi négyek kormányfőinek társaságában a brüsszeli EU-csúcson vasárnap.
Orbán Viktor mellett Andrej Babis cseh, Peter Pellegrini szlovák és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vett részt a találkozón.
Merkelt kivéve az összes néppárti miniszterelnök vétózna
Angela Merkel német kancellárt kivéve az összes néppárti miniszterelnök vétózta Frans Timmermans kinevezését az Európai Bizottság (EB) élére – értesült az MTI vasárnap.
Az MTI értesülése szerint az Európai Néppárthoz tartozó tagországok állam- és kormányfőinek a brüsszeli EU-csúcs előtti egyeztető fóruma (EPP Summit) is Frans Timmermans ellen van.
Holland kormányfő: kissé túlzóak a Timmermans jelöltségéről szóló jelentések
„Kissé túlzónak” nevezte a holland kormányfő vasárnap az arról szóló jelentéseket, amelyek szerint Frans Timmermans szociáldemokrata listavezetőt jelölik az Európai Bizottság élére az uniós tagállamok esti rendkívüli csúcsértekezletén.
Mark Rutte a brüsszeli találkozóra érkezve elmondta: olvasta azokat a híreket, amelyek szerint körvonalazódik egy erről szóló francia-német-spanyol-holland megállapodás. Hozzátette, a G20-as országcsoport oszakai ülésének európai résztvevői között az elmúlt napokban egyeztetés folyt az uniós tisztújításról, de „nincs szó konkrét kompromisszumokról”.
Arra a kérdésre, hogy Hollandia támogatná-e a holland Timmermans jelöltségét, Rutte nevek említése nélkül azt válaszolta, hogy országa követni fogja a kialakuló konszenzust valamely jelölt körül.
A Néppárt elnöksége nem fogadja el Timmermanst
Az Európai Néppárt (EPP) elnöksége "fellázadt" Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelölt ellen, nem fogadta el az EPP-elnök és a németek javaslatát - értesült az MTI vasárnap.
Orbán levelet írt az Európai Néppárt elnökének
Ma délután Orbán Viktor miniszterelnök Joseph Daulnak, az Európai Néppárt elnökének:
Kedves Elnök úr,
Tisztában vagyok azzal, hogy a Fidesz Európai Néppárti tagsága jelenleg fel van függesztve. Azzal is tisztában vagyok, hogy ilyen körülmények között a Fidesznek semmilyen ráhatása nem lehet az Európai Néppárt politikájára.
Azonban a jelenlegi helyzet súlyossága mégis arra késztet, hogy írjak Önnek. Szeretném tájékoztatni arról, hogy a német és a francia állami vezetők alkut kötöttek a legfontosabb európai uniós pozíciókról. Ezt a megállapodást terjesztik be ma az Európai Tanácsnak.
A megállapodásnak több eleme van. A megállapodás értelmében Frans Timmermans lenne az Európai Bizottság elnöke.
Engedje meg, hogy levelemmel felhívjam a figyelmét arra a tényre, hogy amennyiben az Európai Néppárt támogatná ezt a megállapodást, azzal súlyos, sőt történelmi hibát követne el. Ez azt jelentené, hogy egy olyan párt, amelyik megnyert egy választást, egyszerűen átadná másnak azt a nyerő pozíciót, amelyért megharcolt.
Mindenekelőtt ez megalázó lenne. Másrészt teljes mértékben aláásná a tekintélyünket és a méltóságunkat a nemzetközi politika világában. Harmadrészt komoly csapást jelentene az Európai Néppárt tekintélyére a saját szavazói szemében. Miért is támogattuk az Európai Néppárthoz tartozó pártokat az európai parlamenti választáson, ha a legfontosabb pozíciót átadjuk a legnagyobb ellenfelünknek? Mindez saját magunk megsemmisítéséhez vezet.
Arra kérem, Elnök úr, tegyen meg minden erőfeszítést annak érdekében, hogy elkerüljünk egy ilyen vereséget. Egyben tájékoztatom arról, hogy hasonló szellemben és üzenet közvetítésével egyeztetek majd az Európai Néppárt családjának többi miniszterelnökével a témában.
Megkezdődött az uniós állam- és kormányfők találkozója Brüsszelben
A rendkívüli csúcsértekezlet egyetlen napirendi pontjaként a főbb uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.
Az értekezlet a tervezettnél egy órával később kezdődött meg a különböző két- és többoldalú egyeztetések miatt. Az ülés megnyitása után a résztvevők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek.
Ezt követően a munkavacsorán rátérnek hivatalosan is a tisztújítás kérdésére, és megindulhat a kompromisszumkeresés, amely késő éjszakáig is elhúzódhat, szükség esetén pedig reggel folytatódhat. A cél, hogy az Európai Parlament keddi alakuló üléséig megállapodás szülessen, ugyanis ennek fényében választják majd meg a képviselőtestület elnökét, s így ezt tekintik végső határidőnek.
A június 20-ai maratoni csúcstalálkozón nem sikerült megoldást találni, miután a május végi választást megnyerő Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber nem tudott kellően széles körű támogatást felsorakoztatni maga mögött, többek között Emmanuel Macron francia államfő is hevesen ellenzi a jelöltségét.
(MTI nyomán)