Románia lakossága 96 500 fővel zsugorodott 2020. január 1-je és 2019. január 1-je között, az egy év alatt jegyzett fogyatkozás következtében az országban élő lakosság száma 19 millió 318 ezerre csökkent - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
A csökkenés fő oka a negatív természetes szaporodás, hiszen az elhunytak száma 73 630-cal meghaladta az újszülöttek számát. A statisztikai intézet szerint a fogyás második oka az elvándorlás, ugyanis Romániát továbbra is többen hagyják el, mint ahány bevándorló érkezik, az így elkönyvelt veszteség 31 ezer fő volt tavaly.
Románia lakosságának többsége, 54 százaléka városban él, a populáción belül a nők alkotnak többséget 51,1 százalékos arányban.
A lakosság elöregedése tavaly folytatódott, így átlagban 121,3 idős személy jutott száz 15 év alatti fiatalra, míg 2018-ban még átlagban 118,2 időst számoltak száz fiatalra. A fiatalok és az öregek közötti kedvezőtlen arányt támasztja alá az is, hogy 643 ezerrel több 65 év fölötti lakos él az országban, mint a 0-14 éves korosztályba tartozó. A 0-14 éves korosztályúak lakosságon belüli aránya 0,1 százalékponttal, 15,7 százalékról 15,6 százalékra csökkent a vizsgált időszakban.
A román statisztikai intézet márciusban közölte, hogy 2020. január 1-jén 22 millió 175 ezer román állampolgár szerepel a nyilvántartásokban a lakcímük alapján, ebben azonban benne vannak a külföldre kivándorolt román állampolgárok is.
Megkezdődött az önkormányzati választási kampány
Romániában a koronavírus-járvány miatt hozott óvintézkedések közepette pénteken hivatalosan is megkezdődött az önkormányzati választási kampány, emiatt a pártoknak és független jelölteknek csütörtök éjfélig el kellett távolítaniuk a közterekről választási molinóikat és óriásplakátjaikat.
A választási törvény ugyanis szigorú szabályokat szab meg a plakátok méretét és elhelyezését illetően, amelyek megsértése súlyos pénzbírságot von maga után. A most kezdődött választási kampány idején csak a polgármesteri hivatalok által erre a célra kijelölt helyeken szabad plakátolni, minden jelölt csak egyetlen plakát kihelyezésére jogosult, amelynek mérete egyetlen irányban sem haladhatja meg a fél métert.
A plakátokon nem szabad a román nemzeti lobogóra vagy más országok nemzeti jelképeire emlékeztető színkombinációt használni, tilos plakátokat kiragasztani a hidak és alagutak tartóoszlopaira, a közúti jelzőtáblákra és a közhasznú hirdetési felületekre.
A pártok nem várták meg a mozgósítással a kampány hivatalos kezdetét, ezért az ország már hetek óta tele van a polgármester- és megyei tanácselnökjelöltek választási plakátjaival, amelyekre eddig csak a reklámtörvény előírásai vonatkoztak. Ezeket kellett most eltávolítani, így a választási kampány idején a korábbi időszaknál kevésbé lesz látható az utcákon, hogy az ország választásokra készül.
A koronavírus-járvány miatt idén a személyes találkozókat is korlátozták. A kampány idején is be kell tartani a gyülekezési szabályokat: szeptember elsejéig zárt térben legfeljebb 20, utána pedig legfeljebb 50, kültéren pedig augusztus végéig legfeljebb 50, szeptembertől maximum 100 résztvevővel lehet választási rendezvényeket szervezni.
A beltéri találkozók időtartama nem haladhatja meg a két órát, a szabadtéri találkozókon pedig minden résztvevőnek legalább négy négyzetméteres helyet kell biztosítani. Minden résztvevőnek maszkot kell viselnie, a szervezőknek fertőtlenítőszereket kell kihelyezniük, ezek használatára és a biztonságos távolság betartására pedig jól látható helyre kifüggesztett plakátokkal kell figyelmeztetniük a résztvevőket.
A szórólapokat osztogató, a választókat otthonaikban felkereső aktivisták nem alkothatnak nagyobb csoportokat, legfeljebb kettesével közlekedhetnek.
A választási kampány a voksolás megkezdése előtt 24 órával, szeptember 26-án reggel 7 órakor ér véget, attól kezdődően pedig a szavazás végéig - vagyis szeptember 27-én este 21 óráig - kampánycsend lép hatályba.
(MTI)