Volodimir Zelenszkij ukrajnai zsidó elnök hivatala szerdán nyomatékosan arra kérte a fehérorosz vezetést, hagyjon fel a feszültségkeltéssel az államhatáron, és ne terjesszen olyan álhíreket a haszid zsidók körében, hogy beutazhatnak Ukrajnába, hiszen a határt a koronavírus-járvány miatt zárva tartják.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint szerdára a fehérorosz és az ukrán határ között már csaknem kétezer haszid zsidó rekedt, akik úgy értesültek, hogy az ukrán hatóságok beengedik majd őket az országba, ahol a közép-ukrajnai Uman városában készülnek megünnepelni a zsidó újévet, a rós hásánát. Zömük Izraelből érkezett, és hallomásból úgy értesültek, hogy a fehérorosz-ukrán határ nyitva van.
Az ukrán elnöki hivatal közlése szerint a fehérorosz vezetés néhány meggondolatlan kijelentésével szándékosan vagy akaratlanul, de táplálta ezeket a híreszteléseket.
Az ukrán kormány augusztus 27-én hozott rendeletében augusztus 28-tól szeptember 28-ig átmenetileg újra lezárta Ukrajna határait a külföldiek előtt a koronavírus-járvány terjedése miatt. A haszid zsidók viszont hagyományosan minden évben a Cserkaszi megyében lévő Uman városban ekkortájt ünneplik meg a zsidó újévet, elzarándokolnak a város temetőjében nyugvó Nachman rabbinak, a breszlávi haszidizmus alapítójának a sírjához. Az ünnep idén szeptember 18-20-ra esik. A háromnapos umani zarándoklatot a hívők vidám táncos ünnepléssel töltik. A résztvevők száma a korábbi években a 40-50 ezret is elérte.
Az ukrán elnöki hivatalban közölték, hogy Ukrajna a járványhelyzet romlása miatt hozta meg a döntést a határ újbóli lezárásáról a külföldiek előtt.
"Szigorú karanténkorlátozások vannak érvényben államunk területén, ami lehetetlenné teszi a tömeges rendezvények megtartását, beleértve a vallási jellegűeket is" - idézte a hírportál az elnöki hivatal közleményét. Helyi híradások alapján azonban Umanba már korábban ékeztek haszidok néhány ezren, azaz minden bizonnyal a szokottnál jóval kevesebb résztvevővel, de megtartják idén is az ünnepséget.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden utasította kormányát, lépjenek kapcsolatba Kijevvel, érjék el, hogy a haszid zsidók számára Ukrajna nyisson "zöld folyosót", azaz engedje be őket a területére - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda.
Frissítés: tényleg nagyon szeretnék már a határ túloldalán látni a metélteket
Fehéroroszország felszólítja Ukrajnát, hogy tartsa tiszteletben az alapvető emberi jogokat, a vallásos hívők jogait és az általánosan elfogadott demokratikus normákat a fehérorosz-ukrán határon rekedt haszid zsidó zarándokok ügyében - áll a fehérorosz külügyminisztérium közleményében, amelyet szerdán tettek közzé a tárca honlapján.
"Határozottan felszólítjuk az ukrán hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben az alapvető emberi jogokat, a vallásos hívők jogait, az általánosan elfogadott demokratikus normákat és a humanista alapelveket" - áll a tárca közleményében. "Elengedhetetlen, hogy (az ukrán hatóságok) kezdjenek párbeszédet ezekkel az emberekkel, akik semmi különöset nem akarnak, csak azt, hogy tartsák tiszteletben alapvető jogaikat. Ezt a kérdést mi napirenden fogjuk tartani" - teszik hozzá.
A fehérorosz külügyminisztérium szerint a fehérorosz-ukrán határnál emberek ezrei kénytelenek az éjszakát a szabad ég alatt tölteni, ami - a tárca szerint - "teljességgel embertelen". "És most ez a fontos, nem pedig az ukrán hatóságok demagógiája és kísérletei, hogy másra hárítsák a felelősséget azért, mert egyáltalán nem akarják megoldani a helyzetet" - fogalmazott a minisztérium.
(MTI nyomán)