Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azt mondta Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek szombati telefonbeszélgetésük során, hogy Moszkva Minszk fő szövetségese, és nem avatkozik be a ország belügyeibe - közölte az ONT fehérorosz állami televízió.
A híradás szerint Lukasenka tájékoztatta Pompeót az országban zajló "nemzeti párbeszédről". Hangsúlyozta, hogy Moszkva az ország fő szövetségese, és Minszk méltányolja a segítségét.
"Emellett megjegyezte, hogy Oroszország nem avatkozik be Fehéroroszország belügyeibe. A két ország kész ugyanakkor közösen reagálni a felmerülő külső veszélyekre" - idézett a beszélgetésből a televízió, amely szerint Pompeo azt mondta, hogy Washington továbbra is elkötelezett a fehérorosz szuverenitás és függetlenség fenntartása iránt, és a kétoldalú együttműködés híve.
Fehéroroszországban folyamatosak a tüntetések augusztus 9-én tartott elnökválasztások óta, amelyeket a hivatalos eredmények szerint a 26 éve hatalmon lévő Lukasenka a szavazatok 80,1 százalékával megnyert. Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki jelölt 10,1 százaléknyi voksot kapott, de sem ő, sem a Nyugat nem ismeri el a hivatalos eredményeket, és választási csalással vádolja Lukasenkát. A vilniusi száműzetésben élő Cihanouszkaja a minap bejelentette, amennyiben vasárnapig a fehérorosz hatóságok nem teljesítik az ellenzék követeléseit, és nem mond le Aljakszandr Lukasenka államfő, akkor másnap, vagyis hétfőn az ellenzék hívei sztrájkba lépnek a gyárakban, elkezdik lezárni az utakat, és nem fognak vásárolni állami boltokban.
(MTI)